Gerardo Torrado Díez de Bonilla (Mexikóváros, 1979. április 30. –) a mexikói válogatott korábbi labdarúgója, aki jelenleg a Cruz Azulban játszik középpályásként.

Pályafutása Klubcsapatokban Torrado 1997-ben, az UNAM Pumasban kezdte profi pályafutását, majd három év múlva leigazolta a spanyol CD Tenerife. Egy szezon után a Polideportivo Ejidóhoz került, ahol olyan jól teljesített, hogy felhívta magára a Sevilla figyelmét, akik 2002-ben le is igazolták. Ott sérülései miatt két év alatt mindössze 40 bajnokin kapott lehetőséget.

2004-ben a Racing Santanderhez került, ahol hamar megszerették a szurkolók, de a vezetőedzővel folyamatos vitái voltak, így mennie kellett. 2005-ben visszatért Mexikóba, a Cruz Azulhoz. Egy Monarcas Morelia ellen meccsen debütált, ahol két góljával 2-0-s sikerhez segítette új csapatát. Hamar fontos tagja lett a klubnak és a csapatkapitányi karszalagot is megkapta.

A válogatottban

Torrado 1999 óta mexikói válogatottnak, azóta már közel 150 meccsen lépett pályára a csapatban. Válogatottjával megnyerte az 1999-es konföderációs kupát, valamint a 2003-as és 2009-es CONCACAF-aranykupát. Ott volt a 2002-es és 2006-os vb-n is, és a 2010-es tornára is kapott behívót.

Mérkőzései a válogatottban

Források Statisztikái a MedioTiempo.com-on Adatlapja az esmas.com-on Statisztikái a FootballDatase.com-on

Kategória:Mexikói labdarúgók Kategória:Az UNAM Pumas labdarúgói Kategória:A CD Tenerife labdarúgói Kategória:Az Ejido labdarúgói Kategória:A Sevilla labdarúgói Kategória:A Racing Santander labdarúgói Kategória:A Cruz Azul labdarúgói Kategória:A 2002-es világbajnokság labdarúgói Kategória:A 2006-os világbajnokság labdarúgói Kategória:A 2010-es világbajnokság labdarúgói Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:1979-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Konföderációs Kupa-győztes labdarúgók Kategória:A 2013-as konföderációs kupa labdarúgói