Ludwig van Beethoven (Bonn, 1770. december 17. (vélhetően) – Bécs, 1827. március 26.) német zeneszerző.
Joseph Haydn és Wolfgang Amadeus Mozart mellett őt tartják a bécsi klasszika harmadik nagy alakjának, ugyanakkor zenéje a romantika jegyeit is magán viseli. Beethoven jelentősége azon is lemérhető, mennyire meghatározta a későbbi zenetörténet számos alakjának pályáját.
Élete Családja Beethoven apai ősei flamand földművesek és iparosok voltak, akik a 18. század első feléig Flandriában, Mechelen városában éltek. A nagyapa – eredetileg Lodewijk, majd németül szintén Ludwig van Beethoven – Antwerpenből Bonnba elszármazott udvari karnagy, basszista volt, előbb 1761-től Leuvenben, ezután Liège-ben, majd Bonnban. 1773-ban hunyt el.
Fia, Johann van Beethoven ifjúkorában tenorként a bonni választófejedelem udvarában énekelt. 27 éves korában feleségül vett egy 21 éves özvegyasszonyt, Maria Magdalena Keverichet, egy Ehrenbreitsteinban élő választófejedelmi szakács leányát. Első férje egy trieri udvari inas volt, akitől egy fiatalon elhunyt fia született. A Beethoven–Keverich házaspárnak öt fia és két leánya született: Ludwig Maria (*/† 1769), Ludwig (1770–1827) – a zeneszerző –, Kasper Anton Carl (1774–1815), Nicolaus Johann (1776–1848), Anna Maria Franziska (1779), Franz Georg (1781–1783) és Maria Margarita Josepha (1786–1787).
Zenei pályafutása Beethoven születésének idején még nem készültek polgári anyakönyvek, így csak az 1770. december 17-ei kereszteléséről maradt fenn hivatalos adat. Mivel ezt általában a gyermek születésének a napján vagy másnap tartották, feltételezhető, hogy Beethoven 1770. december 16-án született. Mozartékhoz hasonlóan apja megpróbált csodagyereket nevelni belőle, ámde sikertelenül. Mivel apja hamar felismerte benne a nagy tehetséget, s törekedett ezt minél előbb kenyérkeresetre használni, gyakran váltogatta zeneoktatóit. Beethoven ezt később gyakran elpanaszolta.
A családnak valójában már egészen fiatalon Beethoven volt az eltartója. A fiúban megmutatkozó lehetőségeket mások is hamar felfedezték. 1780 körül Christian Gottlob Neefe vette kezébe zenei nevelését, a választófejedelem részéről pedig anyagi támogatásban részesült.
1781-ben Németalföld-szerte kellett nyilvánosan játszania. 1782–83-ban jelentek meg első zeneművei: változatok és három szonáta zongorára; 1785-ben következett három zongoranégyese. Tudományos képzettségéről azonban alig gondoskodtak. 1784-ben, alig 13 éves korában udvari másodorgonistává nevezték ki., p. 23
Bonn jeles udvari zenekarában a brácsaszólamot játszotta, és zongorán is mindinkább tökéletesítette magát. Továbbá sokat alkotott, egyelőre kiadatlanul hagyva a műveket.
1792 novemberében Waldstein gróf támogatásának köszönhetően Bécsbe költözhetett. Ott Joseph Haydnnál szándékozott tanulni, de mivel neki nem volt elég ideje foglalkozni vele, Johann Georg Albrechtsberger gondjaira bízta. Beethoven megismerkedett Breuning udvari tanácsossal is, akinek családja később pótolta számára az édes otthont. Tehetsége és egy-egy összeköttetése megnyitotta előtte a Császárváros első házait; Gottfried van Swieten báró és Lichnowsky hercegné különösen pártolták. Közben, 1792. december 18-án elhunyt az édesapja.
Salierinél nyolc esztendeig tanult. Zongoraművészként 1795 márciusában mutatkozott be a bécsi nyilvánosság előtt, B-dúr zongoraversenyének előadásával. Ezt a fellépést azután újabbak követték, és hamarosan kiadója és pártfogója is akadt. Hamar népszerű lett zongoravirtuózként, és jóval lassabban ugyan, de zeneszerzőként is. Népszerűsége fokozódott Prágában, Drezdában, valamint Berlinben is, ahol 1796-ban körutat tett. Itt erősen marasztalták, de ő Bécshez ragaszkodott, ahol a lelke is ki volt elégítve, és társadalmi státusza révén kenyere is biztosítva volt. Művészi körútjának folytatását lehetetlenné tette 1798-ban kezdődött fülbaja, mely lassanként teljes siketségbe ment át. Ez a csapás tette őt hangszeres virtuóz helyett végképp zeneköltővé.
