Celldömölk város Vas megyében, a Celldömölki járás székhelye. A város történelme gazdag és több évszázadra nyúlik vissza, nevét a helyi bencés apátságról kapta, amelynek központi eleme a híres Mária-kegytemplom. A templom ma is fontos zarándokhely, amely évente sok látogatót vonz.

Celldömölk földrajzi elhelyezkedése révén természetközelséget kínál. A vulkanikus eredetű Ság-hegy nemcsak természeti látványosság, hanem geológiai különlegesség is, amely kedvelt célpontja a túrázóknak és a borászat iránt érdeklődőknek. A hegy környékén a szőlőművelés és a borkultúra jelentős hagyományokkal rendelkezik.

A város kulturális élete élénk, és számos rendezvénynek ad otthont, beleértve a zenei és hagyományőrző programokat.

Fekvése A Kemenesalján és a Marcal-medencében, a Ság-hegy lábánál helyezkedik el, a 8-as főút jánosházi leágazásától északra, a megyeszékhely Szombathelytől 42 kilométerre keletre.

Megközelítése Legfontosabb közúti megközelítési útvonala a Pápa térségétől egészen Sárvárig húzódó 834-es főút, amely nagyjából kelet-nyugati irányban húzódik végig a központján. A 8-as főúttal a 8429-es út köti össze.

A környező kisebb települések közül Mesteri a 8432-es, Kemeneskápolna–Vásárosmiske a 8433-as, Kemenesmihályfa a 8452-es, Nemeskocs a 8459-es, Kemenesszentmárton–Vönöck a 8611-es úton, Köcsk pedig a 84 137-es számú mellékúton érhető el a város irányából.

A Dunántúl egyik egyik forgalmas vasúti csomópontja, ami a Székesfehérvár–Szombathely- és a Győr–Celldömölk-vasútvonalon érhető el; Celldömölk vasútállomás a belvárostól északkeletre helyezkedik el, a 834-es főút és az állomást közvetlenül kiszolgáló 84315-ös számú mellékút között. Innen indult a Celldömölk–Répcelak–Fertőszentmiklós-vasútvonal is, de ezt 1979-ben megszüntették.

Története

Kiscell és Nemesdömölk 1903-ban egyesült Celldömölk néven, Alsóságot 1950-ben, Izsákfát pedig Celldömölk várossá nyilvánításakor (1978. december 31-én) csatolták Celldömölkhöz.Celldömölk története a KSH online helységnévtárában A mai település területén egy ötödik település, Pórdömölk is volt a középkorban, ez azonban a 20. század elején már nem volt önálló.

A 18. század elején Koptik Odó bencés szerzetes nevéhez fűződik a dömölki apátság újjáélesztése, avagy inkább a kis-máriacelli búcsújáróhely megalapozása.Knapp Éva: Celldömölk: Egy újkori zarándokhely vallásos nyomtatványok tükrében; Borda Antikvárium, Zebegény, 2026. https://borda.hu/borda-konyvreszlet.php?prodid=973116528 Az apát nevét ma is utca viseli a településen. Koptik Odó 1739. július 9-én érkezett Dömölkre, ahol három szerzetest és nyomorúságos körülményeket talált. Az ausztriai Máriacellből magával hozta az ottani kegyszobor hiteles másolatát, amelynek a Ság-hegyen próbált hajlékot biztosítani. Végül is az ősi monostor-templomtól keletre, a régi pápai országút mellett épített fel egy fakápolnát és abban helyezte el a kegyszobrot. A kápolna mellett egy kutat is ásatott Odó apát. A munka közben a kút szájából egy nagy kő esett a mélyben dolgozó kőműves fejére, ami megsértette a "nyakán a gerincvelőnek kemény és puha hártyáját, és a kőműves mégis meggyógyult". A következő években – tagadhatatlanul a kútásó csodás gyógyulásának hírére – zarándokok ezrei érkeztek a kegyszobornak otthont adó fakápolnához, ahol – a feljegyzések szerint – további gyógyulások és imameghallgatások történtek. A zarándokok számának folytonos növekedése és a kápolna kicsinysége arra ösztökélte Koptikot, hogy új templomot építsen. Az új búcsújáróhely kegytemplomának építését 1747 tavaszán kezdték el. A következő év őszén pedig már állt az új templom, s benne a kápolna a kegyszobor számára.1748. szeptember 15-én ünnepélyes keretek között ezrek kíséretével vitték át a kegyszobrot a végleges helyére. A kegyszobornak otthont adó kápolnáról kapta a település német mintára a 'Cell' ("Zell") előtagot, amely németül Kleinmariazell, vagyis Kismáriacell.

