Zendaya Maree Stoermer Coleman, művésznevén Zendaya (Oakland, Kalifornia, 1996. szeptember 1. –) Golden Globe-, és kétszeres Primetime Emmy-díjas amerikai színésznő, énekesnő és táncos.
Legismertebb szerepe az Indul a risza! című sorozatban Raquel „Rocky” Blue, valamint a K.C., a tinikém c. sorozatban K.C. Cooper. 2019-ben főszerepet kapott az HBO drámasorozatában, az Eufóriában mint Rue Bennett; ezen alakításáért 2020-ban Emmy-díjat kapott „a legjobb színésznő drámasorozatban” kategóriában. Ismert még a Pókember: Hazatérés című filmből is. 2013-ban adta ki első stúdióalbumát, a Zendayát, amelynek első kislemeze, a Replay július 16-án jelent meg. A televíziós sorozatok és filmek utáni mozifilmes karrierje 2017-ben indult a Pókember: Hazatérés című filmmel, majd ugyanazon év decemberében került a mozikba a A legnagyobb showman c. musical is, melyben Anne Wheelert alakította. Ezek után a 2021-ben a Pókember: Nincs hazaút c. filmben alakította MJ karakterét. Majd a Dűne című filmben ő alakította Chani karakterét 2021- ben, majd 2024-ben a Dűne második részében szintén Chaniként szerepelt
Gyermekkora és a színházi szereplések
Zendaya 1996 szeptember első napján, Oakland-ben született. Szülei Kazembe Ajamu Coleman és Claire Stoermer. 2 fiútestvére és 3 lánytestvére van, Austin, Julien, AnnaBella, Kaylee és Katianna. Tanulmányait az Oakland School for the Artsban végezte. 3 éven át egy hiphop tánccsapatban, a Future Shock Oakland-ben táncolt.
Mivel az édesanyja a California Shakespeare Theater-ben dolgozott, maga Zendaya is sok időt töltött ott, és a színház ifjúsági programjában tanult, valamint néhány produkcióban is fellépett. Szerepelt a Once Upon This Island-ben a Berkeley Playhouse-nál, ahol Little Ti Moune-t alakította. Szintén színészkedett a CalShakes Conservatory nevű programnál az American Conservatory színházban, valamint olyan színpadi előadásokban is szerepelt, mint a III. Richárd, a Twelfth Night vagy az As You Like It.
Pályafutása
2009-2012: Videóklipek, és az Indul a risza!
Zendaya először a Macy, a Mervyns és az Old Navy ruhagyártó cégeknek modellkedett. Később reklámokban is feltűnt. 2009-ben a Kidz Bop által készített videóban is énekelt, ahol másokkal együtt Katy Perry-től a Hot 'n Cold-ot dolgozta fel. Szintén ebben az évben jelentkezett az Indul a risza! meghallgatására, Cece Jones szerepére, de végül Rocky Blue-t alakította a sorozatban. Szintén 2009-ben háttértáncosként szerepelt Selena Gomez Sears Arrive c. videóklipjében.
2011-ben megjelent a legelső száma, a Swag It Out, melyhez aztán videóklip is készült. Ezután a From Bad To Cursed című könyv előzetesében vállalt szerepet. 2011. június 21-én jelent meg a Bella Thorne-nal elénekelt szám, a Watch Me, ami a sorozat 1. évadának albumára került fel, és a Billboard Hot 100-as listáján a 86. helyig jutott. A dalt a Walt Disney adta ki.
Az első filmszerepét a Bar/átokban kapta meg, ahol Halleyt alakította. 2012 márciusában a Something to Dance For című száma is megjelent, mely a Shake It Up: Live 2 Dance korongra került föl. Az albumra ezen kívül Zendaya 3 számot is énekelt Bellával: a Made In Japant, a Same Heartot, és a Fashion Is My Kryptonite-tot. Augusztusban leszerződött a Hollywood Records-hoz.
2013-2014: Első szólóalbum, könyv, egyéb projektek 2013-ban a Dancing with the Stars nevű amerikai táncvetélkedő 16. évadában vett részt Val Chmerkovskiyjal. Egészen a műsor 16. évadáig Zendaya volt a legfiatalabb résztvevő. A show végén ő és Val a 2. helyezést érte el.
