Stutensee város Németország délnyugati részén, Baden-Württemberg tartományban, a Rajna (Rhein) mellett. A település több mint 22 000 főt számlál. Összesen öt településből, Blankenlochból, Friedrichstalból, Spöckből, Staffortból és Büchigből áll. Ezek közül Blankenloch a legnagyobb, ami meghaladja a 10 000 főt.
Története Stutensee-t az önkormányzati reform hozta létre az 1970-es években, pontosan 1975 január elsején, öt településből: Blankenlochból, Friedrichstalból, Spockból, Staffordból és Büchigből. Spöck-ot először 865-ben említik, mint Specchaa, Staffortot 1110-ben mint Stafphort, Blankenloch-ot 1337-ben mint Blankelach, Büchiget pedig 1373-ban mint Buchech. Friedrichstalt viszont vallási menekültek (hugenották) alapították, akik Észak-Franciaországból, Belgiumból és Svájcból jöttek. 1699-ben létrejött a Hardtwald. Mind az öt falu a Baden-Durlach-i grófság része volt. bélyegkép|A Kerns Max ház Blankenloch-ban
Vallás A város a környező területekkel együtt eredetileg a Speyeri Egyházmegyéhez tartozott. Politikailag az egész környéken a reformáció terjedt el (evangélikus vallás). Ezért ez a környék évszázadokon keresztül protestáns maradt, ezért csak három plébánia volt: a Blankenlochi, a Spöcki és a Friedrichstali. Először a XX. században létesült önálló plébánia Büchigen (Szent Lélek plébánia). Ezenkívül Stutensee különféle közösségeknek, szabad egyházaknak is otthont nyújt. Ilyenek a baptisták, az Egyesült metodista egyház Blankenloch-ban, valamint két Liebenzeller közösség (Blankenloch és Staffort). Napjainkban mind az öt településen egy evangélikus és egy katolikus templom található.
Demográfia Népesség Lélekszám 1975 16 748 1980 18 404 1985 19 060 1987 18 932 1990 20 064 1995 20 589 2000 21 794 2005 23 132
Polgármesterek 1975: Hubert Hornung 1975-1991: Richard Recht 1991-2018: Klaus Demal 2018-tól: Petra Becker
Testvérvárosai Saint-Riquier (Franciaország), 1982 Tolna (Magyarország), 1990
Oktatás Stutensee-ben a következő iskolák üzemelnek: Erich Kästner Reáliskola, Thomas Mann Főiskola, Pestalozzi Általános-és Középiskola, ezek Blankenlochban. A Theodor-Heuss Iskola Büchigben, Friedrichstalban a Friedrich-Magnus Alap-és Középfokú Iskola. Spöckben pedig a Richard Hecht Általános Iskola és Főiskola, Staffortban pedig a Drais Általános Iskola található. Emellett 6 protestáns és három római katolikus óvoda üzemel.
Múzeumok Hugenotta Múzeum Településmúzeumok (Kerns-Max-ház, Blankenloch; Büchig; Friedrichstal)
Épületek Stutensee-i vár
Evangélikus templomok Michaelis templom, Blankenloch Friedrichstali evangélikus templom Spöcki evangélikus templom Evangélikus egyház, Staffort
Katolikus templomok Szent József templom, Blankenloch Szent Erzsébet templom, Friedrichstal Szent György templom, Spöck Szent Wolfgang templom, Staffort Szentlélek templom, Büchig
Képgaléria
Jegyzetek
Irodalom Heinz Bender: Vergangenheit und Zeitgeschehen: Eine Chronik. Blankenloch/Büchig/Schloss Stutensee. Gemeinde, Stutensee, 1995 Konrad Dussel: Staffort 1110 bis 2010; Streifzüge durch 900 Jahre Geschichte; Verlag Regionalkultur Heidelberg, Ubstadt-Weiher, Basel, 2010 Wilhelm Hauck: Staffort – Schloß und Dorf an der steten Furt. Geschichte und Geschichten. Gemeinde, Stutensee, 1993 (Ortschronik) Artur Hauer: Das Hardtdorf Spöck. Seine politische, kirchliche und wirtschaftliche Geschichte. Bürgermeisteramt, Spöck, 1965 (Ortschronik) Dieter H. Hengst: Die alten Straßen noch… Bildband „Alt Friedrichsthal“. 2. Auflage. Heimat- und Hugenottenmuseum „Alt Friedrichsthal“, Friedrichstal, 2000 Moritz Hecht: Drei Dörfer der badischen Hardt. Eine wirtschaftliche und sociale Studie. Leipzig, 1895 (Über Hagsfeld, Blankenloch und Friedrichstal) Hanna Heidt: Erinnerungen an die Vergangenheit. Eigenverlag, Schwanen Stutensee-Staffort, 2003 Pia Hendel: Stutensee – Bilder einer Stadt. Hrsg.: Stadt Stutensee. verlag regionalkultur, Ubstadt-Weiher, 2006, . Heiner Joswig: Als unsere Kirche stehen blieb Stadt Stutensee, 2004 Manfred G. Raupp: Die Stafforter Geschlechter 1669–1975; Sippenbuch Manuskript hinterlegt im Stafforter Bürgerbüro und in der Evangelischen Kirchengemeinde Staffort derselbe: Was der Großvater schon wusste – Gedanken zur Entwicklung der Landwirtschaft in Staffort; verfasst zum Andenken an Gustav W. Raupp (1905–1985). Eigenverlag, Lörrach und Stutensee-Staffort, 2005 derselbe: 4000 Jahre Stete Furt und 350 Jahre Kirchenbuchaufzeichnungen; Stutensee-Staffort, 2010 derselbe: Ortsfamilienbuch Staffort, Herausgeber Stadt Stutensee, Verlag Gesowip Basel, 2010, Walter August Scheidle: Ortssippenbuch Blankenloch-Büchig und dem Stutensee – 1672 bis 1920. 2001, derselbe: Ortssippenbuch Spöck / Baden 1667–1920, Band 124 der Badischen Ortssippenbücher Lahr-Dinglingen, 2008
Kategória:Baden-Württemberg települései