Közélete Polgármesterei 1990–1994: Makkos István (nem ismert) 1994–1998: Makkos István (KDNP) 1998–2002: Makkos István (Celldömölkért Egyesület) 2002–2006: Fehér László (MSZP) 2006–2010: Fehér László (MSZP) 2010–2014: Fehér László (Cselekvő Összefogással Celldömölkért Egyesület) 2014–2019: Fehér László (Cselekvő Összefogással Celldömölkért Egyesület) 2019–2024: Fehér László (Cselekvő Összefogással Celldömölkért Egyesület-Együtt Celldömölk Városért Egyesület) 2024– : Fehér László (Cselekvő Összefogással Celldömölkért Egyesület-Együtt Celldömölk Városért Egyesület)

Népesség A település népességének változása:

A 2011-es népszámlálás során a lakosok 85,4%-a magyarnak, 1,3% cigánynak, 0,9% németnek mondta magát (14,5% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 46,8%, evangélikus 19,9%, református 3%, görögkatolikus 0,1%, felekezet nélküli 4,6% (25,1% nem nyilatkozott).Celldömölk Helységnévtár

2022-ben a lakosság 93%-a vallotta magát magyarnak, 0,9% cigánynak, 0,8% németnek, 0,1-0,1% románnak, horvátnak, szerbnek, bolgárnak és ukránnak, 1,7% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (6,9% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 38,7% volt római katolikus, 17,5% evangélikus, 2,7% református, 0,1% görög katolikus, 0,5% egyéb keresztény, 1,5% egyéb katolikus, 4,9% felekezeten kívüli (33,9% nem válaszolt).Celldömölk Helységnévtár

Nevezetességek bélyegkép|jobbra|Rovásos helységnévtábla Szűz Mária római katolikus plébániatemplom Szentháromság-szobor Első világháborús hősi emlékmű Hunyadi János-emlékoszlop A copf stílusban épült egykori Sóhivatal, a helyi rendőrség épülete Sághegyi Múzeum Kálvária Vulkán Gyógy- és Élményfürdő: 1245 m mélységből érkezik a celli Vulkán-gyógyvíz, amely nátrium-hidrogén-karbonátos, kloridos lágy víz jelentős fluorid tartalommal. A kutat 2003-ban fúrták, vize főképpen mozgásszervi panaszok enyhítésére szolgál. Városháza (2010)

Galéria

Testvérvárosai Pagnacco, Olaszország Serramazzoni, Olaszország Neudau, Ausztria Erdőszentgyörgy, Székelyföld Munkács, Kárpátalja

Sport

Alsóság SE (labdarúgás – 2010/2011-ben nem indult) Alsósági Tigrisek (labdarúgás) Celldömölki VSE (asztalitenisz, kézilabda, labdarúgás) Celldömölk UFC (labdarúgás) CVVSE (úszás) KEMKO CelldömölkKEMKO Celldömölk kosárlabda csapat: http://kemko.cellkabel.hu (kosárlabda) Izsákfa SE (labdarúgás)

Rendezvények, fesztiválok

Sághegyi Szüreti Napok (szeptember utolsó hétvégéje) Vulkán Labdarúgó Fesztivál Tulipán Fesztivál (április/május)

