bélyegkép|400px|A kínai írás elterjedése a világon hagyományos kínai írásjegyek (kizárólag Tajvan, Hongkong, Makaó) az egyszerűsített kínai írásjegyeket használják hivatalosan, de a hagyományos írásjegyek használata továbbra is széles körben elterjedt (Szingapúr és Malajzia) egyszerűsített kínai írásjegyek (Kína) kínai írásjegyeket is használó, más írásrendszerű nyelvek (Japán és Dél-Korea) a kínai írás egykor a hivatalos írás volt, de ma már nem használják (Mongólia, Észak-Korea és Vietnám) A kínai írás vagy han írás (hagyományos kínai: 漢字; egyszerűsített kínai: 汉字; : hànzì; magyar népszerű: han-ce) az élő nyelvek közül a leghosszabb időre visszanyúló, töretlen és dokumentált történettel rendelkező írás. A kínai írás logografikus, vagy más néven hierografikus eredetű írás. Ennek ellenére a ma ismert írásjegyek 82%-át a fono-szemantikai összetételű írásjegyek alkotják.
A kínai írásnak a történelem során számos stílusbeli változata alakult ki, aminek oka sok esetben az írás rögzítésére használt alapanyagok (csont, bronz, bambusz, fa, kő, selyem és papír) sajátossága volt. A legnagyobb szótárak 40–50 ezer különböző írásjegyet tartalmaznak, de ma egy diplomával rendelkező kínai átlagosan csak 3500–4000 írásjegyet ismer. A kínai írásban szigorú szabályok szerint történik az írásjegyek megszerkesztése, amelyek művészi szintű megformálása a kínai kalligráfia. Az írott szöveget olvasni eredetileg felülről lefelé haladva lehet, a sorok pedig jobbról kezdődnek és balra haladva követik egymást. A kínai könyvek régi típusait, vagy archaizáló újabb kiadásokat fordítva kell kézbe venni, mert nyugati értelemben „hátulról” kezdődnek. A modern nyomdatermékek már a latin íráshoz hasonlóan, balról jobbra, vízszintes sorokban íródva készülnek.
A kínai íráshoz olyan nagy kínai találmányok is kapcsolódnak, mint az ecset, a papír vagy a mozgatható nyomóelemes könyvnyomtatás, melyek mindegyike óriási változást gyakorolt az írásra és az írásbeliségre. A kínai írás Dél- és Kelet-Ázsia több kultúrájára is nagy hatással volt. A történelem különböző korszakaiban a kínai írást használták a japánok, a koreaiak és a vietnámiak is, és a kínai írás hatása máig tetten érhető saját, nemzeti írásaikban is. A kínai írás kapcsán érdemes megemlíteni az úgynevezett sinitikus vagy sinoform írásokat is, amelyeket három, mára kihalt nyelv képvisel, a kitaj, a dzsürcsi és a tangut.
Eredete A legendák szerint bélyegkép|180px|, a kínai írás megalkotója a legendák szerint Egy legenda szerint az első kínai írásjegyet, és ezzel együtt az írást alkotta meg i. e. 2650 körül. a kínai mitológia legendás alakja, az ugyancsak legendás Sárga Császár egyik hivatalnoka. A feljegyzések szerint nek négy szeme és négy pupillája volt. Az 5. században élt irodalmár, 劉勰 a következőképpen írja le az írás felfedezését: „Amikor kialakult az írott képek rendje, nem kellett többé zsinórt csomózgatni; madárnyomok adták az ötletet ahhoz, hogy megteremtődjék az írás, mely kimondott szavainknak testi formát ad, a művészi szépségnek pedig lakóhelyet biztosít. Amikor feltalálta az írást, a kísértetek sírtak, és gabona szállt a levegőben; amikor pedig a Sárga Császár alkalmazni kezdte, hivatalnokai rendet tudtak tartani, s képesek voltak a nép helyzetét helyesen megítélni…”Tőkei Ferenc fordítása. Szépség szíve. 205-206. o.
Más források szerint nem a minisztert, t, hanem magát t, azaz a Sárga Császárt illeti a dicsőség az írás feltalálásáért. Érdekesség, hogy mindkettejüket négy-négy szemmel képzelték el, ami bizonyos sámán jellegen túl a különleges éberség szimbóluma.
A történeti valóság bélyegkép|270px|Egy -dinasztia idejéről (i. e. 16.–i. e. 11. századból) származó jóslócsont-töredék feliratának megfejtése. Az öt írásjegyből álló mondat szövege modern írásjegyekkel: 贞今日其雨, vagyis: „Jóslatkérdés: A mai nap esni fog?”
