A fácies (facies=arc, vagy arculat, latinul) a kőzetek olyan tulajdonságainak összessége, amelyek azok egykori keletkezési viszonyait, körülményeit és környezetét tükrözik. Ilyen tulajdonságok például: ásványos összetétel, kőzetszövet és -szerkezet, ősmaradvány tartalom. A rétegtan legfontosabb jellemzőit Nicolaus Steno írta le, a fácies kifejezést egy svájci geológus, Amanz Gressly vezette be 1838-ban, ezzel jelentős szerepet játszott a modern rétegtan alapjainak lerakásában.
A metamorf kőzetek (átalakult) kőzetek fácieseit a szilárd fázisban lejátszódó átalakulásban szerepet játszó nyomás és hőmérséklet határozza meg. Ennek következményeképpen jellemző ásványtársulások találhatók bennük.
A magmás kőzetek esetében a fácies az olvadékok fizikai-kémiai viszonyait tükrözi.
Az üledékes kőzetek esetében igazán fontos jellemző a fácies, ezért általában csak üledékeknél szokás fáciesről beszélni. Léteznek tengeri és szárazföldi fáciesek attól függően, hogy az üledékek a vízszint alatt vagy felett rakódtak le. A fácieskutatások szempontjából a tengeri fácieseknek van a legnagyobb jelentőségük mivel egységesebbek, a szárazföldi fáciesek nagyon sokféle tényező hatása alatt voltak és ennek következtében diverzifikálódtak.
A szedimentológiában az üledékes fácies az a függőleges kőzetoszlop, amely azonos felhalmozódási folyamat során jött létre, tehát a sorozatot alkotó, akár eltérő kőzetminőségű üledékrétegek, genetikailag összetartoznak. A törmelékes üledékes kőzetek esetében a réteg fogalmát nem célszerű használni, ugyanis a genetikai szemléletnek a réteg, mint kőzettípus, nem tesz eleget. Az üledékszerkezeti jegyek szerepe a genetikai azonosításban egyenrangú a kőzettípussal.
Litofácies Litofácies (kőzetkifejlődés) két fogalmat takar: A kőzetösszlet kifejlődési módja, tekintet nélkül a korára. E kategóriában a kiscelli agyag és a bádeni agyag azonos, annak ellenére, hogy különböző korúak Egy rétegtani egységen belül az üledék azonos vagy különböző voltára utal. Például az oligocénben Magyarországon keletkező agyagok lehetnek tengeri és szárazföldi fáciesűek.
Biofácies Biofácies (életkifejlődés) a szerves maradványok összességét jelzi, különös tekintettel az életmódokra.
Fácieselemzés Kőzetkeletkezés módjának meghatározása Fauna- és flóravizsgálat Érintkező rétegtani egységek vizsgálata
Kőzetkeletkezés módja Általános földtani vizsgálatokkal a leülepedés környezete írható le, az üledékes kőzettani vizsgálatok pedig a konkrét üledék fizikai-kémiai viszonyairól szolgáltat adatokat. Legfontosabb az üledéket alkotó szemcsék eredetének és a keletkezési viszonyoknak, vagyis a diagenezis folyamatának megállapítása.
Paleobiológiai vizsgálat Elsősorban a fáciesjelző fosszíliák keresése és vizsgálata fontos, mivel ezek jól meghatározott életterekhez köthetők. Az ősmaradványok beágyazódása a kőzet keletkezésével függ össze. Meg kell állapítani az ősmaradványok elpusztulásának okát. Tömeges pusztulás esetén ugyanis nem biocönózist (életközösséget) találtunk, hanem sírközösséget. Az életközösség minden bizonnyal az eredeti élőhelyen fosszilizálódik, míg a sírközösség esetén áthalmozódás, elsodródás is lehetséges. A legjellemzőbb sírközösség a csontbreccsa.
Rétegtani vizsgálat Az egyidőben keletkezett, de eltérő fáciesek és a nem azonos korú, de azonos fáciesű üledékek változásai a térszín formálódására, emelkedésére vagy süllyedésére és éghajlatára utalnak. Ebből következik a Walther-féle fáciestörvény. Eszerint a fáciesek egyidejű kapcsolata közvetlenül hat – folytonos üledékképződés esetén – a rétegsor kifejlődésére. Csak olyan fáciesek települhetnek egymásra, amelyek egy időben egymás mellett is létezhetnek. Például ugyanabban a rétegsorban abráziós partszegélyi konglomerátumot nem követhet mélytengeri slír, mert ezek egymás mellett nem keletkeznek, nem lehetnek közvetlen kapcsolatban, kell lenni köztük sekélytengeri és nyílttengeri üledékeknek. Folytonos üledékképződés esetén a tengerszint emelkedés (transzgresszió) az üledékszemcsék fokozatos finomodását okozza, az ellenkezője (regresszió) fordítva, fokozatosan durvább szeműt.
Az egy időben egymás mellett lévő fácieseket ezért helyettesítő fácieseknek nevezik. A fáciesek megjelölése történhet a képződés körülményeire utalóan vagy az adott környezet jellemző kőzettípusára utalóan. A helyet jelölő nevek a kontinentális (szárazföldi), limnikus (édesvízi, folyóvízi, tavi, mocsári), litorális (partszegélyi), neritikus (nyílttengeri) és batiális (mélytengeri). Ennél jóval pontosabb például a lajtamészkő fácies megnevezés, hiszen ebben a sekélytengeri fácies meghatározáson kívül a mésziszapos aljzat, az átvilágított meleg víz, részben csökkentsósvízi környezet és a jellemző élőlénytársulás is benne foglaltatik.
A fáciesek változásait általában fáciesdiagramokon ábrázolják.
Források
Facies