A színész-énekesnő első könyve 2013. augusztus 6-án jelent meg Disney Hyperion kiadónál és a Between U and Me: How to Rock Your Tween Years with Style and Confidence címet kapta. A könyv 224 oldalas.
Zendaya debütáló albuma 2013. szeptember 17-én jelent meg, ami saját magáról lett elnevezve, és a Billboard 200-as listáján az 51. helyig jutott. A korong első kislemeze, a Replay július 16-án jelent meg, és a Billboard Hot 100-on a 40. helyet szerezte meg. A dalt Zendaya mellett Mick Schultz, Tiffany Fred és Paul "Phamous" Shelton írta. Érdekesség a számmal kapcsolatban, hogy eredetileg egy másik előadónak szánták, de több hónapnyi győzködés után Zendaya végül felvehette a szerzeményt.
2013-ban megkapta Zoey Stevens szerepét a Megkutyulva (Zapped) című Disney filmben, ami 2014-ben lett bemutatva. A filmhez Zendaya énekelt egy dalt, aminek a címe: Too Much, és 2014 júniusában jelent meg. 2013 végén újabb főszerepet kapott a Disney-nél, a K. C., a tinikém című sorozatban.
2015-: Ruhamárka és a mozifilmek 2015 májusában diplomázott az Oak Park High School-ban, Kaliforniában, és érdekesség, hogy egykori Dancing with the Stars-partnere, Val Chmerkovskiy is részt vett az eseményen. Szintén 2015-ben Zendaya saját ruhamárkát készített a Carmex-szel, mely a Daya by Zendaya nevet kapta. A K. C., a tinikém-et 2015 januárjában mutatták be, a második évadot májusban rendelte be a Disney. 2016 októberében harmadik évad is meg lett rendelve, így folytatódott a sorozat.
2016. február 3-án Zendaya új számot jelentetett meg, ami a Something New címet kapta. A dalban közreműködik Chris Brown amerikai énekes-színész-táncos-dalszövegíró is. Májusban vendégként visszatért egy adásra a Dancing with the Stars showba, egy különleges estén, ami a "Disney Night" nevet kapta.
2017-ben Zendaya a fura lányt, Michelle-t játssza a legújabb Pókember-filmben, a Pókember – Hazatérésben. A film 2017 júliusában került a mozikba. Ugyanezen év augusztusában szerepelt Bruno Mars "Versace on the Floor" című videóklipjében, amit 13-án tettek közzé. A klipet Mars és Cameron Duddy rendezte. 2017 júliusában helyet kapott a Vogue című magazin címlapján Ugyanezen év októberében kiderült, hogy vége a K.C., a tinikém sorozatnak. 2017. decemberében mutatták be A legnagyobb showman (The Greatest Showman) című filmet, amiben Zendaya is szerepet kapott: Anne Wheeler-t, Zac Efron partnerét alakítja a Hugh Jackman főszereplésével készült cirkusz-filmben. A film az első teljes hosszú hétvégén (szerdától vasárnapig) 19 millió dollárt hozott, ami egy karácsonykor megjelenő filmnél nem igazán jó eredmény. Hugh Jackman, a film főszereplője azt nyilatkozta Zendaya-ról: Abszolút szupersztár lesz belőle!, és egynek nevezte a hihetetlen fiatalok közül.
Magánélete, családja Szülei, Kazembe és Claire 8 év házasság után 2016-ban elváltak. Zendaya vegetáriánus, elmondása szerint: „A vegetarianizmusom fő oka az, hogy állatbarát vagyok, határozottan NEM az, hogy szeretem a zöldségeket.” Anyja, Claire német, skót, ír és angol származású. Apja, Kazembe Ajamu pedig Arkansasban élő afroamerikai családból származik. Neve azt jelenti sona nyelven, hogy „köszönetet adni”. Ezt a nyelvet Zimbabwéban beszélik. Maree nyolcéves korában kapta Midnight (Éjfél) nevű kutyáját, ami 2015 októberében pusztult el. Ugyanezen év szentestéjén Zendaya új kutyát kapott, neve Noon, azaz „Dél”. Zendaya Maree 178 cm magas. Kedvenc étele a burrito. A Pókember forgatásain ismerkedett meg Tom Hollanddal, akivel összejöttek. 2022-ben Londonban vettek közös házat. Holland 2026-ban erősítette meg, hogy összeházasodtak.
