A 30. Arany Málna-gálán (Razzies) – egyfajta ellen-Oscar-díjként – az amerikai filmipar 2009. évi legrosszabb filmjeit, illetve azok alkotóit díjazták kilenc kategóriában. A „győztesek” kihirdetésére – a hagyományoknak megfelelően – a 82. Oscar-gála előtti napon, 2010. március 6-án került sor a hollywoodi Barnsdall Gallery Színházában. Az értékelésben az USA 47 államában és 19 külföldi országban élő 657 filmrajongó, kritikus, újságíró és filmes szakember G.R.A.F.-tag vett részt.
A jelöléseket 2010. február 1-jén hozták nyilvánosságra. A legtöbb jelölést – összesen hetet – kapott a Transformers: A bukottak bosszúja, valamint Az elveszettek földje. Ezeket követte 6 jelöléssel a G. I. Joe: A kobra árnyéka, 5-5 jelöléssel az Ő a megoldás és a Vén csontok, majd 4 jelöléssel az Alkonyat – Újhold. A legtöbb díjat a Transformers folytatása kapta: 3 díjat „nyert el”. Két díjat ítéltek oda az Ő a megoldásnak, s további négy film kapott még 1-1 „elismerést”.
Az Arany Málna díj 30. évfordulója előtt tisztelegve három különleges kategóriában is osztottak díjakat, amelyekkel az évtized legrosszabbnak talált filmjét (Háború a Földön), színészét (Eddie Murphy), illetve színésznőjét (Paris Hilton) „jutalmazták”, a 2000 és 2009 közötti időszakra vonatkozóan.
Sandra Bullock, aki egyébként A szív bajnokai című filmdrámában nyújtott alakításáért másnap, a 82. Oscar-gálán átvehette a legjobb színésznőnek járó trófeát, személyesen megjelent, hogy átvegye a legrosszabb női főszereplő és a legrosszabb filmes páros díjakat, melyeket az Ő a megoldás című vígjátékáért kapott. A színpadra bevonulva egy kis piros kocsit húzott maga után, tele DVD-vel, hogy a mintegy 300 fős közönség minden tagját megajándékozhassa az Ő a megoldás egy példányával. A jó humorérzékkel megáldott színésznő felemlítve, hogy miután korábban megígérte, ha ő nyeri a díjat, azt személyesen fogja átvenni, az Arany Málna szavazói külön szavaztak arról, hogy vajon valóban elmegy-e a díjkiosztóra, a következőket mondta: "És én nem tudtam, hogy Hollywoodban az embernek csak annyit kell tennie, hogy azt mondja, meg akarok jelenni a gálán, és akkor megkapja a díjat. Ha tudtam volna, már régen mondtam volna, hogy megjelenek az Oscaron.” Ő volt az első művész, aki egy Oscart és egy Razziet is nyert egyazon hétvégén.
J. David Shapiro immár a második alkalommal kapott díjat a Háború a Földön filmjéért: először 2001-ben a legrosszabb forgatókönyv, a 2010-ben pedig az évtized legrosszabb filmjeként. Shapiro megjelent a díjkiosztón, hogy átvegye a díjat. Beszédében idézte a The New York Times kritikáját, miszerint „a Háború a Földön az emberi faj kipusztulásáról szól, és miután megnéztem ezt a filmet, mindent meg is tettem érte”.
Díjazottak és jelöltek „Győztes” Kategória „Győztesek” és jelöltekLegrosszabb filmTransformers: A bukottak bosszúja, producer: Ian Bryce, Tom DeSanto és Lorenzo di Bonaventura (DreamWorks/Paramount)Az elveszettek földje, producer: Sid Krofft, Marty Krofft és Jimmy Miller (Universal)G. I. Joe: A kobra árnyéka, producer: Stephen Sommers, Lorenzo di Bonaventura és Bob Ducsay (Paramount/Hasbro)Ő a megoldás, producer: Sandra Bullock, Mary McLaglen (20th Century Fox)Vén csontok, producer: Andrew Panay, Peter Abrams és Robert Levy (Disney)Legrosszabb előzményfilm, remake, koppintás vagy folytatásAz elveszettek földje, producer: Sid Krofft, Marty Krofft és Jimmy Miller (Universal) – az 1974-es Land of the Lost sorozat adaptációjaAlkonyat – Újhold, producer: Wyck Godfrey és Karen Rosenfelt (Summit) – az Újhold c. regény adaptációja, az Alkonyat folytatása.A rózsaszín párduc 2., producer: Robert Simonds (Columbia/20th Century Fox) – a 2006-os Rózsaszín párduc folytatásaG. I. Joe: A kobra árnyéka, producer: Stephen Sommers, Lorenzo di Bonaventura és Bob Ducsay (Paramount/Hasbro) – a G.I. Joe-franchise adaptációjaTransformers: A bukottak bosszúja, producer: Ian Bryce, Tom DeSanto és Lorenzo di Bonaventura (DreamWorks/Paramount) – a Transformers folytatásaLegrosszabb férfi főszereplőA Jonas Brothers – Jonas Brothers: A 3D koncertélmény! Will Ferrell – Az elveszettek földjeSteve Martin – A rózsaszín párduc 2.Eddie Murphy – SeholországJohn Travolta – Vén csontok Legrosszabb női főszereplőSandra Bullock – Ő a megoldásBeyoncé – Őrült szenvedélyMiley Cyrus – Hannah Montana – A filmMegan Fox – Ördög bújt beléd és Transformers: A bukottak bosszújaSarah Jessica Parker – Hova lettek Morganék? Legrosszabb férfi mellékszereplőBilly Ray Cyrus – Hannah Montana – A filmHugh Hefner (saját maga) – Miss MárciusRobert Pattinson – Alkonyat – ÚjholdJorma Taccone – Az elveszettek földjeMarlon Wayans – G. I. Joe: A kobra árnyéka Legrosszabb női mellékszereplőSienna Miller – G. I. Joe: A kobra árnyékaCandice Bergen – A csajok háborújaAli Larter – Őrült szenvedélyKelly Preston – Vén csontokJulie White – Transformers: A bukottak bosszújaLegrosszabb filmes párosSandra Bullock és Bradley Cooper – Ő a megoldásBármelyik kettő (vagy több) Jonas Brothers – Jonas Brothers: A 3D koncertélmény! Will Ferrell és bármelyik sztár, kreatúra vagy komikus jelenség – Az elveszettek földjeShia LaBeouf és Megan Fox vagy bármelyik Transformer – Transformers: A bukottak bosszújaKristen Stewart és Taylor Lautner vagy Robert Pattinson – Alkonyat – ÚjholdLegrosszabb rendezőMichael Bay – Transformers: A bukottak bosszújaWalt Becker – Vén csontokBrad Silberling – Az elveszettek földjeStephen Sommers – G. I. Joe: A kobra árnyékaPhil Traill – Ő a megoldásLegrosszabb forgatókönyvTransformers: A bukottak bosszúja, írta: Ehren Kruger, Roberto Orci és Alex KurtzmanAlkonyat – Újhold, forgatókönyv: Melissa Rosenberg; Stephenie Meyer regénye alapjánAz elveszettek földje, írta: Chris Henchy és Dennis McNicholas; Sid és Marty Krofft 1974-es Az elveszettek földje című sorozata alapjánG. I. Joe: A kobra árnyéka, forgatókönyv: Stuart Beattie, David Elliot és Paul Lovett; Larry Hama G.I. Joe: A Real American Hero című képregényének felhasználásával Michael B. Gordon, Beattie és Stephen Sommers által írt történet alapjánŐ a megoldás, írta: Kim Barker
A kategóriákban előforduló filmek Jelölés Díj Magyar cím Eredeti cím 7 3 Transformers: A bukottak bosszúja Transformers: Revenge of the Fallen 7 1 Az elveszettek földje Land of the Lost 6 1 G. I. Joe: A kobra árnyéka G.I. Joe: The Rise of Cobra 5 2 Ő a megoldás All About Steve 5 0 Vén csontok Old Dogs 4 0 Alkonyat – Újhold The Twilight Saga: New Moon 2 1 Hannah Montana – A film Hannah Montana: The Movie 2 1 Jonas Brothers: A 3D koncertélmény! Jonas Brothers: The 3D Concert Experience 2 0 A rózsaszín párduc 2. The Pink Panther 2 2 0 Őrült szenvedély Obsessed 2 0 Seholország Imagine That 1 0 A csajok háborúja Bride Wars 1 0 Hova lettek Morganék? Did You Hear About the Morgans? 1 0 Miss Március Miss March 1 0 Ördög bújt beléd Jennifer's Body
Az évtized legrosszabbjai „Győztes” Kategória „Győztesek” és jelöltekAz évtized legrosszabb színészeEddie Murphy – Az üresfejű, Én, a kém, Pluto Nash – Hold volt, hold nem volt…, Norbit, Seholország és Showtime – Végtelen és képtelenBen Affleck – A felejtés bére, Apja lánya, Daredevil – A fenegyerek, Gengszter románc, Pearl Harbor – Égi háború és Túlélni a karácsonytMike Myers – A macska – Le a kalappal! és Love GuruRob Schneider – Férj és férj, Kiscsávó, Lúzer SC, Nagyi szeme fénye, Sátánka – Pokoli poronty, Tök állat, Tök alsó 2. – Európai turné, Tökös csajJohn Travolta – A vér kötelez, Háború a Földön, Kardhal, Telitalálat és Vén csontokAz évtized legrosszabb színésznőjeParis Hilton – A dögös és a dög, Repo! – A genetikus opera és ViasztestekMariah Carey – GlitterLindsay Lohan – Cserebere szerencse, Kicsi kocsi – Tele a tank és Tudom, ki ölt megJennifer Lopez – Álmomban már láttalak, Anyád napja, Angyali szemek, Apja lánya, Gengszter románc, Most már elég! és Szeretném, ha szeretnélMadonna – A második legjobb dolog, Halj meg máskor és HullámhegyAz évtized legrosszabb filmjeHáború a Földön (2000, Warner Bros.) – 7 „győzelem” a 21. Arany Málna-gálánEszement Freddy (2001, 20th Century Fox) – 5 „győzelem” a 22. Arany Málna-gálánGengszter románc (2003, Columbia / Revolution Studios) – 6 „győzelem” a 24. Arany Málna-gálánTudom, ki ölt meg (2007, Sony/TriStar) – 8 „győzelem” a 28. Arany Málna-gálánHullámhegy (2002, Screen Gems) – 5 „győzelem” a 23. Arany Málna-gálán
Jegyzetek
Források
További információk Az Arany Málna díj honlapja A jelöltek és díjak listája az Internet Movie Database-en
Kapcsolódó szócikkek
Amerikai filmművészet 2009 a filmművészetben 82. Oscar-gála 67. Golden Globe-gála
Kategória:Arany Málna-gálák Aranymalna