A Need for Speed: World egy MMO (Massively Multiplayer Online) autóversenyzős játék, mely 2010 nyarán jelent meg.
Leírás A játék két elődjén alapul, megkapta a Need for Speed: Most Wanted és a Need for Speed: Carbon bejárható területét, mindezt a mai kornak megfelelő felújított grafikával. A cél, versenyezzünk akár 8-an együtt egy nyitott világban és legyünk a legjobbak. A játék során bebarangolhatjuk az egész területet, és élőben láthatjuk az ellenfeleket, találkozhatunk, fényképezkedhetünk és versenyezhetünk egymás ellen. A versenyek során az úgynevezett Power-Upok lesznek a segítségünkre, amely több fegyvert tartalmaz, például nitrót, és egyéb segítségeket. A játékban természetesen van tuningolás is, ami teljesítmény és külső tuningra, valamint matricázásra terjed ki. MMO-hoz híven kapunk skilleket, képességeket is, amelyekkel egyre könnyebb dolgunk lehet a játék folyamán. A játékmódokat illetően egyelőre csak körverseny, sprint, üldözések, illetve úgy nevezett Photo Eventek vannak. Utóbbiak remek kikapcsolódási helyek, ahol a haverokkal trükközhetünk az autónkkal, s mindezt képeken rögzíthetjük is.
Az EA 2015. április 15-én bejelentette, hogy a játék 2015. július 14-én megszűnik. A szervereket aznap végleg lekapcsolták, a játék már nem elérhető.
A játék bezárása óta többen foglalkoztak a játék újjáélesztésével, ami bizonyos szempontból sikerült is. A projekt a SoapBox Race World névre hallgat.
Mikrotranzakciós rendszer A játék mikrotranzakciós rendszeren alapult, azaz ingyenesen letölthető, de egyes tartalmakért fizetnünk kellett. Kezdetben az ingyenes játék fejlődési szintje 10-nél volt lekorlátozva az elérhető 50 helyett, de ezt 2010 szeptember elején eltörölték. Így csak autók bérléséért, és Power-Up vásárlásért kellett fizetni, a játék pénzével, a SpeedBoost-al. 5, 10, 20 40 és 100 euróért vehettünk 1500, 3500, 8000 és 17500 és 50000 SpeedBoost pontot.
Játékmenet Adva van egy profil, mely a szerzett tapasztalati pontok (itt rep a nevük) alapján fejlődik 1-től 60-ig, s ahogy lépkedünk a ranglétrán, úgy nyílnak meg az újabb utak, autók és lehetőségek. Az, hogy mennyi repet szerzünk, attól függ, milyen helyezéseket érünk el az online megmérettetéseken, vagyis nagyjából a játékra fordított idő függvényében leszünk egyre jobbak és elismertebbek a World világában.
Versenytípusok Felfedezés Gyakorlatilag nem igazi versenytípus, csak egyszerűen barangolhatunk, felfedezhetjük a várost. A városban összefuthatunk valós játékosokkal, bár szellemként suhanhatunk át rajtuk, rendőrökkel és civil forgalommal (bár ebből kimaradtak a Most Wanted-ből ismerős kamionok). A játék lényegi részét – vagyis a versenyzést – is ebből a módból indíthatjuk. Versenyeket kereshetünk a Térkép (Map) segítségével vagy megkereshetjük a világban barangolva. Amint kiválasztottunk egy versenyt, eldönthetjük, hogy gépi vagy emberi ellenfelekkel, esetleg egy előre kiválasztott játékossal szeretnénk megmérkőzni. A gépi játékosok mindig nyolcan vannak, míg multiplayer versenyen az érdeklődés függvényében kevesebben is lehetnek. Gyémánt gyűjtés A játékban lehetőségünk van gyémántokat is gyűjteni. Minden nap, a rendszer a pálya egy véletlenszerűen kiválasztott pontján elhelyez 15 darab gyémántot, amelyet a játékosok összegyűjthetnek. Ha sikerül megtalálnunk az összeset, a szintünktől függetlenül részesedünk pénz és hírnév és fordíthatunk egy kártyát. Minél régebb óta gyűjtjük a gyémántokat annál jobb ajándékot szerezhetünk. Sprint