Diszkográfia
Albumok
Cím Az album adataiZendaya Megjelent: 2013. szeptember 17. Kiadó: Hollywood Records Formátumok: CD, Digitális letöltés
Kislemezek Más énekes közreműködésével készült dalok Watch Me (Bella Thorne közreműködésével) (2011) Fashion Is My Kryptonite (Bella Thorne közreműködésével) (2012) Contagious Love (Bella Thorne közreműködésével) (2013) Something New (Chris Brown közreműködésével) (2016) Egyedüli előadóként Cím A dal adataiSwag It Out Megjelent: 2011. május 30. Kiadó: független kiadás Hossz: 3:12Something to Dance For Megjelent: 2012. március 6. Kiadó: Walt Disney Records Hossz: 2:42Replay Megjelent: 2013. július 16. Kiadó: Hollywood Records Hossz: 3:29Something New Megjelent: 2016. február 3. Kiadó: Hollywood RecordsRepublic Records Hossz: 3:32
Filmográfia Film Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang Rendező 2013 Szuperebek Super Buddies Lollipop (hangja) Robert Vince 2017 Pókember: Hazatérés Spider-Man: Homecoming Michelle „MJ” Jones Csuha Borbála Jon Watts A legnagyobb showman The Greatest Showman Anne Wheeler Törőcsik Franciska Michael Gracey2018 Apróláb Smallfoot Micsi (hangja) Csuha BorbálaKarey Kirkpatrick Radics Gigi (ének) Jönnek a kacsák Duck Duck Goose Chi (hangja) Tamási Nikolett Chris Jenkins 2019 Pókember: Idegenben Spider-Man: Far From Home Michelle „MJ” Jones Csuha Borbála Jon Watts2021 Malcolm és Marie Malcolm & Marie Marie Sam Levinson Space Jam: Új kezdet Space Jam: A New Legacy Lola nyuszi (hangja) Szabó Zsófi Malcolm D. Lee Dűne Dune Chani Törőcsik Franciska Denis Villeneuve Pókember: Nincs hazaút Spider-Man: No Way Home Michelle „MJ” Jones Csuha Borbála Jon Watts 2024 Dűne: Második rész Dune: Part Two Chani Törőcsik Franciska Denis Villeneuve Challengers Challengers Tashi Donaldson Törőcsik Franciska Luca Guadagnino 2026 Kész dráma The Drama Emma Harwood Csuha Borbála Kristoffer Borgli Odüsszeia The Odyssey Pallasz Athéné Csuha Borbála Christopher Nolan Pókember: Vadonatúj nap Spider-Man: Brand New Day Michelle „MJ” Jones Csuha Borbála Destin Daniel Cretton Dűne: Harmadik rész Dune: Part Three Chani Denis Villeneuve 2027 Shrek 5. Shrek 5 Felicia (hangja) Walt Dohrn Conrad Vernon
Televízió Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Megjegyzés 2010–2013 Indul a risza! Shake It Up Rocky Blue 2011 Sok sikert, Charlie! Good Luck Charlie Rocky Blue 1 epizód PrankStars: Walk the Prank Csingiling és a nagy verseny Pixie Hollow Games Páfrány (hangja) 2012 Zsenipalánták A.N.T. Farm Sequoia Jones 1 epizód Bar/átok Frenemies Halley Brandon 2013 Dancing with the Stars önmaga 16. évadban versenyző, második helyezett lett The Story of Zendaya önmaga 2014 The Making of SWAY önmaga 8 epizód SWAY: A Dance Trilogy önmaga TV táncos show-műsor Megkutyulva Zapped Zoey Stevens 2015–2018 K.C., a tinikém K.C. Undercover K.C. Cooper 2015 Feketék fehéren Black-ish Rasheida 1 epizód 2016 America's Next Top Model önmaga 1 epizód2017 Walk the Prank önmaga 1 epizód Lip Sync Battle önmaga 1 epizód 2019 Angyal? The OA Fola3 epizód 2019–2026 Eufória Euphoria Rue Bennett
Díjak és jelölések