Lena Meyer-Landrut, művésznevén Lena (Hannover, 1991. május 23. –) német énekesnő, a 2010-es Eurovíziós Dalfesztivál nyertese.

Pályafutása 2010-ben a német Unser Star für Oslón (A mi sztárunk Oslóba) aratott győzelmével a könnyűzenében is sikert ért el. Ez a győzelem egyben azt is jelentette, hogy ő indult a 2010-es Eurovíziós Dalfesztiválon Németország képviseletében a Satellite (magyarul Műhold) című számmal.

2010. május 29-én lépett fel a döntőben huszonkettedikként, az örmény Eva Rivas Apricot Stone című száma után, és a portugál Filipa Azevedo Há dias assim című száma előtt. Összesen 246 pontot szerzett, amivel sikerült megnyernie a Dalversenyt, ezzel elnyerve Németország számára a következő évi rendezés jogát. Nem sokkal a győzelem után bejelentették, hogy meg szeretné védeni a címét, így a 2011-es Eurovíziós Dalfesztiválon is ő képviselte hazáját.

2011 februárjában rendezték meg a két elődöntős "Unser Song Für Deutschland" című show-műsort, melynek Lena volt a főszereplője. Az elődöntők során 6–6 dalt énekelt el, melyből 3–3 jutott be a február 18-i döntőbe. Itt így ismét hat dal hangzott el, ahol a közönség a telefonos szavazás segítségével először kiválasztotta a két kedvencét, majd folytatódott a szavazás erre a két – úgynevezett szuperfinalista – dalra. Végül nagy arányban a Taken by a Stranger (magyarul: Egy idegen vitt el) című dal nyert, így ezt a dalt adta elő Németország színeiben 2011. május 14-én az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjében, ahol 107 ponttal a tizedik helyet szerezte meg.

Magyar felmenői Nagyanyja, Hanna Karatsony von Hodos, magyar nemesi családból származik.The International Who’s Who 2004. Europe Publications Ltd., London 2003, S. 1131,

Díjak és jelölések Győzelem 2010: Eurovíziós Dalverseny 1. helyezése a Satellite című dallal 2010: Goldene Henne Honor Award – "Charm nagykövete" 2010: SWR3 New Pop Festival – "Newcomer of the Year" 2010: 1LIVE Krone – Legjobb előadó díja 2010: 1LIVE Krone – Legjobb dal a "Satellite" 2011: Goldene Kamera – Legjobb dal (Nemzeti díj) 2011: Echo – Legjobb fiatal előadó (Országos díj) 2011: Echo – Legjobb női előadó (Nemzeti díj) 2011: Viva Comet – Legjobb női előadó 2011: MTV Europe Music Awards – Best German Act 2011: MTV Europe Music Awards – Best European Act 2012: MTV Germany Jahresvoting – Queen of Pop 2013: Echo – Legjobb videó "Stardust" 2013: MTV Europe Music Awards – Best German Act 2013: MTV Europe Music Awards – Best Central Europe Act 2015: MTV Europe Music Awards – Best German Act 2015: 1LIVE Krone – Best Female Artist 2015: Bravo Otto – Best singer 2016: Nickelodeon Kids’ Choice Awards – Favourite Star (Germany, Austria, Switzerland) 2016: Radio Regenbogen Award – National Female Artist

Jelölés 2010: Comet – "Legjobb fiatal előadó" 2010: Goldene Henne – Reader's odaítélésével SuperIllu magazin: Rock / Pop / Sláger [ 64 ] 2010: Bravo Otto – a "Legjobb énekesnő" 2011: Echo – Rádió Echo "Satellite" 2011: Echo – Single of the Year – "Satellite" 2011: Echo – Album of the Year – "My Casette Player" 2011: Comet – Legjobb női előadó 2011: Comet – Legjobb Dal – "Satellite"

Diszkográfia

Stúdióalbumok 2010: "My cassette player" 2011: "Good News" 2012: "Stardust" 2015: "Crystal Sky" 2019: "Only love, L"

Énekelt dalok az Unser Star für Oslóban RészDal címeEredeti előadó1. show "My Same" Adele3. show"Diamond Dave" The Bird and the Bee4. show"Foundations" Kate Nash5. show"New Shoes" Paolo NutiniUtolsó rész (6. show) "Mouthwash""Neopolitan Dreams"Kate NashLisa MitchellLegutolsó rész (7. show)"Mr. Curiosity""The Lovecats"Jason MrazThe CureVégső rész (8. show) "Bee""Satellite""Love Me" Jennifer Braun / Lena Meyer-LandrutJennifer Braun / Lena Meyer-LandrutLena Meyer-Landrut

Jegyzetek

Kategória:Az Eurovíziós Dalfesztivál résztvevői Kategória:Német énekesek Kategória:Német nők Kategória:Hannoveriek Kategória:1991-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Az Eurovíziós Dalfesztivál pontbejelentői