Egyszerű szakaszverseny: a cél elsőként eljutni a startból a célig. A futam végét százalékkal jelzi előre. Körverseny Egyszerű körverseny, a két-három kört elsőnek teljesítő nyeri a futamot. Üldözés A térképen megadott pontokon indíthatunk egyszemélyes üldözést. A célunk minél hamarabb lehagyni (lerázni) a rendőröket, míg az ő céljuk a megállításunk. Legkönnyebben lehagyni őket nagy sebességgel, gyakori irányváltoztatásokkal, elhagyatott területeken elbújással és Speed Breaker (pályán lévő objektum, építmény, ami lerombolásával megállíthatjuk a minket követőket) használatával lehet. Könnyítésképp nem került be (még) a "mindent látó" rendőrségi helikopter, ami elől a Most Wanted-ben igen nehéz volt eltűnni. Amint kikerültünk a rendőr látóteréből, egy Cooltime-nak nevezett idő alatt el kell bújnunk. Ha lejárt az idő vége lesz az Üldözés módnak, kapunk egy rövid értékelést, a teljesítményünk arányában jutalmat, majd visszakerülünk Felfedezés módba. Power Up-lista Egy verseny során egy gombnyomás alatt aktiválhatjuk a Power Up-okat. Egy aktiválás után néhány másodpercig várni kell, amíg feltöltődik az adott Power Up. Power Up-okat a versenyek végén választható "szerencsekártyákból" és SpeedBoost felhasználásával (100 SB-ért vehetünk 15 darab Power Up-ot) szerezhetünk. A garázsban valamint a versenyek előtt használható Power Up konzol segítségével úgy állítjuk be a gombokat és a slotokat, ahogy akarjuk. Természetesen két kikötéssel: egy versenytípushoz egyszerre csak négy Power Up választható, valamint néhány Power Up nem használható minden versenytípushoz. A jelenlegi Power Up-okat az alábbi táblázat sorolja fel:
+ A jelenlegi Power Up lista Kép Angol név Magyar név (nem hivatalos)Hatás Használható módok Fájl:Nfs world nitro.png Nitrous Nitró Ideiglenes extra löketet és sebességet ad a kocsinak. Felfedezés, Sprint, Körverseny, Üldözés Fájl:Nfs world traffic.png Traffic Magnet Forgalom mágnes Az első helyen lévő játékost "megtámadják" (elévágnak, ütköznek) a civil autók. Sprint, Körverseny Fájl:Nfs world More lap.png One More Lap Még egy kör Körversenyben az alap 2-3 körhöz hozzáadhatunk még egyet, lehetőséget kapva még több előzésre. Körverseny Fájl:Nfs world Evade.png Emergency Evade Vészhelyzeti menekülés Üldözés módban a minket körbezáró rendőrautókat ellökhetjük lehetőséget kapva az elmenekülésre. Üldözés Fájl:Nfs world Flats.png Run Flats Lapos gumi Szöges útzáron áthaladva a kilyukadt kerekeinket felpumpálhatjuk. Üldözés Fájl:Nfs world cooldown.png Instant Cooldown Gyors megnyugvás Ha leráztuk a rendőröket, de még keresnek, ezzel szinte azonnal megszüntethetjük a körözést. Üldözés Fájl:Nfs world juggernaut.png Juggernaut Kolosszus Autónkból páncélozott "tankot" csinálhatunk amivel könnyedén áthajthatunk útzárakon, ellökhetjük akár a szembejövő forgalmat is. Felfedezés, Sprint, Körverseny, Üldözés Fájl:Nfs world shield.png Shield Pajzs Blokkolja a célzott Power Up-okat, mint például Traffic Magnet-et. Sprint, Körverseny Fájl:Nfs world ready.png Ready Kész! Eltörli a várakozási időt az elhasznált, töltődő Power Up-okról. Felfedezés, Sprint, Körverseny, Üldözés Fájl:Nfs world slingshot.png Slingshot Parittya/Csúzli Megkönnyíti az előzést extra gyorsulással, ha egy másik játékos mögött haladunk. Sprint, Körverseny
IrányításA játék hivatalos oldala (angol) A játékban nem lehetett átállítani a billentyűzet-kiosztást, csak a fejlesztők által meghatározott, alapértelmezett gombokat használhattuk.