bélyegkép|jobbra|A „halhatatlan kedves”-hez („Unsterbliche Geliebte”) írt levél (1812) A telet már 1800 óta társasélet közepette, előadásoknak szentelte, nyaranta pedig a Bécs körüli falvakban dolgozta ki műveit. A monarchiában is tett utazásokat, 1806-ban járt Magyarországon is: Martonvásáron, a korompai Brunswick grófok Fejér vármegyei birtokán. Itteni szerelméről az egyik grófkisasszony − feltehetően Brunszvik Jozefina (1779–1821) – iránt Székely Júlia: A halhatatlan kedves című, a budapesti Zeneműkiadónál 1961-ben kiadott életrajzi regénye szól, mely a zeneköltő hagyatékában fellelt, 1812-ben írt levelén alapul.
A bécsi kongresszus (1814) magas külföldi vendégei is meghajoltak tehetsége előtt – ez volt az utolsó szereplése. Siketsége és altesti fájdalmai hipochondrikussá tették, aki különben is melankóliára hajlott; családi viszálykodások (bátyja özvegyével, akinek fia fölött gyámkodott) szintén bántották, de mindez nem csökkentette az alkotóerejét, hanem erős és sajátos jelleget adott műveinek.
Betegsége, halála Beethoven sokat betegeskedett, kiváltképp húszas éveinek közepétől, amikor is komoly hasfájásoktól kezdett szenvedni.
1826-ban egészségi állapota drasztikusan megromlott. A következő évben bekövetkezett halálát májbetegségnek tulajdonítják, bár a halála idejéből származó hajmintáin végzett modern kutatások azt mutatják, hogy ólommérgezés is hozzájárulhatott a gyengélkedéseihez és idő előtt bekövetkezett halálához (az ólom szintje több mint százszorosan múlta felül a mai embereknél mérhetőt).
2023-as kutatások szerint: „A tudósok nem találtak genetikai okot Beethoven halláskárosodására vagy gyomor-bélrendszeri problémáira, de megtudták, hogy génjei miatt fokozottan ki volt téve a májzsugor kockázatának. A hajában Hepatitisz B DNS-darabkák is lappangtak, ami arra utal, hogy késői életében fertőződött meg a vírussal. A kutatók a Current Biology című szaklapban megjelent tanulmányuk szerint ez a fertőzés és Beethoven erős alkoholfogyasztása együttesen magyarázatot adhat májbetegségére és végül halálára.”What killed Beethoven? DNA from hair provides clues Vízkórságban halt meg 1827. március 26-án éjjel, a Bécs fölött átvonuló vihar mennydörgései közepette. Feljegyzések szerint esett a hó, sütött a nap, dörgött az ég, és villámlott. A március 29-én tartott temetési menetben becslések szerint 20-30 ezer ember vett részt. A fáklyavivők között volt Franz Schubert is, aki másfél év múlva halt meg; kérésére Beethoven mellé temették.
Beethoven halála napjáig dolgozott. Befejezetlenül hagyott egy vonósötöst, a X. szimfónia vázlatait, két kánont, két vonósnégyest, és a B-dúr vonósnégyes fináléját.
Életének háttere Beethoven magánélete problémákkal volt tele. Fiatalon, már 25 éves kora körül észlelte a fenyegető siketség első jeleit, aminek hatására időnként az öngyilkosság gondolatával is foglalkozott. A századforduló környékén születtek legsötétebb művei, ekkor vált világossá számára, hogy halláskárosodása visszafordíthatatlan. 1819-re teljesen megsiketült. Ez zárkózottá tette, s csak társalgási füzeteinek segítségével tudott érintkezni a külvilággal. Hihetetlen belső hallása volt, csak ez tette lehetővé, hogy ne hagyja abba a komponálást.
Elérhetetlen, házas vagy arisztokrata hölgyekhez vonzódott, akiket eszményített (ilyen volt például Brunszvik Jozefin). A társadalmi különbségek, az emberek esetleges elítélése gátolta, sosem házasodott meg. Vásáry Tamás Kossuth-díjas zongoraművész megosztott egy történetet, amely a Budapest I. kerület, Budavári Önkormányzat lapja, a Várnegyed 2016. február 12-ei számának a 3. oldalán is olvasható. A történet szerint Jozefinnek törvénytelen kislánya született Beethoventől. A gyermek a Minona nevet kapta, melynek visszafelé olvasva van értelme: Anonim.Erről szól Székely Júlia A halhatatlan kedves (1961) c. regénye.>Beethoven Budán, 2016; Várnegyed, XXI. évf. 3. szám (2016. február 12.), 3. oldal (Hozzáférés: 2016. február 16.)
