Nagysurány (szlovákul Šurany) város Szlovákiában, a Nyitrai kerületben, az Érsekújvári járásban, Érsekújvár és Nyitra között. Nagysurány környéke a két világháború közötti időig szlovák nyelvi szigetet alkotott a Kisalföldön, mely ma már érintkezik Verebély irányában a szlovák-tömbbel. Nagysurány területén találták meg Szlovákia egyik legrégibb Vénusz szobrocskáját, a Váradi Vénuszt Kisvárad városrészben. Ipari-mezőgazdasági település.

Fekvése

Érsekújvártól 10 km-re északra, a Nyitra (folyó) jobb partján fekszik. A település Nyitra városától 27 km-re délre található. Egyháznagyszeg (Kostolný Sek) és Kisvárad (Nitriansky Hrádok) tartozik hozzá. A város a Kisalföld szlovákiai részén, a Dunamenti-alföldön helyezkedik el, 123 m-es tengerszint feletti magasságban. Teljes területe 5981 ha. Nagysurányon az Öreg-Nyitra folyó folyik keresztül, Kisvárad határát jelöli ki a Nyitra folyó, mely régen a Cétényke (más nevén Csetenka) patak volt. Viszonylag közel folyik a városhoz a Zsitva folyó és a Tormás patak is. A város területén található a Tona tó is, amely üdülési célokat is szolgál, illetve egy halastó (Štrkáreň).

Élővilága

Nagysurányban két gólyafészekhelyet tartanak nyilván.bociany.sk

Közigazgatás

Nagysurány a múltban Nyitra vármegye része volt 1922-ig. 1872-ben Nyitra vármegyét 12 szolgabírói járásra osztották, melynek egyike lett az Érsekújvári járás nagysurányi székhellyel. 1908. november 30-tól a járási intézmények fokozatosan Érsekújvárra települtek. 1918-tól 1922-ig a régi megyerendszer maradt érvényben, így továbbra is Nyitra megyében maradt. 1922-től 1938-ig a Nyitrai kerület Érsekújvári járásának része volt. Az első bécsi döntéstől (1938) a moszkvai fegyverszünetig (1945) ismét Magyarország része volt, ez idő alatt az ekkor létrehozott Nyitra és Pozsony k.e.e. vármegye Érsekújvári járásának része. 1945 után a háború előtti állapot állt vissza. 1949 és 1960 között az újonnan létrehozott önálló Nagysurányi járás központja lett. 1960-ban az Érsekújvári járásba beolvasztották a Nagysurányi és a Párkányi járást is. A régi kerületeket megszüntették, az Érsekújvári járás a Nyugat-Szlovákiai kerület része lett. A rendszerváltozás után, 1998-ban visszaállították a Nyitrai kerületet, amelyet 2001-től különböző önrendelkezési jogokkal ruháztak fel.

Nevének eredete

Neve a török eredetű régi magyar Súr személynévből származik. A honfoglalás után valószínűleg Súr vezér szálláshelye volt. Mivel a környező helynevek többnyire magyar, besenyő és kun eredetűek, feltételezhető, hogy a 11. században a területet nem lakták jelentősebb mértékben szlávok. Ennek ellenére a szlovák történészek a Šúr szlovák szóból vezetik le a nevét, mely sáros rétet vagy földet jelent. Ezt próbálják meg azzal indokolni, hogy Érsekújvár a múltban erősen mocsaras vidék volt. Ez Érsekújvárra ugyan igaz, azonban Surányra már nem. Későbbi nevei is hasonló alakúak: Schuran, Swuran, Surran, illetve az érdekes 1457-es Molneas Suran (Malmos-Surány). A város ugyanis a 13. században királyi birtok volt, mely malmairól volt híres. Régen a magyarban a molnos malmot jelentett (Nyitra egyik városrésze is ezt a nevet viseli: Molnos, a szó a szláv mlin, melnyica szavakból származik). Később kapta a Nagysurány nevet, az eredetileg a Nyitra jobb partján elhelyezkedő Kissuránytól való megkülönböztetésre, ez a település azonban ma már nem létezik. Hasonló nevű, ma is létező települések a Nagytapolcsányi járásbeli Surányka és az erdélyi Bihar vármegyei Sárán. A surányiak szerint Sárán szlovák lakossága is Surányból származik.