Színház Soltis Lajos Színház

Ismert személyek

Boross Mihály, Weiner Miksa (Kiscell, 1877 – ?1945) író, újságíró, forgatókönyvíró, esztéta, MÁV-főmérnök. Császár Gábor (1984–) válogatott kézilabdázó Egerszegi Judit (1953, Celldömölk – 2020, Budapest) színésznő Fodor Lajos (1930, Celldömölk –1993, Budapest) állami díjas vegyészmérnök, a Budapesti Műszaki Egyetem rektora, az MTA doktora Gáyer Gyula (1883, Kiscell – 1932, Szombathely) botanikus, jogász Géfin Gyula (1889, Kiscell – 1973, Szombathely) teológiai tanár, katolikus pap, egyháztörténész Gosztola Adél (1972, Celldömölk –) színésznő Grebenár Gábor (1984–) válogatott kézilabdázó Grebenár Péter (1981–) válogatott kosárlabdázó Györke József (1906, Celldömölk – 1946, Budapest) nyelvész, könyvtáros, az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója Hollósy Jusztinián (1819, Nagyszombat – 1900, Kiscell) bencés szerzetes, csillagász Horváth Florencia Dorina (2002–), költő, kulturális újságíró, szerkesztő Kazári András (1991–) színész Kemenes Lajos ( 1888, Kiscell – 1925, Budapest) színész, újságíró Kiss Péter (1959– 2014) MSZP-s politikus, miniszter Kresznerics Ferenc (1766, Ivánc – 1832, Alsóság) katolikus pap, nyelvész Lancsics Bonifác (1674, Szombathely – 1735, Dömölk) bencés szerzetes, a Boldogasszony anyánk kezdetű egyházi ének szerzője Mikus Gyula (1905, Celldömölk – 1996, Keszthely) festő Nagy Méda (1899, Kiscell – 1984, Budapest) író, költő Németh Andor (1891 – 1953, Budapest), író, költő Pacskovszky József (1961–) filmrendező Pacskovszky Zsolt (1968–) író, műfordító, forgatókönyvíró Portik Tamás (1967–), magyar vállalkozó, a 90-es évek olajmaffia-botrányainak egyik kulcsszereplője. Rosta Sándor (1956–) színész Savanyú Jóska (1841–1907) betyár Sipos László Márk (1995–) színész Sík Csaba 1934. – Budapest, 1997. József Attila-díjas művészeti író, kritikus, művészettörténész Szekér Gyula (1925, Celldömölk – 2015, Budapest) vegyész, iparpolitikus Szabó Ferenc (1956–) labdarúgó Szabó Károly (1901–?) gazdálkodó, gőzmalom-tulajdonos, országgyűlési képviselő Szomraky Zoltán (1889–1938) orvos, kórházigazgató. Vida Tivadar (1962–) régész, tanszékvezető egyetemi docens

Díszpolgárok

Dala József helytörténeti és néprajzi kutató Göttman Bódog Félix csendőr alezredes Gáyer Gyula jogász, botanikus Habsburg Ottó politikus, közíró, az utolsó magyar trónörökös Hollósy Jusztinián csillagász, dömölki bencés apát Horváth Lajos tanár, újságíró Kiss Péter politikus, miniszter Dr. Kósa András, matematikus Dr. Szekér Gyula vegyész, politikus Takách-Tolvay József politikus, katonatiszt, diplomata

A település az irodalomban Érintőlegesen szerepel a város Bödőcs Tibor humorista első regényében, a zalai vidéki helyszínek sokaságát felvillantó Meg se kínáltak című kötetben (a 23. fejezetben).

Régi mondások, falucsúfolók a településről Kettőt sütött a czeli pék, oszt az eggyiket elégette.Magyar Nyelv – 9. évfolyam – 1913. Népnyelv/2., 91-92. oldal. Online hozzáférés: 2025. február 28.

Jegyzetek

Források és szakirodalom

Celldömölk honlapja – Díszpolgárok

További információk

a Vas Népe napilap hírei Celldömölkről Térkép Kalauz – Celldömölk Celldömölk honlapja Fényképek a Panoramio-n Celldömölk építészeti, kulturális és turisztikai nevezetességei További képek a Sághegyi Múzeumról és az Eötvös-emlékoszlopról FizKapu honlapon itt találhatók. Celldömölki Soltis Lajos Színház honlapja Dénes József naplója – A dömölki kolostor

Kapcsolódó szócikkek

Kategória:A Marcal-medence települései Kategória:Magyarország fürdőhelyei Kategória:Magyarország városai Kategória:Vas megye települései

Kategória:Vas vármegye települései