Debrecen tömegközlekedéséről az önkormányzati tulajdonú DKV Zrt. gondoskodik. A cég 2009. július 1-jén vette át teljesen a város tömegközlekedésének üzemeltetését; addig csak a villamos- és trolibuszüzemet működtette, míg az autóbuszközlekedésről a megye buszközlekedését ellátó Hajdú Volán gondoskodott. A DKV 2 villamos-, 5 trolibusz- és 60 autóbuszjáratot üzemeltet Debrecenben. 2014-ben vette át az Auchan járatok üzemeltetését is.

Közúti vasút

250px|bélyegkép|balra|A Piac utca látképe a századfordulón gőzmozdonnyal (képeslap)

A debreceni közúti vasút története 1880-ban kezdődött, a város rendezési tervében ekkor bukkant fel először egy lóvontatású, keskeny nyomtávú vasút vonala. A rohamosan fejlődő város ezzel a vonallal kívánta megoldani a belső személy és teherforgalom elvezetését, elsősorban a mai Malompark közelében állt István Gőzmalomét. Hosszas tárgyalások után a város Lehmann Józseffel kötött szerződést a vonal megépítésére, melyen a személyforgalom a Pályaudvar és a Gyógyfürdő között 1884. október 2-án indult meg, gőzvontatás segítségével. Az időközben Debreczeni Helyi Vasút Rt. (DHV) nevet felvett cég kötelezettséget vállalt a Kisállomásra (a volt Debrecen-Vásártér vasútállomás melletti Segner János tér) vezető vonal kiépítésére is, de végül azt Balla Mihály építette meg, a Hatvan utcán keresztül, a Baromvásártérig (a mai Böszörményi úton) A vonal 1888. október 7-étől üzemelt, lóvontatással.

A hálózat további fejlődését az 1896. szeptember 19-én megnyílt Kossuth utca – Attila tér – Dohánybeváltó vonal jelentette, a Hatvan utcai vonalhoz hasonlóan szintén lóvontatással.

A növekvő utazási igényeknek köszönhetően 1906-ban a Debreczen–Hajdúsámsoni HÉV megindította forgalmát a Kisállomástól a mai Böszörményi és Füredi úton át Pallagra és Hajdúsámsonba. A mai Bem tértől északra a hév és a közúti vasút közös nyomvonalon haladt, de a növekvő forgalom miatt 1910-ben megépült a helyiérdekű vasút várost elkerülő nyomvonala a mai Botanikus kert és Klinikák területén.

Az első villamos 1911. március 16-án indult meg, a Csapó utcai vonalon, melynek végállomása a Sámsoni útnál, a Tüzérlaktanya kapujánál volt. 1912-ben további hálózatbővítés történt a Kossuth utcai vonalon, a MÁV nyíregyházi fővonala felett létesített felüljáró segítségével a szerelvények a Közvágóhídig közlekedtek. A hálózat nagysága ekkor 12,3 km volt.

A két világháború között a közúti vasút fejlődése Debrecenben töretlen volt. A DHV villamosította az időközben Nyírbátorig meghosszabbított Hév vonalát a nagyerdei végállomás és Pallag között, 1924-től villamosjáratot létesítve a Pallagon megnyílt Gazdasági Akadémiához. 1925-ben szárnyvonal létesült az egyetem központi épületéhez, majd 1927-ben megépült a ma is létező nagyerdei hurok. A Csapó utcai vonal 1934-ben a Köztemető 1-es kapujáig, majd 1939-ben a főkapujáig hosszabbodott. 1943-ban a baromvásártéri vonalat Nyulasig hosszabbították. A háború kitörésekor már több mint 10 viszonylat közlekedett a városban.

A közúti vasutakat üzemeltető cégeket 1950-ben államosították, majd összevonásukkal megalakult Debreceni Villamosvasút Községi Vállalat, amely később a Debreceni Villamosvasút Vállalat nevet vette fel. 1956-ban beindították a szintén államosított HÉV nyomvonalán a Nagyállomás és Kisállomás között közlekedő 2-es viszonylatot, ez azonban az alacsony kihasználtság miatt hamar megszűnt. Ekkor a vágányhossz: 21,4 km volt. 1969-ben a DKV járművei utast szállítottak.

