Adzsdábija ( (Ağdābiyā), olaszul Agedabia) település Líbiában, az ország 8. legnagyobb városa.
Fekvése Líbia északi részén, a Sidra-öböl keleti partvidékén található, Tripolitól 850, Bengázitól 150 km-re. A város fontos úti csomópont, egyaránt érinti a Tripoli, Bengázi a déli Dzsalu oázis és a Tobruk fele vezető útvonal.
Története thumb|200px|right|Német katonák a város határában (1941)
A várost az Észak-Afrika feletti római uralom idején alapították Corniclanum néven, az eredetileg 4–5. század fordulóján keletkezett Tabula Peutingeriana is feltünteti. Stratégiai fontosságú fekvése miatt már ekkor fontos szerepet töltött be Africa provincián belül. A Nyugatrómai Birodalom bukása után Bizánc része lett, majd a 7. században arab uralom alá került. A város kiépítése a Fátimidák nevéhez fűződik, akik 912-ben nagy arányú építkezésbe kezdtek a területén, egy új mecsetet és egy palotát építve fel. 1052-ben nomád beduin törzsek vették ostrom alá és foglalták el, ez egyúttal a város jelentőségének a hanyatlását is okozta. A 12. században al-Idríszi arab földrajztudós a következőket írta a településről:
A város később az Oszmán Birodalomhoz került, akik Kireneika tartomány részévé sorolták be. A 20. század elején a Szenusszi-mozgalom központjává vált, majd az autonóm Szenusszi-tartomány részévé vált, mely Líbia többi részének Olaszország általi megszállásakor jött létre, egy – az olaszokkal kötött – megegyezés eredményeként. 1923-ban azonban az olaszok megszegték a szerződést és megszállták a területet, majd Adzsdábiját fontos katonai támaszponttá alakították át. A második világháború idején a város stratégiai fekvése miatt heves harcok színtere volt. 1941 elején a szövetséges haderő az Iránytű-hadművelet részeként visszavonulásra kényszerítette a német-olasz csapatokat és megszállta a várost, 1942. április 2-án azonban az Erwin Rommel vezette Afrikakorpsnak ismét sikerült bevennie. A város véglegesen 1942. november 23-án került a John Harding vezette szövetséges csapatok kezére.
A háború után a város gyors fejlődésnek indult, a líbiai olajkitermelés egyik fontos központjává válva. Ez hatott a város demográfiai összetételére is, a város lakossága az 1980-as évek elejére 32 000 főre nőtt. A lakosság legnagyobb része az olajiparban, kisebb részük különféle szolgáltatásokban dolgozott. 2010-re a lakosság száma elérte a 76 968 főt.
Adzsdábija ismét nagy politikai jelentőségre tett szert a 2011-es líbiai polgárháború idején. A városban a Moammer Kadhafi rendszere elleni tiltakozások február 16-án kezdődtek, az első napokban legkevesebb 10 rendszerellenes tüntető vesztette életét. Miután az ellenzék átvette a hatalmat Bengáziban és a kelet-líbiai területek felett, a kadhafista haderő ideiglenesen Adzsdábijából is kivonult. A kezdeti sikerek után azonban Kadhafi hadereje elfoglalta a várostól 87 km-re nyugatra fekvő Bregát, majd offenzívát indítottak Adzsdábija ellen, március 17-re elfoglalva a stratégiai fekvésű várost, majd két nap múlva már az ellenzék központjának számító Bengázit ostromolták. Március 19-én azonban nemzetközi hadművelet indult a felkelők megsegítésére, akiknek így sikerült visszafoglalni az elvesztett területeket, majd március 25-én Addzsdábija is a kezükre került. A sikeres kadhafista Szidra-öböli offenzívát követően azonban Kadhafi hadereje visszafoglalta a keleti területeket Bregáig, majd megállapodott Brega és Adzsdábija között. Áttörést végül csak júliusba sikerült elérni, amikor az Átmeneti Nemzeti Tanács kezére került Brega és megkezdődött a felkelők előrenyomulása Tripoli fele, majd augusztus végére a Nefúsza-hegység felkelőivel együtt részt vettek Tripoli körülzárolásában, majd elfoglalásában, a későbbiekben pedig részt vettek a maradék ellenállás felszámolásában is.
2011 áprilisában a város vezetősége úgy döntött, hogy Adzsdábija főútját átnevezik Tim Hetherington Sugárútra, az áprilisban Miszrátában megölt brit újságíró emléke előtt tisztelegve.
További információk Adzsdábija műholdfelvételen Azema, James. Libya handbook: the travel guide, pp. 136–137. Footprint Travel Guides, 2000. Petersen, Andrew. "Ajdabiya (Roman Corniclanum)". Dictionary of Islamic Architecture, pp. 8–9. Routledge, 1999.
Kategória:Líbia települései