Marguerite Yourcenar

Marguerite Yourcenar (ejtsd: maʀɡəʀit juʀsənaʀ, eredeti nevén Marguerite Antoinette Jeanne Marie Ghislaine Cleenewerck de Crayencour; Brüsszel, 1903. június 8. – Mount Desert Island, Maine, USA, 1987. december 17.) francia író, költő, fordító és kritikus. 1947-ben amerikai állampolgárságot is szerzett és attól kezdve haláláig az Amerikai Egyesült Államokban élt.

A francia anyanyelvén, az angolon és az olaszon kívül a görögöt és a latint is kiválóan ismerő írónő regényeiben, elbeszéléseiben – még önéletrajzi regényeiben is – az antik kultúra és az arra épülő, a Rabelais műveivel a reneszánsz korban megszülető francia „humanista regény” legszebb hagyományait éltette tovább, minden írását átitatja a szophoklészi hit, hogy „az embernél nincs semmi csodálatosabb” – s nincs semmi esendőbb. Írói eszköze a kristálytiszta, klasszikus francia nyelv s a mindig emelkedett stílus – azokban a műveiben is, amelyek a „másságról”, az általa belülről megélt, de sokak által a normálistól eltérőnek vélt nemi vonzalom csapdáiról vagy éppen szépségéről szólnak.

Ő volt az első nő, akit tagjává – a „halhatatlanok” közé – választott a Francia Akadémia (1980).

1983-ban Erasmus-díjjal is kitüntették.

260px|bélyegkép|jobbra|Fatehpur Szíkri (India) 260px|bélyegkép|jobbra|Kenyai rezervátum Marguerite Yourcenar 1903. június 3-án Brüsszelben, az avenue Louise egyik kis házában, a 193-ban született. Anyja, az akkor 31 éves Fernande de Cartier de Marchienne, aki régi belga család leszármazottja volt, első gyermekét szülőhazájában kívánta világra hozni, nem pedig férjének, a francia arisztokráciához kötődő Michel Cleenewerk de Crayencournak a Mont-Noir hegyen, a belga-francia határ francia oldalán lévő kastélyában vagy lille-i házában. Pár nappal a szülés után gyermekágyi lázban meghalt. Ma már a ház sem áll, amelyben Marguerite született: az 1950-es években lebontották és a kor stílusában nagy bérházat építettek a helyére.

Anyja Liège-ből származó belga családjának történetét Yourcenar Le Labyrinthe du monde (A világ útvesztője) című önéletrajzi regénytrilógiája 1974-ben megjelent első kötetében, a Souvenirs pieux-ben (Emléklapok), a Crayencour családét pedig az 1977-ben kiadott második kötetben, az Archives du Nord-ban (Nord megyei levéltár) írja meg. Michel-Charles Crayencour, az apai nagyapa művelt földbirtokos és szenvedélyes műgyűjtő volt, aki az észak-franciaországi Nord megyében fontos hivatali tisztségeket is betöltött. Az írónő iránta érzett csodálatát és szeretetét tükrözi a könyv minden róla szóló sora:

Apai nagyanyja, Noémi Dufresne francia jogászcsalád leszármazottja, akinek apja, Amable Dufresne egy ideig a lille-i bíróság elnöki tisztét is betöltötte.

Fernande halála után a kislányt apja a Mont-Noirra, a családi kastélyba vitte, s Marguerite 1911-ig a nyarakat apai nagyanyja gondjaira bízva ott, az év többi részét pedig a lille-i házban vagy Dél-Franciaországban töltötte. De már ekkor sokat utazhatott, elvitték Brüsszelbe, Hollandiába és Párizsba is.