Beethoven középtermetű, vállas, telt arcú férfi volt; dús haja felborzolt, lelkes szeme nyugtalan, kedélyes vonásai pedig – főleg, ha zenéről szólott – érdekesek, hódolatra gerjesztők; szelleme nemes, szíve tiszta, lángolt az igazságért és a szabadságért. Hiányos neveltetésére vallott indulatos volta, valamint a tapasztalatok és az életismeret teljes hiánya. Legkedvesebb szórakozása volt a magányos séta a zöldben. Fő művei közül is sok fogamzott meg a szabadban, sőt ott is nyerte el a végleges alakját egy-egy padon.
A zenéjében gyakran győzelemmel végződő küzdelmekkel tarkított életének a visszhangját vélik felfedezni. Személyes problémái fölött mesterművei megalkotásával aratott diadalt.
Alkotói korszakai Beethoven zeneszerzői pályafutását általában korai, középső és késői korszakra szokták osztani.
Korai alkotói korszaka A korai időszakában a nagy elődök, Haydn és Mozart hatása érezhető. Mindkét szerző műveit jól ismerte, időben közel is állt hozzájuk, de munkássága a zene történetének új korszakát jelenti. Ez részben a megváltozott történelmi helyzet, részben a maga új helyzetének következménye, amelyet kora társadalmában mint „szabad művész” kivívott. De mindez mégiscsak külső kerete annak az egyéniségnek, amely művészként és emberként egyformán nagy volt. Alkotóművészete viszonylag lassan fejlődött ki: csaknem huszonöt esztendős volt, amikor első olyan műveit kiadja, amelyeket már opusz-számmal jelöl. Ez idő alatt született az I. és a II. szimfónia, az első hat vonósnégyes, az első három zongoraverseny, az első húsz zongoraszonáta (az op. 31-gyel bezárólag), köztük az ismert Patetikus és Holdfény.
Középső alkotói korszaka A középső alkotói korszak röviddel Beethoven siketséggel kapcsolatos válsága után kezdődött. E korszakot hatalmas erejű művek jelzik, melyek tele vannak hősiességgel és küzdelemmel; köztük találjuk az Egmont-nyitányt, hat szimfóniát (III–VIII), az utolsó három zongoraversenyt és öt vonósnégyest (7–11), további hét zongoraszonátát, köztük a Waldsteint és az Appassionátát, továbbá Beethoven egyetlen hegedűversenyét és operáját, a Fideliót.
Késői alkotói korszaka thumb|Az Op. 109. kézirata 1816 körül kezdődött késői korszaka, ami egészen haláláig, 1827-ig tartott. A késői darabokat mély intellektualitás, intenzív és személyes kifejezés és a formákkal történő kísérletezés jellemzi (például a cisz-moll vonósnégyes hét tételből áll, míg a leghíresebb IX. szimfóniájának utolsó tételében a zenekar mellett a kórusnak is szerepet ad). Ekkoriban komponálta többek között a Missa Solemnist, az utolsó hat vonósnégyest és az utolsó öt zongoraszonátát.
Életének utolsó évéből a következő művek maradtak ránk: egy vonósötös megkezdett vázlatának zongorakivonata (a mester halála után jelent meg); a X. szimfónia néhány vázlata; két kánon („Es muss sein” és „Wir irren allesamt, nur jeder irret anders”), két vonósnégyes (op. 131 és 135) és az előző évben befejezett B-dúr vonósnégyes (op. 130) fináléja.
2019-ben zenetudósok és számítógépes szakemberek összeálltak, hogy Beethoven megmaradt feljegyzéseiből és mesterséges intelligencia segítségével befejezzék a X. szimfóniát. Ehhez arra is szükség volt, hogy a számítógépnek megtanítsák Beethoven stílusát, elsősorban egyéb szimfóniái alapján. 2019 végére el is készült a mű, amit 2020-ban szerettek volna bemutatni, de a koronavírus-járvány miatt ezt el kellett halasztani, a világpremiert így 2021. október 9-én tartották Bonnban.Mesterséges intelligenciával fejezték be Beethoven 10. szimfóniáját Qubit, 2021. szeptember 24.
Zenei stílus és újítások Az osztrák születésű brit zenész, Hans Keller (1919–1985) „az emberiség legnagyobb elméjének” nevezte, tekintetbe véve művészetének mélységét és kiterjedtségét, valamint hogy Beethovennek sikerült a lehető legszélesebb közönség számára érthető zenét komponálni.