Diszel 1977. április elseje óta Tapolcához tartozó egykori község.

Fekvése

Az Eger-patak két partján elterülő település Tapolcától 5 kilométerre keletre fekszik a 77-es főút mentén, a Csobánc tanúhegytől északra.

Történelme

Diszelt és környékét már ősidők óta lakják: 1920-ban bronzkori leleteket és római épületmaradványokat, telephelyet találtak.

Először 1255-ben említik az oklevelek Terra nomine Dezl és nobiles de Dezl neveken, 1329-ben pedig Dyzl néven. Az Árpád-házi királyok idejében udvarnokok laktak a településen.

A török megszállás alatt a falu teljesen lepusztul, de a 16. század végére újraéledt a település.

Az 1720-as években a földesúr az egyik Eszterházy herceg volt.

Az 1919. augusztus végén és szeptember elején zajló pogrom során számos diszeli zsidót meggyilkoltak, a családok borpincéit, házait, kifosztották, súlyosan megrongálták.

Sport

Diszel SE

Látnivalók Diszel egyik legnagyobb nevezetessége, az Első Magyar Látványtár, mely 1997 óta funkcionál kiállítóházként. Az elromosodott Stankovics-malom, Mújdricza Péter építész tervei alapján 7 évi építkezés után született ujjá, és azóta minden évben új kiállítással várja látogatóit, egész éves nyitva tartással. Néhány korábbi kiállítás címe: Mindenkinek Kenyér és Rózsa, Remekművek és remek művek, Ég és Föld násza, avagy a Teremtés geometriája, Minden mulandó, A műgyűjtés dicsérete, Életöröm.https://latvanytar.com/a-latvanytar-kiallitohaza

Híres emberek Ács Ferenc (Diszel, 1828. július 9. – Diszel, 1916. május 5.), költő, honvédhadnagyhttp://www.helyismeret.hu/index.php?title=%C3%81CS_Ferenc Botár Árpád (Dicsőszentmárton, 1883. január 3. – Diszel, 1965. október 31.), katonatiszt, újságíróhttps://sites.google.com/site/azidoharcokatujraz/home/4-ellensegek-es-szoevetsegesek/botar-arpad-a-lathatatlan-hadsereg – Az oldal alján a szerző rövid életrajza

Jegyzetek

Kategória:Magyarország megszűnt települései Kategória:Zala vármegye települései Kategória:Tapolca