+ Az alapértelmezett billentyűzet-kiosztásHatásBillentyű Számbillentyű Nyílbillentyű Betű és egyéb Numerikus Gyorsítás - Fel W - Balra kanyarodás - Bal A - Jobbra kanyarodás - Jobb D - Lassítás/fék és Hátramenet - Le S - Kézifék - - Szóköz - Kocsi visszaállítása - - Backspace - 1. Power up 1 - - 8 2. Power up 2 - - 4 3. Power up 3 - - 6 4. Power up 4 - - 2 Térkép - - M - Kamera - - C - Hátranézés - - E - Hírek - - N - Garázs - - H - Barát lista - - O - Profil infó - - U - Többjátékos verseny - - [ (Ang.) - Egyjátékos verseny - - [ (Ang.) - Verseny menü - - \ (Ang.) - Segítség (Help) menü - - - + Chat - - Enter - Főmenü - - Esc - Képernyőmentés - - Print Screen -
Tuning Egy autót kétféleképpen lehet tuningolni.
Teljesítmény (Performance) A teljesítménytuningot Performance Shopban érhetjük el. Ahhoz hogy tuningolhassunk, szükségünk lesz tuningalkatrészekre. Ezeket 3-féle módon lehet megszerezni; – Meg lehet vásárolni a Performance Shopban.- Meg lehet nyerni őket Versenyen és Treasure Hunton.- Meg lehet találni a Gold Packokban.
6-féle teljesítmény alkatrészt különbözetünk meg.
*Motor (Engine)*Turbó vagy kompresszor (Forced Inducion)*Sebváltó (Transmission)*Felfüggesztés (Suspension)*Fék (Brakes)*Gumik (Tires)
Az alkatrészeknek 3 különböző szintjük, és ugyanennyi Típusuk is van.
Szintek *Street: Ezek boltban is megvásárolható alkatrészek, alap tuningot biztosítanak minden autónak.*Race: Egy kicsivel jobbak mint a Street cuccok, csak nyerni lehet őket, illetve Silver Packban lehet megtalálni. Fejlett tuningot nyújtanak.*Pro: A legjobb cuccok. Intenzív tuningot nyújtanak minden autónak. Csak nyerés által, illetve Gold Packban lehet megtalálni őket.
Típusok *Improved: Egy teljesen alap, adott gyártó készítette alkatrész.*Sport: Fejlesztett eszköz, valamivel jobbak, mint az Improved cuccok.*Tuned: Tuningolt alkatrészek, sokkal jobbak, mint az alapok.
Megjegyzés: Hamarosan érkeznek az Elite és a Custom cuccok, amelyek még fejlettebb alkatrészeket hoznak.
Alkatrészek felépítése
Egy alkatrész így épül fel:Gyártó+Szint+Cucc szintje+Cucc Típusa+Cucc fajtája''
Pl. Medion T2 Pro Sport Gumi.
Külső tuning (Aftermarket)
Játékosok
A Worldöt akkoriban több mint 10.000.000-an játszották, ezzel ez volt a legnépszerűbb MMO-s autóverseny-játék.
Megszűnés A Need for Speed World játék 2015. július 21-én megszűnt bevétel hiánya miatt. A megszűnés előtti időt számos event kísérte.
Jegyzetek
További információk Need for Speed World – mostantól teljesen ingyenes hivatalos oldal Hírek
Kategória:2010 videójátékai Kategória:Electronic Arts-játékok Kategória:Ingyenes videójátékok Kategória:Need for Speed Kategória:Windows-játékok