A Kertész leszek Koncz Zsuzsa hetedik magyar nyelvű nagylemeze, hazai költők verseire komponált dalokkal. Nem sokkal a Jelbeszéd betiltása, valamint a Bródy János ellen folyó hatósági eljárás és a bírói ítélet után keletkezett. Üzenete: »Ha Bródy nem felel meg a rendszernek, itt van Arany és József Attila«. Az egyre népszerűbb – és a kritika, sőt a hivatalosság által is értékelni kezdett – versmegzenesítő törekvéseket követve Koncz magyar és külföldi költők műveit énekelte meg. Ez az irányzat nemcsak neki hozott jelentős elismerést (Liszt-díj), de a műfajnak is. Weöres Sándor írta az énekesnőnek szóló levelében: „Az az irányzat, amelyet a pop világában Ön képvisel, korhatár nélkül élvezhető. Úgy hiszem, sokan köszönhetik Önnek Weöres Sándor- és József Attila-szeretetüket. Ön az idők folyamán énekesből népművelővé vált.”Sebők János: Magyarock, 2. kötet, 88. o. - Zeneműkiadó, 1984

Közreműködők: Fonográf-együttes, Korál-együttes, Magyar Rádió Gyermekkórusa, Vonós Kamarazenekar, Mikrolied-vokál, Boldizsár Miklós, Czipó Tibor, Pásztory Zoltán, Tolcsvay Béla.

Az album dalai Nyolcesztendős lányok (Szörényi Levente – József Attila) 2:19 Két karodban (Tolcsvay László – Radnóti Miklós) 2:10 Állatkerti útmutató (Bródy János – Devecseri Gábor) 2:17 Szózat Katitzához a férfiak ügyiben (Bródy – Weöres Sándor) 2:34 Adjon az Isten (Tolcsvay – Nagy László) 1:19 Kertész leszek (Bródy – József A.) 4:24 Betlehemi királyok (Tolcsvay – József A.) 3:06 Vörös Rébék (Szörényi L. – Arany János) 6:20 Az egyes emberek dala együtt (Móricz Mihály – Devecseri G.) 3:34 Szegény Zsuzsi a táborozáskor (Koncz Zs. – Csokonai Vitéz Mihály) 2:15 Itt van az ősz, itt van újra (Móricz M. – Petőfi S.) 3:20 Ha a világ rigó lenne (Szörényi L. – Weöres S.) 1:03 Rejtelmek (Bródy – József A.) 2:45

Utalások

Külső hivatkozások Információk Koncz Zsuzsa honlapján

Kategória:Koncz Zsuzsa-albumok Kategória:1975 nagylemezei