Városrészek, puszták

Óváros – központ (Centrum) MDZ lakótelep (Sídlisko MDZ) Egyháznagyszeg (Kostolný Sek, régen Egyházszeg) és Nagyszeg (Veľký Sek) – a várossal összeépült Kisvárad (Nitriansky Hrádok) – a várossal összeépült Lajosműve (Nový Svet) – puszta Annamajor (Kopec) – puszta Berchtoldmajor (Albertov) – puszta Kaparás (Kaparáš) – puszta Tolmác (Tlmač) – elhagyott puszta Lászlótelep – elpusztult puszta Nagycsikó (Číky) – puszta, ma Tótmegyerhez tartozik

Leírásai monográfiákban

Története Őskor és Ókor

thumb|200px|left|A Váradi Vénusz nagyított reprodukciója Kisvárad egyik terén. A régészeti leletek szerint területén már az újkőkorszakban is volt emberi település. A mai Szlovákia területén, Surányban találták meg az egyik legrégibb és legjelentősebb régészeti leletet, a 4800 évesnek tartott Váradi Vénuszt (Hrádocká Venuša). Nevét Surány egyik településrészéről kapta, Kisváradról. A Váradi Vénusz egy ülő asszony szobra égetett agyagból, mely 27 centiméter magas. A legrégibb sírok a vonaldíszes kerámiák korából származnak (Kr. e. 3000–4000-ből), melyeket a Nyitra elterelése előtti régészeti feltárás során találtak meg. 1958-ban a Šverm utcában találtak sírokat a paleolitikumból (Kr. e. 2000) is. Ugyancsak találtak itt a 2. századból származó kelta sírokat, majd a 4. és 9. századból származó leleteket is. Suránytól 1 km-re keletre, Jánosszeg területen, egy enyhe dombból termeltek ki agyagot, amikor késő bronzkori település nyomaira bukkantak. Néhány sírt találtak, melyek alapján az aunjetitzi kultúra (úněticei) népéhez tartozhatott a temető Kr. e. 1600 körül. A sírokban edényeket, tűket, karkötőket is találtak bronzból. Emellett La Tène sírokat is találtak (Kr. e. 2. század) bronz és vas szíjakkal, karkötőkkel és láncokkal, illetve edényekkel. Találtak ismeretlen tárgyakból származó hallstatti cserép-töredékeket is Kr. e. 1000 körülről. 3 km-re délre Suránytól, az érsekújvár-nagysurányi vasútvonal mellett, tereprendezési munkák közben akadtak rá egy aunjetitzi temetőre a késő bronzkorból. Ez a temető elrendezésében a jánosszegivel mutat hasonlóságot. Az érsekújvár-nagysurányi vasútvonal első bakterháza mellett találtak egy 45 méter átmérőjű sírhelyet, amely 1968-ig nem került teljes feltárásra. A bizonyítékok arra utalnak, hogy egy fejedelmi temetkezési helyről van szó a fiatalabb bronzkorból, a csekei kultúra képviseletében (Čaka) Kr. e. 1000–700 körül. Hasonló leleteket találtak Csekén, Koltán és Ocskón. A vasútállomás melletti téglagyárban 1941-ben a munkások egy népvándorlás-kori csontvázra bukkantak az 5. századból. A további feltárás során előkerült egy fémtükör, borostyánkőből készült nyaklánc és egy vas balta. Ezeket a cukorgyár akkori igazgatója, Vermes Sámuel adta az Érsekújvári Helytörténeti Múzeumnak. Érsekújvár 1945-ös bombázásakor ezek elpusztultak.Vö. Zrubec 1998, 22 Érdekes harcos sírok találhatók még Kisváradon, Egyházszegen és a Gáti (Na gáte) homokosban. A Hostáki-domb (Hoštácky vŕšok) közelében, a Nyitra–Zsitva összekötő csatorna ásásakor akadtak rá római kori kapocs-töredékre. A brünni Július Šimon ismeretlen helyen bronzkori karikát talált. Karol Markovič helyi dékán magángyűjteményében maradt meg egy római kori penata bronzszobor, mely egy házi istenségé, illetve a II. audiutricis római légió pecsétes téglája. Štefan Janšák gyűjteményében középkori cserepek voltak a 13-14. századból, amelyek a Váraljacska (Podzámeček) körzetéből származtak. thumb|right|300px|Ásatások a kisváradi Váracska (Zámeček) területén.

