VIII. (IX.) István pápa

VIII. István pápa, régebbi vagy eltérő számozásban IX. István pápa (; Róma, ismeretlen időpontban – Róma, 942 októberének vége) 939. július 14-étől haláláig volt Róma püspöke, a katolikus egyház feje és a Pápai Állam uralkodója. A Szentszék mai hivatalos pápalistája szerint a 127. pápa volt. Közvetlen elődje VII. Leó, utóda a mai történeti névhasználat szerint II. Marinus volt.

Pontifikátusa a 10. századi római pápaság politikailag korlátozott időszakára esett. Róma tényleges világi vezetője ekkor II. Alberik, a rómaiak fejedelme volt, aki 932-től 954-ig tartotta kezében a város irányítását. István pápaságát ezért nem lehet a későbbi középkori pápaság nagyobb intézményi önállóságával mérni: mozgástere szűk volt, mégis fennmaradt néhány egyházkormányzati és diplomáciai intézkedése, különösen a clunyi reformmozgalom, a nyugati frank királyság és a békeközvetítés területén.

A források kevés részletet őriztek meg róla. A Catholic Encyclopedia szerint római származású volt, és pápává választása előtt a Szent Szilveszter és Szent Márton-templom bíboros-presbitere volt. A New Catholic Encyclopedia kedvezően jellemzi személyes életét: magánéletét feddhetetlennek, közéleti tevékenységét pedig békére törekvőnek nevezi. A későbbi hagyományban megjelentek olyan elbeszélések is, amelyek szerint Alberik emberei elfogták, bántalmazták vagy megcsonkították; ezek azonban nem minden részletükben igazolhatók a korai forrásokból, ezért óvatosan kezelendők.

Neve és számozása A pápa latin neve Stephanus. A magyar névhasználatban Istvánként szerepel. Számozása a pápalisták egyik visszatérő problémájához kapcsolódik. A 752-ben megválasztott, de felszentelése előtt meghalt Istvánt egyes régebbi listák beleszámították a pápák sorába, mások nem. Emiatt ugyanazokat az István nevű pápákat a szakirodalom egy részében egy számmal magasabb sorszámmal jelölték.

A Szentszék mai hivatalos listája a jelen szócikk tárgyát VIII. István néven, a katolikus egyház 127. pápájaként tartja nyilván. A régebbi vagy eltérő számozást követő művekben ugyanő IX. István néven is előfordul. A magyar Wikipédia jelenlegi címében szereplő „VIII. (IX.)” alak ezt a kettősséget jelzi.

Ugyanez a névszámozási probléma érinti a 10–11. századi István nevű pápákat is. Ezért enciklopédikus szövegben célszerű a hivatalos mai sorszámot első helyen adni, és zárójelben jelezni a régebbi számozást.

Forráshelyzet István pápaságáról kevés kortárs vagy közel kortárs adat maradt fenn. A legfontosabb források közé tartozik a Liber Pontificalis késői anyaga, Flodoard évkönyve, a pápai regeszták és néhány fennmaradt vagy említett pápai kiváltságlevél. A Catholic Encyclopedia rövid összefoglalója a Liber Pontificalis, a Patrologia Latina CXXXII. kötete, Flodoard évkönyvei és Horace K. Mann pápaságtörténeti műve alapján készült.

A forrásanyag szűkössége miatt István pontifikátusának több részlete bizonytalan. Különösen óvatosan kell kezelni azokat a későbbi beszámolókat, amelyek drámai részleteket adnak haláláról vagy Alberikkel való konfliktusáról. A biztosabban megállapítható adatok szerint pápaságát Alberik római uralma erősen korlátozta, támogatta a szerzetesi megújulást, fellépett IV. Lajos nyugati frank király érdekében, és 942-ben halt meg.

Származása és korai pályája István Rómában született. Születési ideje, családi háttere és neveltetése nem ismert részletesen. A Catholic Encyclopedia hangsúlyozza, hogy a későbbi ellentétes állításokkal szemben római volt, és pápává választása előtt a Szent Szilveszter és Szent Márton-templom bíboros-presbitereként működött.

A tituláris templom, amelyet a források SS. Silvester and Martin néven említenek, a római presbitérium egyik fontos temploma volt. A bíboros-presbiteri tisztség a római egyház liturgikus, lelkipásztori és tanácsadói életébe kapcsolta viselőjét. István korábbi működéséről kevés adat maradt fenn, de pápává választása azt mutatja, hogy a római klérus megbecsült tagjai közé tartozhatott.