1912-ben, a nagyanya halála után Michel de Crayencour eladta a mont-noiri birtokot és Párizsba költözött. Marguerite ott nevelőnő irányításával kezdte meg tanulmányait, de legtöbbet a múzeumlátogatásokból, a klasszikusokat játszó színházak matinéiból és a könyvekből tanult. A nyarakat 1912 és 1914 között a belga tengerparton, Westendében töltötte. 1914-ben, az első világháború kitörésekor is itt tartózkodott apjával, és élete végéig nem felejtette el a flamand falvak akkor félrevert harangjainak kongását. Párizsba nem is tudtak visszatérni, hajóra szálltak és Londonba utaztak. Egy egész évig maradtak ott, London külvárosában laktak. Marguerite ez alatt nemcsak a múzeumokat és a westminsteri apátságot látogatta, hanem angolul is tanult, s apja bevezette a latin nyelvbe is.

1915-ben visszatértek Párizsba, ahol Marguerite tanári segítség nélkül megtanult olaszul, s kérésére apja a görögre is taníttatni kezdte.

1917-ben Michel de Crayencour nehéz anyagi helyzetbe került, Párizsból Dél-Franciaországba költözött lányával, aki ott gyakran magára maradt, miközben apja szerencsejátékokkal próbálkozott. Mindamellett elvitte Marguerite-ot Provence legszebb helyeire, s együtt olvasták a klasszikus szerzőket és a 19. század íróit. 1919-ben, tizenhat éves korában Marguerite latinból és görögből is sikeres érettségi vizsgát tett anélkül, hogy előtte iskolába járt volna.

1919-ben írta, és a Perrin kiadó 1921-ben Michel de Crayencour költségére a Marguerite és apja által a Crayencour névből fabrikált Yourcenar írói álnéven (amely 1947-ben, az amerikai állampolgárság megszerzésekor vált az írónő törvényes nevévé) ki is adta első művét, az Ikarosz-legendát feldolgozó Le Jardin des Chimères (Ábrándok kertje) című verses drámát. Összes későbbi művét is Yourcenarként jegyezte, csak írói „keresztnevét” változtatta meg 1932-ben: az addig Marg volt, s csak akkor, első ízben a Grasset kiadónál megjelent Pindare (Pindarosz) című esszéjének címlapján olvasható a Marguerite. Ugyancsak saját költségre jelent meg 1922-ben a Sansot kiadónál első verseskötete, a Les dieux ne sont pas morts (Nem haltak meg az istenek), amelyben tizenegy éves korától, 1914-től kezdve írogatott kisebb verseit gyűjtötte egybe. Később e két első könyvét irodalmi utánzatokkal teli szárnypróbálgatásnak ítélte, s törölte művei „hivatalos” listájáról.

1922 és 1926 között többször is Olaszországba utazott; apja társaságában és egyedül is ismerkedett az antik kultúra emlékeivel és a húszas évek Itáliájával. 1922. október 31-én Milánóban tanúja volt a Marcia su Rómának, a Mussolini vezette fasiszták Rómába menetelésének. Ekkor kezdte gyűjteni az anyagot a majd 1934-ben megjelenő Denier du rêve (Álomtallér) című regényéhez, amely egy Mussolini elleni sikertelen merényletről és a Rómában, az „örök városban” élő emberek mindennapjairól szól. Ez idő tájt fordult figyelme a 19. századi angol és német irodalom felé, s ekkor kezdett ismerkedni a távolkeleti – indiai, kínai, japán – kultúrával is.

Az 1926-tól 1929-ig, apja haláláig tartó években megírta Pindare (Pindarosz) című esszéjét, amely majd 1932-ben fog megjelenni, a La Revue de Genève 1929-ben publikálta az európai kultúra hanyatlását bemutató Diagnostic de l’Europe (Diagnózis Európáról) című esszéjét, a La Revue de France pedig ugyanabban az évben a még apja által 1900-ban írt elbeszélés átdolgozásával készült Le premier Soir (Az első este) című novelláját. Ez utóbbi hozta meg az írónő számára az első elismerést, ahogy maga fogalmazott: egy szerény irodalmi díjat.Marguerite Yourcenar: Œuvres romanesques, Pléiade, 1982, p. XVII.