Kisvárad

Kisvárad Nagysurány határának egyik legfontosabb régészeti lelőhelye. Suránytól 2 km-re délre található.

Középkor Szlávok letelepedése

A Római Birodalom bukása után, a 4. század végén kezdődik a népvándorlás kora. Ezek után húzódtak délebbre a szlávok. A Kárpát-medencében (a mai Szlovákia területén) való megjelenésüket egyes kutatók már az 5. század végére teszik, bár ez régészeti szempontok alapján nehezen alátámasztható. Főként mezőgazdasággal és kézművességgel foglalkoztak, letelepedett életmódot folytattak, patriarchális társadalmat alkottak. Eredetileg többistenhitűek voltak.

Nagysurány területéről két avar kori szórványlelet ismert. Az első késő avar kori nagyszíjvég vásárlás útján került a Magyar Nemzeti Múzeumba.Hampel József 1885: Der Goldfund von Nagy-Szent-Miklós, sogenannter "Schatz des Attila". Budapest, 190; 1905: Alterthümer des frühen Mittelalters in Ungarn. Braunschweig, II, 96; III, tab. 74: 9. A második kerámialelet töredéke 1960-ban került az Érsekújvári Múzeum gyűjteményébe.Jozef Zábojník 2009: Slovensko a Avarský kaganát. Bratislava, 116-117, tab. 16: E.

Surány környékén megmaradt településük a Kisvárad melletti Magaspart (Vysoký breh). Egyes szlovák kutatók feltételezik, hogy bizonyos Surányi nevek még a Nagymorva Birodalom idejéből maradtak fenn. Ezt azzal a nyelvi sajátsággal igyekeznek magyarázni, hogy az igen szó alakja aj Surányban a szlovák ano helyett. Ebből az időből származtatják a Kliment, illetve Igric (illetve módosulatait Igrényi, Ikrényi) vezetékneveket. Nyilvánvaló hogy a családnevek sokkal későbbi korszakban alakultak ki, míg a forrásokban szereplő településhez kötődő személynevek is szórványosak. Ez az elmélet már csak azért sem helyénvaló, mivel a város lakossága (és nemzetiségi összetétele) is többször megváltozott a török korban. A források utalnak arra, hogy Érsekújvár elfoglalása után az Alsó-Nyitra mente nagyrészt elnéptelenedett, míg a török kor előtt ez a terület magyarok által lakott volt, addig utána morvákat telepítettek be. Így az ezen a vidéken élők nem szlovák, hanem morvaországi ősökkel rendelkeznek. Ez kultúrájukban (például temetkezési szokásaikban) és nyelvükben is megfigyelhető, mivel meglehetősen sok cseh-morva kifejezést használnak és a sírkövekre a sírokkal ellentétes oldalra írják a szöveget. Sajnálatos módon Csehszlovákiában a Nagymorva Birodalom idejét állami ideológia szintjén kellett hirdetni, így leggyakrabban ahelyett, hogy tényeket igyekeznének keresni állításaik bizonyítására, gyakran hittételeket fogalmaznak meg: 950 környékén a magyarok elfoglalták a Felvidéket a Vág vonaláig. 1000 körül átmenetileg a Felvidék északi részét és Nyugat-Morvaországot Vitéz Boleszláv lengyel király tartotta uralma alatt.

A Magyar Királyságban