Az első írásjegyekre emlékeztető egyszerű ábrák, amelyeket az írásjegyek ősének tekintenek, i. e. 5000–3000 között készült cserépedényeken találhatók. Azonban az első valódi írásjegyek csak az i. e. 2. évezred második feléből, a -dinasztia idejéből származnak.
1899-ben egy pekingi patikában 王懿荣 (1845–1900), egy tudós mandarin arra lett figyelmes, hogy a „sárkánycsont” nevezetű orvosszerként árult csontokon – amelyeket egyébként porrá őrölve többek között kiváló afrodiziákumnak, azaz a nemi vágyat fokozó szernek tartottak – különös, emberkéz alkotta karcok láthatók. Műgyűjtő révén volt némi jártassága a régi feliratok terén, s e tapasztalatának köszönhetően azon nyomban felismerte, hogy egy igen régi írás emlékeit tartja kezében. Valamennyi csontot felvásárolta, s egy év leforgása alatt gyűjteménye másfél ezer darabot számlált. A századfordulón, a bokszerlázadás idején meghalt, és gyűjteménye fiára szállt, aki azt eladta 劉鶚 (1857–1909). 1903-ban adta ki könyvformában a feliratokról készült fényképmásolatokat.
A „sárkánycsontok” a tartománybeli 安陽 város közelében található 小屯 nevű falucska környékéről kerültek elő, ahonnan a parasztok kisebb mennyiségben ugyan, de már évszázadok óta szállították a sárkánycsontokat. 1898–1899-ben azonban a megáradt -folyó vize elhordta a földet a falu környékéről. Ekkor nagy számban jutottak napvilágra a feliratos teknőspáncélok és szarvas-lapockacsontok. Emellett még számos elefántcsont és bronztárgy is felbukkant, amelyek együttvéve igen jelentős és sikeres régészeti feltárás reményével kecsegtették a tudományos világot. Az igazi tudományos igényű feltárás azonban csak a húszas évek táján indulhatott meg. 1928–1937 között több mint tízezer csontlap került elő innen, Kína első történeti dinasztiájának, a -dinasztiának egykori székhelyéről. A mai napig feltárt feliratos csontok száma meghaladja a százezret. A jóslócsontokon talált mintegy 5000 különböző írásjegyből máig nagyjából kétezret sikerült megfejteni.Salát 1999, 66. o.
A csontokon talált feliratok megfejtésére először 孫詒讓 (1848–1908) vállalkozott, aki 1904-ben adta ki eredményeit összegző könyvét. Ekkor derült fény arra, hogy a csontokat jóslásra használták, a karcolatok pedig rajtuk a kínai írás legelső emlékei. A jóslócsont-feliratok ( 甲骨文) – ahogy ettől kezdve nevezték – keletkezését az i. e. 14–11. századra helyezik. Ezek az írásjegyek a ma is használatos írásjegyek ősformái, amelyek azonban olyannyira eltérnek attól, hogy az avatatlan szemlélő csak nagy nehézségek árán ismer fel belőlük egyet-egyet, még akkor is, ha kínai. Túlnyomó többségben piktogrammák, vagyis képjelek, amelyeknek csak a legritkább esetben van következetesen használt állandó formája.Kwo 1981, 9. o.
A Napot körrel, a Holdat félholddal, az embert pedig az emberi test sematizált rajzával, egy pálcikaemberrel jelölték. A tisztán képjelek mellett kisebb számban ugyan, de találni olyan írásjegyeket is, amelyek kiejtésre utaló elemet is tartalmaznak. Az írásjegyek fejlődésének későbbi fázisában több piktogram kombinálásával fogalmakat is ki tudtak fejezni. Ezeket ideogrammáknak nevezzük.Kwo 1981, 10. o.
A világon több kultúrkörben is megtalálható az a módszer, ahogyan a -kori jósok fürkészték a jövendőt. A scapulomantia, vagyis a csontjóslás lényege, hogy a csontokat – amely alatt Kínában elsősorban a teknősök hasi páncélját és a patások lapockacsontját kell érteni – tűzzel hevítették, vagy rövid ideig a tűzben tartották, esetleg úgy, hogy fekete ürmöt égettek rajta. Majd a hő keltette repedésekből értelmezték az előzőleg feltett kérdésre a választ. Ezt követően a kérdést és a kapott jóslatot, sőt olykor az eredményességét is bekarcolták a jóslócsontokba, és azokat a jóshely közelében eltemették. Egyes szakértők szerint a hő hatására keletkező repedések formája ihlette volna az írásjegyek megalkotását. A jóslatokhoz fordultak akkor is, ha a temetés vagy a termés miatt aggódtak, ha vadászat vagy háború kimenetelére voltak kíváncsiak.Kwo 1981, 9-11. o.