Egyes modern összefoglalók szerint Németországban tanult. Ezt az adatot óvatosan kell kezelni, mert a források elsősorban római származását és római egyházi tisztségét tanúsítják. Ha valóban volt németországi képzettsége vagy kapcsolata, az magyarázhatja, hogy pápaként a nyugati frank és közép-európai politikai viszonyok iránt is érdeklődött, de ebből nem következik idegen származás.

Megválasztása VII. Leó pápa halála után Istvánt 939. július 14-én választották meg pápának. A választás Róma akkori politikai rendjének keretei között történt. A város tényleges uralkodója II. Alberik volt, aki a római arisztokrácia és a városi hatalom fölötti ellenőrzésével meghatározó befolyást gyakorolt a pápaválasztásokra.

Alberik befolyása nem jelenti azt, hogy István egyházfői minősége kétséges lett volna. A Szentszék hivatalos pápalistája törvényes pápaként tartja számon. A 10. századi Rómában azonban a pápaválasztás gyakorlati körülményeit gyakran a helyi világi hatalom, a római klérus, a nemesi csoportok és az itáliai politikai erőviszonyok együtt határozták meg. István pápasága ennek a korszaknak egyik jellemző példája.

Pontifikátusa

Alberik római uralma alatt István egész pontifikátusa alatt II. Alberik volt Róma tényleges világi ura. A Catholic Encyclopedia szerint István pápasága végig Alberik hatalma alatt állt, ezért kevés alkalma volt arra, hogy önállóan kitűnjön. A Magyar Katolikus Lexikon hasonlóan fogalmaz: Alberik emelte pápaságra és teljesen hatalmában tartotta.

E megállapítás nem jelenti azt, hogy István személyesen jelentéktelen vagy hiteltelen lett volna. Inkább a korszak intézményi helyzetét írja le: a pápai hivatal spirituális tekintélye fennmaradt, de a Pápai Állam világi kormányzását és Róma politikai irányítását Alberik gyakorolta. A New Catholic Encyclopedia szerint István magánélete feddhetetlen volt, közéleti tevékenysége pedig a békére irányult.

Alberik uralma alatt Róma viszonylagos belső stabilitást nyert a korábbi évtizedek erőszakos nemesi viszályai után. Ennek ára azonban a pápai politikai önállóság korlátozása volt. Istvánnak ezért elsősorban olyan területeken maradt mozgástere, ahol a pápai lelki és diplomáciai tekintélyt Alberik politikai rendjével össze lehetett egyeztetni.

Kapcsolata a clunyi reformmal István pontifikátusa idején tovább erősödött a clunyi szerzetesi megújulás hatása. A Magyar Katolikus Lexikon szerint István Alberikkel együtt támogatta a clunyi reform bevezetését Rómában és Közép-Itáliában. A Britannica is kiemeli, hogy István támogatta a clunyi szerzetesi reformot, és 942-ben Cluny apátját, Odót Rómába hívta, hogy közvetítsen Alberik és Hugó provence-i király között.

A clunyi reform a bencés monostori élet megújítására, a liturgia elmélyítésére, a szerzetesi fegyelem helyreállítására és a világi befolyástól való nagyobb szabadságra törekedett. István támogatása ebben az összefüggésben fontos, mert azt mutatja, hogy a 10. századi politikai korlátozottság ellenére a pápaság kapcsolatban állt azokkal a szerzetesi reformerőkkel, amelyek a 11. századi egyházreform előkészítői lettek.

A fennmaradt adatokból nem következik, hogy István széles körű reformpápai programot tudott volna megvalósítani. Mégis jelentős, hogy pontifikátusa nem pusztán Alberik árnyékában telt: a clunyi megújulással való kapcsolata a korabeli egyházi élet egyik legfontosabb pozitív folyamatához kötötte.

Nyugati frank politika és IV. Lajos támogatása István egyik legismertebb külpolitikai és egyházkormányzati intézkedése IV. Lajos, melléknevén Tengerentúli Lajos támogatásához kapcsolódott. Lajos 936-ban került a nyugati frank trónra, de uralmát több nagyhatalmú frank és burgundiai főúr megkérdőjelezte.

A Catholic Encyclopedia szerint István a hanyatló Karoling-ház mellett állt ki, és kiközösítéssel fenyegette azokat a főurakat, akik nem maradtak hűségesek IV. Lajoshoz. A Britannica szintén kiemeli, hogy István hivatalosan elismerte Lajost, és exkommunikációval fenyegette az ellene lázadókat. A New Catholic Encyclopedia szerint 942-ben Damasus püspököt küldte követségbe Franciaországba, olyan levelekkel, amelyek Lajost a frankok királyaként ismerték el.

