Nemes Sándor (Alexander Neufeld, Perry Neufeld) (Budapest, 1899.Más források szerint 1898. és Tótkeszi szeptember 25. – Bécs, 1977. október 27.) magyar és osztrák válogatott labdarúgó, csatár, edző.
Pályafutása Klubcsapatban Az ILK-ból az első világháború alatt (1914–1918) igazolt a Ferencvárosi Torna Clubba. 1916–1919 között szerepelt a Ferencvárosban. Az első csapatba kerülve először középcsatárt játszott, majd Pataki Mihály feltűnése után a jobbszélre szorult. A Fradiban 77 mérkőzésen szerepelt (57 bajnoki, 13 nemzetközi, 7 hazai díjmérkőzés) és 27 gólt szerzett (18 bajnoki, 9 egyéb). 1919-ben Bécsbe költözött, az ottani zsidóklub, a Hakoah Wien (1919–1920) tagja lett. 1920-ban még hazatért egy rövid időre (Ferencváros), majd 1921-ben csatlakozott a Németországban túrázó első magyar proficsapathoz. Mikor a szervezők tönkrementek a hazai eltiltás helyett Brünnbe, a Makkabihoz szerződött (1921). Ezután ismét visszatért a császárvárosba, a Hakoah Wienhez (1921–1926). A kék-fehérekkel elért legnagyobb sikere az első osztrák profi bajnokság megnyerése volt 1925-ben. 1926-ban kiment csapattársaival az USA-ba; ott játszott – megszakításokkal – közel 5 évig (1926–1930).
A válogatottban 1918–1919 között három alkalommal szerepelt a magyar válogatottban. 1925-ben két alkalommal az osztrák válogatottban is játszott Hugo Meisl csapatában. Ő volt az első labdarúgó, aki a magyar után egy másik ország válogatottjában is szerepelt.
Edzőként 1932-től edzőként Európában illetve Palesztinában, később Izraelben dolgozott.
Sikerei, díjai Játékosként Magyar bajnokság 2.: 1917–18, 1918–19 3.: 1919–20 Osztrák bajnokság bajnok.: 1924–25
Edzőként Jugoszláv bajnokság bajnok: 1933, 1935
Statisztika Mérkőzései a magyar válogatottban
Mérkőzései az osztrák válogatottban
Jegyzetek
Források
Dénes Tamás-Dlusztus Imre: Meggypiros mezben. A magyar válogatott játékosai 1902-2019. Nemzeti Értékek Könyvkiadó, 2019.
Kategória:1899-ben született személyek Kategória:1977-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar labdarúgók Kategória:Osztrák labdarúgók Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:A Ferencváros labdarúgói Kategória:A Hakoah Wien labdarúgói Kategória:A Brooklyn Wanderers labdarúgói Kategória:Magyar labdarúgóedzők Kategória:Osztrák labdarúgóedzők Kategória:Magyar emigránsok Ausztriában Kategória:Nevet változtatott magyar személyek Kategória:Budapesten született személyek