A jóslócsontok túl azon, hogy a kínai írás legelső emlékeit őrzik, óriási jelentőséggel bírnak azért is, mert segítségükkel igazolhatták a későbbi történeti források állításait, nevezetesen a -dinasztia létezését, hiszen névre pontosan megtalálni a jóslócsont-feliratokon a dinasztia uralkodóit, akiket a kései hagyomány is számontartott. Páratlan híradások ezek, amelyek rengeteget árulnak el a -dinasztia gazdasági, politikai, katonai viszonyairól, lakóinak szokásairól stb.
középre|frame|Jóslócsontokon olvasható karakterek, balról jobbra: 馬/马 ma ‘ló’, 虎 hu ‘tigris’, 豕 ‘disznó’, 犬 ‘kutya’, 鼠 ‘patkány’, 象 ‘elefánt’, 豸 ‘zsákmányt ejteni’, 龜 ‘teknős’, 爿 ‘ágy’, 為/为 ‘vezetni’ (most ‘cselekedni’), 疾 ‘betegség’
Fejlődése Bronzfeliratok
bélyegkép|170px|A 史颂鼎) néven ismert háromlábú bronzüst felirata, kb. i. e. 900-ból) Már a -dinasztia korából ismerünk olyan bronzkészítményeket, amelyeket feliratokkal láttak el. Legtöbbször a tulajdonos nevét írták fel a használati tárgyakra, szerszámokra vagy fegyverekre, olykor azonban a bronzműves termékét a saját névjegyével látta el. A szertartási eszközökön áldozati szövegek is olvashatók. A bronzfeliratok ( 金文) adományozó vagy áldozati szövegei különböző terjedelemben maradtak fenn, olykor csupán egy-két írásjegyet találni, míg némelyik tárgyon, például egy tálon akár száz írásjegy is szerepelhet.Kwo 1981, 11-19. o. A bronzfeliratok az i. e. 14. századtól a Han-dinasztia koráig, az i. e. 1. századig készültek. A -dinasztia idejéből származó bronzfeliratok felbecsülhetetlen dokumentumnak számítanak, hiszen e korból semmilyen más írott forrás nem áll rendelkezésünkre, és így hasznos kiegészítései a későbbi történeti források nyújtotta ismereteinknek. típusú írás több korból, számos helyről került elő, ám egyik sem emlékeztet a ma is használt írásra. Ezt a fajta írást olykor nek 鐘鼎文 nevezik, azaz „harang- és tripusfelirat”-nak. Korai formájában a jóslócsontok írásjegyeire hasonlítanak, későbbi formájukban már kis pecsétírás ( 小篆) és a kancellár írás ( 隸 書) néven ismertek. A Tavasz és ősz korszakban valamint a Hadakozó fejedelemségek idején valamennyi fejedelemség kialakította saját stílusát, amellyel bronzfeliratai készültek. Ezek a stílusok hasznos fogódzót jelentenek a tárgyak datálásához és lokalizálásához. Mindezek mellett jelentős forrásai a kínai írásjegyek evolúciós vizsgálatának is.Kwo 1981, 20. o.
A -dinasztia idején a szertartási bronzedényt a fejedelem adományozta a hivatalnoki rang kíséretében. A hivatalba emelés bizonylatai ezek, amelyek feliratai az ajándékozás tényét rögzítik. A bronzedényeken látható írásjegyekből álló szöveget összefoglaló néven „bronzfeliratoknak” ( 金文) nevezik.
középre|bélyegkép|450px|A bronz feliratokon fennmaradt néhány írásjegy, balról jobbra: 馬/马 ma ‘ló’, 虎 hu ‘tigris’, 豕 ‘disznó’, 犬 ‘kutya’, 象 ‘elefánt’, 龜 ‘teknős’, 為/为 ‘vezetni’ (most ‘cselekedni’), 疾 ‘betegség’
További írásjegystílusok
Az írásjegyek a legutóbbi hivatalos írásreformig standardnak számító, és Tajvanon a mai napig standardnak tekintett formáját nak 楷書 nevezzük. Ez az írásmód a korai Han-dinasztia idején alakult ki a korábbi „kancellista írásból”, a ból 隸書, melyet az első császár idején nyomán létrejött kis pecsétírás, a 小篆 előzött meg. A Han-korban a pre- korszak elavult írásformáit nek 古文 „ősi írásoknak” nevezték el. Az írás egy korábbi formája a hagyomány szerint a 籀 volt, amely a -dinasztiabeli 宣 király (i. e. 827–782 között uralkodott) Nagy Írnokának nevéhez fűződik, és amely a nagy pecsétírás, 大篆 néven is ismert.Kwo 1981, 26-51. o.