Bagi Aranka, Rajkai Zsomborné (Tiszagyenda, 1945. április 1. – 2020. december 9.)Újabb volt tanárunk ment el örökre magyar-orosz szakos középiskolai tanár, író, újságíró.
Élete, munkássága 1945. április 1-jén a Szolnok megyei Tiszagyendán született. A tanulmányait Bánhalmán, Kunhegyesen kezdte. Karcagon járt középiskolába, itt érettségizett, majd Debrecenben a Kossuth Lajos Tudományegyetem bölcsészkarán szerzett diplomát. Ezután egy évig – az 1967/68-as tanévben – Kunhegyesen tanított.
1969 óta Kazincbarcika megbecsült polgára. Harmincegy évig volt középiskolai tanár: 1982-ig az Irinyi János Vegyipari Szakközépiskolában, 1982-től 2000-ig a Ságvári Endre Gimnáziumban dolgozott, közben újságírói és diákszínjátszó-rendezői tevékenységet is folytatott.
1983-ban a Favágók című jelenetét feldolgozta a Magyar Televízió. Az Öngól című egyfelvonásosa – saját rendezésében – aranyminősítést kapott 1985-ben az Országos Diáknapokon. 1996 óta tagja a Magyar Újságírók Országos Szövetségének. A 2004-ben megjelent kunhegyesi Szavak szárnyán című irodalmi antológia szerkesztője és lektora volt.
Művei Maszk szalon – humoros írások (Accordia Kiadó, Budapest, 1998) Brósz avagy Tiltó táblák művirággal – kétfelvonásos vígjáték (Accordia Kiadó, Budapest, 2000) Emléktöredékek – írások a szeretetről (szerzői kiadás, Kazincbarcika, 2001) Mozaikképek múltról és jelenről (Kunhegyes, 2010) Huszonkét antológiában szerepelnek az írásai.
Újságíró Hét évig az Észak-Magyarország külső munkatársa volt. 1989-től a Barcikai Históriás és a Kazincbarcikai Közélet is gyakran közölte a cikkeit. Az 1992-től évenként rendszeresen megjelenő Kunhegyesi nagykun kalendáriumban is rendszeresen publikált.
Díja A Magyar Kultúra Lovagja (2002)
Irodalom Bagi Aranka: Visszaemlékezés a kunhegyesi irodalmi antológia szerkesztésére (Kunhegyesi nagykun kalendárium 2005, 246-251. oldal) A „Magyar Kultúra Lovagja” (Kunhegyesi nagykun kalendárium 2003, 154-158. oldal) Víg Márta: Szavak szárnyán: Költészetnapi rendezvény Kunhegyesen (Kunhegyesi nagykun kalendárium 2005, 240-241. oldal)
Jegyzetek
Források Rajkai Zsomborné magyar-orosz szakos középiskolai tanár | Szalézi Szent Ferenc Gimnázium Kunhegyes Város Honlapja Szerzői adatlapja a Molyon Elhunyt Bagi Aranka Barcikai Históriás, 2020. december 12.
További információk
Libri.hu – Bagi Aranka Bagi Aranka Barcikai Históriás
Kategória:1945-ben született személyek Kategória:2020-ban elhunyt személyek Kategória:Magyar újságírók Kategória:Magyar írók Kategória:Kazincbarcikaiak Kategória:Magyar Kultúra Lovagjai