1957-ben a céget Debreceni Közlekedési Vállalatra nevezték át. A viszonylatok ekkor az alábbiak voltak:

Szám Útvonal1Pályaudvar – Nagyerdő3Gyógyfürdő – Pallag4Megyei Tanács – Vágóhíd5Hatvan utca – Nyulas6Arany Bika – Köztemető7Gyógyfürdő – Tüdőszanatórium12Pályaudvar – Pallag

Bár az utaslétszám a második világháború utáni évtizedekben intenzíven nőtt, az 1968-as közlekedéspolitika koncepciónak megfelelően Debrecen egyvágányú villamosvonalait is felszámolták. 1970-ben megszűnt a pallagi és a tüdőszanatóriumi vonal, 1971-ben a köztemetői, 1973-ban a nyulasi, s utolsó mellékvonalként 1975-ben a vágóhídi vonal is. A város közúti vasúti hálózata ettől kezdve évtizedekig egyetlen vonalból állt, mely az 1-es jelzést viselte. Az egyetlen vonalon az 1990-es években elkezdődött a járműpark korszerűsítése, melynek keretében 1997-ig összesen 11 darab KCSV6 típusú járművet sikerült forgalomba állítani, és ezáltal a Bengáli villamosok számát visszaszorítani.

Hosszú éveken át terveztek egy új villamos vonalat, amely a 31-es és a 32-es buszokat váltaná ki. Végül az elképzelés megvalósult és elkészült a 2-es villamos, amely összeköti a vénkerti és újkerti lakótelepet, a Nagyállomást és a Doberdó utcát a Dózsa György út – Thomas Mann u. tengelyen. Az Európai Unió 2008 decemberében jóváhagyta a vonal megvalósítására irányuló nagyprojektet. Az első kapavágás 2010. szeptember 15-én volt. A vonalon 2014. február 26-án indult el a menetrend szerinti közlekedés, azóta a város villamoshálózata 2 vonalból áll, melyeken menetrend szerint KCSV6 és CAF Urbos 3 típusú járművek közlekednek.

Debrecen–Nyírbátori HÉV 1906-ban indult el a hév a Debrecen – Nyírbátor útvonalon. 1910-ig a városon keresztül haladt, 1910-től pedig a Böszörményi úton haladt. 1950-ben a HÉV-ből vasút lett és Debrecent már keletről kerülte meg.

Trolibuszközlekedés

bélyegkép|250px|balra|A forgalom az ilyen ZiU–9 típusú járművekkel indult el bélyegkép|250px|A város jelenlegi trolibuszvonalai

Az első debreceni trolibuszvonal kiépítését 1978. december 31-ei határidővel tervezték a megszűnt 6-os villamos vonalán, azonban a telephelytől való távolsága miatt ezt a vonalat elvetették, az ugyanekkor kigondolt Segner tér–MGM vonal viszont zöld utat kapott. A fejlesztési tervek összehangolása miatt az első debreceni trolibuszvonal végül 1985. július 2-án indult meg, a mai 2-es viszonylat vonalán. A 3-as viszonylat ot 1988-ban adták át, majd a 1995-ben a 4A viszonylaton is megindult a forgalom. Ezzel az átadással máig be is fejeződött a trolibuszhálózat kiépítése.A trolibuszok története

Az elsőnek a városba érkező ZiU–9 típusú trolibuszokat a Szovjetunióban gyártották, 1985-től harminchetet helyeztek forgalomba belőlük 301–337 pályaszámokkal. Ezen felül további öt darab csuklós Ikarus 280T trolibuszt is vásárolt a város, melyek 1991-ben állították forgalomba.

Már a kezdetekben tervben volt a jelenleg is működő közös troli végállomást, a Segner János térit felváltani egy távolabb elhelyezkedő végállomással, és ezáltal a Tócó lakótelepet is bekötni a közlekedésbe, ám az átadáskor még akadályt jelentett, hogy a Segner térnél üzemelt 1991-ig a egykori Debrecen-Vásártér állomása. A vasutat pedig felsővezetékkel nem tudták keresztezni. A vonalat ugyan áthelyezték, a trolibusz-hálózat meghosszabbítása ugyanakkor azóta sem történt meg.

2005 és 2007 között a meglévő hálózaton modernizálták a járműparkot, és sikerült a régi ZiU troliknak a számát jelentősen visszaszorítani,Új trolibuszok Debrecenbe jelenleg már a Ganz-Solaris, valamint Ganz-Škoda-Solaris trolibuszokon kívül egy darab MAZ gyártmányú, valamint három darab Ikarus 280T típusú jármű közlekedik.

