Pavel Petrovics Bazsov (Sziszerty, 1879. január 27. – Moszkva, 1950. december 3.) orosz író, meseköltő, Jegor Tyimurovics Gajdar orosz politikus nagyapja.

Életrajza Bányászcsaládban született. Diplomáját 1899-ben szerezte a Permi Teológiai Szemináriumban. Jekatyerinburgban és Kamislovban tanított. Itt ismerkedett meg Ivanyickaja Valentyinával, akit később feleségül vett. 1918-ban önként jelentkezett a Vörös Hadseregbe, harcolt az oroszországi polgárháborúban.

Később az Urál területén – ahol 20 évig tanítóskodott – gyűjtötte a népmeséket. Lenin-renddel és a Szovjetunió Állami Díjával tüntették ki. A II. világháború után a látása drasztikusan gyengülni kezdett, de ő folytatta a szerkesztői munkáját, valamint a népmesék gyűjtését. 1946-ban választották be a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsába.

Moszkvában halt meg 1950. december 3-án, sírja Szverdlovszkban (Jekatyerinburgban) található. jobbra|bélyegkép|Oroszország kiemelkedő személyiségei sorozat: Pavel Petrovics Bazsov – születésének 115. évfordulóján kiadott 2 rubelesen

Művei Magyarul megjelent könyvei

Évszám A mű címe Kiadási adatok 1949 Kéktündér és más mesék ford. Koltai Sándor; Új Magyar Könyvkiadó, Bp., 19491949Kővirág és más mesékford. Koltai Sándor; Új Magyar Könyvkiadó, Bp., 19491949Drágakőhegy és más mesékford. Koltai Sándor; Új Magyar Könyvkiadó, Bp., 1949 1949 Ezüstpatkó és más mesékford. Koltai Sándor; Új Magyar Könyvkiadó, Bp., 1949 1950 Aranykalács és más mesékford. Pétervári László, átdolg. B. Radó Lili; Új Magyar Könyvkiadó, Bp., 1950 1950 Nagy meséskönyvford. Koltai Sándor; Ifjúsági, Bp., 19501950A titok. Ifjúsági történet ford. Beke Margit; Új Magyar Könyvkiadó, Bp., 19501952 Tajutka tükröcskéjePavel Bazsov–Hárs László: Tajutka tükröcskéje; Művelt Nép, Bp., 1952 (Bábszínpad)1953Szöcskeford. Tóth Tibor; Magyar Kiadó, Pozsony, 19531954Az ezüstpataford. Rab Zsuzsa; Ifjúsági, Bp., 1954 1955 A rézhegyek királynőjeford. Rab Zsuzsa, utószó Kormos István; Új Magyar Kiadó, Bp., 1955 1959 Lidérc anyó kútjavál., ford., átdolg. Rab Zsuzsa; Móra, Bp., 1959 1959 A titok. Regényford. G. Beke Margit; Móra, Bp., 19591967A kővirág. Mesékvál., utószó Szabó Kis Katalin, ford. Rab Zsuzsa; Ifjúsági, Bukarest, 1967 1968 A csodatévő drágakőford. Rab Zsuzsa; Móra, Bp., 19681980A Rézhegyek királynőjeford., átdolg. Rab Zsuzsa; 3., átdolg. kiad.; Móra, Bp., 1980 1989 Aranyhajszálford. Rab Zsuzsa; Móra, Bp., 1989

Források A Free Online Encyclopedia cikke a Nagy szovjet enciklopédia alapján Művei a Molyon bélyegkép|400px|középre|Illusztrációk orosz bélyegeken Bazsov meséihez (2004)

Kategória:Orosz írók Kategória:1879-ben született személyek Kategória:1950-ben elhunyt személyek Kategória:Lenin-renddel kitüntetettek Kategória:Szovjet írók