Ez a fellépés azt mutatja, hogy István a politikailag korlátozott római helyzet ellenére a pápai tekintélyt az európai keresztény rend stabilizálására is használta. Nem egyszerűen világi politikai pártállásról volt szó: a pápai beavatkozás a királyi hatalom, az eskühűség és az egyházi rend összefüggésében történt. A kiközösítés kilátásba helyezése a 10. századi keresztény politikai kultúrában komoly eszköz volt a lázadás és a rendbontás visszaszorítására.

Alberik és Hugó itáliai király viszonya István pápaságának itáliai hátterében Alberik és Hugó itáliai király viszálya állt. Hugó többször próbálta kiterjeszteni befolyását Rómára, Alberik viszont megőrizte a város fölötti uralmát. A konfliktus nemcsak világi hatalmi küzdelem volt: Róma birtoklása és a pápaság feletti befolyás Itália egész politikai egyensúlyát érintette.

A New Catholic Encyclopedia szerint 942-ben ismét megszakadt a béke Hugó és Alberik között, és István Cluny apátját, Odót kérte fel újabb békeközvetítésre. Ez az adat összhangban áll azzal a képpel, hogy István közéleti tevékenysége a béke fenntartására irányult. A pápa ebben az ügyben nem hadvezérként vagy világi uralkodóként, hanem egyházi közvetítőként lépett fel.

Odó clunyi apát közvetítő szerepe azért is figyelemre méltó, mert a clunyi reform ekkor még viszonylag fiatal mozgalom volt, de már jelentős lelki tekintéllyel rendelkezett. István döntése azt mutatja, hogy a pápaság a szerzetesi megújulás szereplőit diplomáciai és béketeremtő feladatokra is alkalmasnak tartotta.

Pápai kiváltságok és fennmaradt iratok István pontifikátusából kevés irat maradt fenn. A Catholic Encyclopedia a Patrologia Latina CXXXII. kötetében őrzött kiváltságokra utal. A fennmaradt vagy említett dokumentumok főként monostorok, egyházak és egyházi intézmények jogainak megerősítéséhez kapcsolódhattak.

A 10. századi pápai kiváltságlevelek gyakran helyi egyházi intézmények védelmét szolgálták. Egy monostor vagy templom számára a pápai megerősítés oltalmat jelenthetett a helyi világi hatalmakkal, birtokvitákkal vagy püspöki joghatósági konfliktusokkal szemben. István ilyen jellegű tevékenysége illeszkedik a korszak pápai kormányzásának szokásos, de fontos feladatai közé.

Halála István 942 októberének végén halt meg Rómában. A Szentszék hivatalos listája pontifikátusának végét 942 októberére teszi. A Catholic Encyclopedia szerint október vége körül halt meg. Utóda II. Marinus lett, akit a Magyar Katolikus Lexikon szerint 942. október 30-án emeltek a pápai székbe.

Halálának körülményei vitatottak. A Britannica úgy fogalmaz, hogy István később magára vonta Alberik haragját, börtönbe került, és nem sokkal később meghalt. A későbbi hagyományban megjelent az a részletesebb állítás, hogy Alberik emberei megcsonkították, és sebeibe halt bele. Ezt a képet azonban nem célszerű bizonyosságként közölni, mert a korai és megbízhatóbb összefoglalók nem adják ilyen részletekkel az eseményt.

A történeti óvatosság miatt helyesebb úgy fogalmazni, hogy István halála valószínűleg Alberikkel való konfliktusának és fogságának összefüggésében következett be, de a bántalmazás vagy csonkítás részletei későbbi, bizonytalanabb hagyományhoz tartoznak. Ez az óvatos megfogalmazás elkerüli a túlzó, drámai elbeszélést, miközben nem hallgatja el a korszak politikai erőszakát sem.

Istvánt a New Catholic Encyclopedia szerint a Vatikánban temették el.

Történeti megítélése István pontifikátusa nem tartozik a középkori pápaság legismertebb korszakai közé. Rövid és politikailag korlátozott pápasága miatt kevés jelentős dogmatikai, zsinati vagy jogi döntés kapcsolódik nevéhez. Ennek ellenére nem helyes úgy bemutatni, mintha uralma teljesen jelentéktelen vagy „nyomtalan” lett volna.