Versek és további esszék is születtek ezekben az években, majd 1927 augusztusa és 1928 szeptembere között Yourcenar megírta első maradandó művét, az Alexis ou le Traité du vain combat (Alexis, vagy értekezés a hiábavaló küzdelemről) című kisregényt, egy elszegényedett arisztokrata családból származó homoszexuális zenész-zeneszerző történetét, aki reménytelenül küzd a saját maga által abnormálisnak és elítélendőnek vélt hajlamai ellen, s aki végül – bár szereti –, kisfiuk születése után elhagyja fiatal feleségét, hogy visszanyerje szabadságát, amely nélkül képtelen élni. A feleségének szóló levél formájában megírt kisregény utolsó mondata: A legnagyobb alázattal kérek bocsánatot Öntől, nem azért, mert elhagyom, hanem azért, hogy ilyen sokáig maradtam.

Amikor az Alexis kézirata elkészült, Michel de Crayencour már halálos beteg volt. Elolvasta a kéziratot és egy apró cédulára, amelyet később az utolsó könyvben találtak meg, amelyet halála előtt még a kezébe vett, ezt írta: „Nem olvastam semmit, ami oly kristálytiszta lett volna, mint az Alexis.”Josyane Savigneau: Marguerite Yourcenar, Gallimard, 1990, p. 84.

Az apa egy lausanne-i klinikán halt meg 1929. január 12-én. Az örökölt családi vagyon lehetővé tette, hogy a következő évtizedben, 1929 és 1938 között Yourcenar még többet utazzon, mint korábban: Párizs, Belgium, Hollandia, Olaszország, Közép-Európa: Bécs, Budapest, Belgrád (1933 vagy 34 tavaszán hajóval utazott Bécsből Belgrádba és vissza), és főleg Görögország, ahol 1934-től kezdve minden évben több hónapot maradt, s gyakorlatilag csak a teleket töltötte Párizsban, a rue de Rivoliban, egy – ma már nem létező – Wagram nevű szállodában.

1937 februárjában Párizsban ismerkedett meg egy vele egykorú amerikai nővel, Grace Frickkel, aki elkísérte Görögországba és Olaszországba is, s aki ettől kezdve egészen 1979-ben bekövetkezett haláláig Yourcenar élettársa és műveinek értő angol fordítója lett. Az ő meghívására utazott Yourcenar először, 1937 szeptemberében az Egyesült Államokba, ott, New Havenben töltötte az egész telet, rengeteget olvasott az egyetemi könyvtárban és sokat utazott, járt a déli államokban (ekkor kezdett érdeklődni a néger spirituálék iránt), de meglátogatta a kanadai Québec tartományt is.

Ezeknek az éveknek a terméséből kiemelkedik az 1934-ben megjelent Álomtallér, és az amerikai útról visszatért Yourcenar által Capri szigetén 1938-ban néhány hét alatt megírt s a Gallimard-nál 1939-ben megjelent kisregény, a Coup de grâce (Kegyelemdöfés), az első világháború utáni orosz-lengyel háború idején Lettország nyugati határán játszódó történet szerelemről, barátságról, halálról.

1939 novemberében Grace Frick meghívására ismét az Egyesült Államokba utazott, hogy ott töltse a telet, de közbeszólt a történelem: kitört a második világháború, s a hat hónapra tervezett amerikai tartózkodásból 11 esztendő lett. Kezdetben mindenféle apró munkából, üzleti levelek franciára fordításából tartotta fenn magát, de 1940-től Grace közbenjárására meghívást kapott egy előadókörútra, majd – bár egyetemi diplomával nem rendelkezett –, félállást a New York-i Sarah Lawrence College-ban, ahol egészen 1953-ig francia irodalmat és művészettörténetet tanított. 1950-ben Grace Frickkel közösen vásárolt egy kertes házat a Maine állam partjainál lévő Mount Desert szigeten, s ez a ház, amelyet a sziget dűlőnevei közül választott „Petite Plaisance” névre kereszteltek, halálukig állandó lakhelyük maradt.

Marguerite Yourcenar

Źródło i licencja