A dízel aggregátorral is felszerelt járműveknek köszönhetően tudott elindulni a már megszüntetett 3E jelzésű trolibusz, amely részben felsővezeték nélküli szakaszon is közlekedett.A DKV járatainak térképe Jelenleg a 3A vonalon használják ki a trolik önjáró tulajdonságát, hiszen a Kassai út és Laktanya utca között a járatok a felsővezetékkel nem ellátott Hadházi úton közlekednek.

Autóbuszközlekedés Helyi autóbusz-közlekedés

A Debreceni helyi buszközlekedést 2009-ig a Hajdú Volán látta el, a szolgáltatóváltás óta a debreceni buszhálózatot az önkormányzati tulajdonú DKV Debreceni Közlekedési Zrt. üzemelteti konzorciumban az Inter Tan-Ker Zrt.-vel.

A váltással a régi szolgáltató igen vegyes járműparkja is lecserélődött, és került Debrecenbe 100 darab Alfa Cívis 12 típusú szólóbusz, valamint 40 darab Alfa Cívis 18 típusú csuklós jármű. A 2-es villamos elindulásával 2014-ben 15 darab szólóbuszt elvittek Budapestre, (LMG-002, 017, 024, 032, 049, 064, 070, 072, 074, 075, 077, 080, 081, 090, 094 (később PCG-504), 095, 095) így a városban közlekedő járművek száma lecsökkent 125 darabra. A megkötött szerződést 2018-ban módosították, és ezzel lehetővé vált a 125 darabos autóbuszflotta bővítése, öt új csuklós Mercedes busz mellett forgalomba veszik az ITK Reform típusú prototípus járművet is teszt jelleggel.Mercedesekkel fejleszt Debrecen

Ugyancsak 2018-hoz köthető, hogy a Debreceni Regionális Közlekedési Egyesület javaslatára a DKV garázsmeneteinek és szolgálati járatainak egy része az utazóközönségnek is nyilvánosak lettek, és ezzel elindult a város történetében első rendszeres éjszakai hálózat.2018-ban indul el először a rendszeres éjszakai közlekedés

Gáspár György-kert

A Debrecenhez tartozó Gáspár György-kertbe egy a helyi buszközlekedéstől elkülönített járat közlekedik. A kértségben nincsen aszfaltozott utca, ami nagyban megnehezíti a buszok üzemeltetését. A szolgáltatók az évek során többször változtak. A DKV csak 2018 nyarán és szeptemberében vette át ideiglenesen a vonalat, ezt leszámítva mindig magáncég közlekedett itt. A jelenlegi szolgáltató 2018. október 1-e óta a Transit 2000 Kft.A Gáspár György-kerti járat menetrendje

Helyközi autóbusz-közlekedés

Az egykori Hajdú Volán a 6. Számú Volán jogutódja. 1949-ben alapították a MÁVAUT Autóbuszközlekedési Nemzeti Vállalatot, melyhez tartozott. A MÁV-csoport biztosítja Hajdúszoboszló, Nyíradony, Püspökladány, Berettyóújfalu és Hajdúböszörmény helyi közlekedését valamint a megye vidéki közlekedését (90 település és 13 lakott külterület). A belvárosi Külsővásártéren üzemel a város Helyközi autóbusz-állomása.

Viszonylatok Villamosok Járatszám Végállomások Menetidő Üzemidő Megjegyzés<center> 1 <center> Nagyállomás – Egyetem – Nagyállomás <center> 38 perc <center>4.40–23.32 <center> 2 <center> Nagyállomás – Doberdó utca – Nagyállomás <center> 44 perc <center>3.24–0.19

Trolibuszok Járatszám Végállomások Menetidő Üzemidő Megjegyzés 3 Segner tér – Köztemető, főkapu/Kassai út 21 perc oda, 21 vissza 4.20 – 22.55 Belvároson keresztül. A járatok a köztemető nyitvatartási idején kívül, a Kassai útig közlekednek 3-as jelzéssel 4 Segner tér – Dobozi ltp. – Segner tér(belvároson keresztül) 26 perc 4.35 – 22.40 Körjárat – hétvégente nem közlekedik 5 Segner tér – Köztemető, főkapu 27 perc oda, 24 vissza 5.48 – 19.45 Nagyállomáson keresztül 5A Segner tér – Kassai út 23 perc oda, 22 vissza 4.05 – 23.20 Nagyállomáson keresztül