bélyegkép|Az urnamezős kultúra kiterjedése Az urnamezős kultúra (angolul: Urnfield culture) (kb. Kr. e. 1300 – Kr. e. 750) egy Nyugat- és Közép-Európában honos késő bronzkori kultúra volt, a mai Magyarország területén a Dunántúlon és a Duna-Tisza közének nyugati felén terjedt el. A késő bronzkort a bronzeszközök tömegtermelése jellemezte. A kultúra elnevezése a halottak elhamvasztásának és hamujuknak mezőkbe temetett urnákba helyezésének szokásából ered. Az urnamezős kultúra a halomsíros kultúrát, ezt pedig a hallstatti kultúra követte. Az urnamezős kultúra lényeges újdonsága nem önmagában a hamvasztásos temetkezés, amire már a Kr. e. 6. évezredtől vannak példák, hanem a több összetevőből (hamvasztás, urnák, sírmellékletek, urnamezők) álló egységes temetkezési rítus korábbiaknál nagyobb területen történt elterjedése. A temetkezési rítus egységesedése mögött egyesek nagy népvándorlásokat feltételeznek, újabban azonban az a nézet látszik felülkerekedni, amely a késő bronzkori kereskedelmi kapcsolatok kiterjedését és intenzívebbé válását tekinti az egységesedés legfontosabb mozgatórugójának. Az utóbbi nézetet valló kutatók sem zárják ki a korszak történetéből a kisebb népmozgásokat, melyeket bizonyos fokig a történelmi adatok is alátámasztanak.

A 20. század elején báró Miske Kálmán kőszegi régész a "bronz-hallstatt" elnevezést javasolta az akkori Magyarország (tehát a Kárpát-medence) területén a hallstatt kort megelőző fejlődési szakaszra.

Történelmi háttér

A Kr. e. 13-12. századot a bronzfelhasználás gyors növekedése jellemezte. A Kr. e. 13. század elején vívta a világtörténelem legnagyobb harci szekeres csatáját a szíriai Kádesnél Egyiptom és a Hettita Birodalom, és ekkor történtek azok a görög támadások is a Dardanellák-menti kis-ázsiai partvidék ellen, melyek végül Trója (Trója VI) pusztulásához vezettek. Az Iliasz első oldalain, ahol Akhilleusz pajzsának készítését énekli meg Homérosz, képet kaphatunk ezeknek a hadjáratoknak a bronzigényéről. V. Szabó Gábor szerint a növekvő bronzfelhasználáshoz szükséges nyersanyagellátó hálózat kiépülése gerjesztette ez európai kontinens és köztük a Kárpát-medence különböző helyi közösségei közti kapcsolatok és kommunikáció minden korábbinál intenzívebbé válását. A kapcsolatok intenzívebbé válása és az ezzel együtt járó fokozott „információáramlás” az anyagi és szellemi kultúrában is egyre több hasonló vonáshoz vezetett. Ennek köszönhető a hasonló temetkezési szokások nagy területeken való elterjedése is.

Kőszegi Frigyes szerint a Kr. e. 13. század végső évtizedeitől egyre nagyobb területen használták olyan bronztermékeket, melyek a halomsíros kultúra itáliai, dél-németországi, illetve északkelet-kárpát-medencei bronzműves központjai típustermékeinek továbbfejlesztett változatai voltak. Kőszegi megnevezi a fontosabb ilyen termékeket is: Peschiera típusú nyéllapos tőrök, kések, bordázott, nehéz, tömör karperecek, a ruházat összetűzésére szolgáló különféle tűk, nyélnyújtványos sarlók, egyszerű nyélnyújtványos és tömör markolatú kardok. Egy-egy területen; így a Rimaszombat-Aranyos körben, pedig bizonyos csákányfajták is ebbe a körbe tartoztak. Feltehetően ezeknek a termékeknek az egyre kiterjedtebb kereskedelme is alapvető szerepet játszott az urnamezős kultúra kialakulásában. e kultúrának legfőbb ismérve egyrészt a különböző tárgyi formák fokozódó egységesedése, másrészt hatalmas területeken hasonló kulturális megnyilvánulások jelentkezése, ilyen például az egységes temetkezési rítus, a hitvilág, a gazdasági-társadalmi formációk, a települések rendszere, stb.

A kereskedelem fejlődése magával hozta egyfajta korabeli pénzrendszer kialakulását is. Erre utal a szabványosított súlyegységű úgynevezett krétai rudak, illetve az előállításukra szolgáló öntőformák előfordulása a Földközi-tenger keleti medencéjétől az Alpokaljáig.

Massimo Pallottino az etruszkológia megteremtője szerint az urnamezős kultúra jelentőségének megítélésélében az alapvető különbség a német iskola és más kutatók között abban áll, hogy míg a német iskola az úgynevezett "urnamezők" az Alpoktól északra és keletre virágzó kultúráinak elsőbbségét tartja döntő tényezőnek a bronzkorból a vaskorba való átmenetnél, más tudósok szerint az urnamező-kultúrák történetük nagy részében az itáliai vaskori kultúrák fejlődésének kései és periférikus kisugárzásai voltak.

Kronológia Úgy gondolják, hogy néhány területen, például Délnyugat-Németországban, a kultúra Kr. e. 1200 körül (a Ha A kezdete) létrejött, de a bronz D Riegsee-fázisban már volt hamvasztás. Mivel a középső bronzkorból az urnamezős kultúrába való átmenet fokozatos volt, kérdéses, miképp határozzuk meg annak kezdetét. Az urnamezős kultúra lefedi a reineckei kronológiai rendszer Hallstatt A and B (Ha A és B) fázisait, nem összetévesztendően a vaskorban következő hallstatt kultúrával (Ha C és D). Ez Oscar Montelius északi bronzkorának III-IV. fázisaihoz kapcsolódik. A reineckei bronz D szerzőnként és régiónként különböző értelemben szerepel.

A bronzkor nemzetközileg legelfogadottabb kronológiai rendszerét kidolgozó Paul Reinecke a 19. század végén a magyarországi bronzleletek alapján alakította ki négy periódusos felosztását, amit később a dél-németországi leletek alapján finomított.

A nyugat-magyarországi velemszentvidi urnamezős lelőhely első feltárója Miske Kálmán többé-kevésbé önálló kronológiát dolgozott ki. Reineckéhez hasonlóan a sírtípusok alapján különbözteti meg az egyes periódusokat, de nem négy, hanem három periódusra osztja a bronzkort: a régibb bronzkorban síktemetkezés, a középső bronzkorban "csontvázas" temetkezés sírhalmok alá, a bronzkor végén hamvasztásos temetkezés. Miske hangsúlyozza, hogy a magyarországi bronzkor és vaskor közötti átmenet sajátossága, hogy itt a kora vaskorban még tulajdonképpen a bronzkor él tovább, ezért a bronz-hallstatt kifejezést javasolta az átmenet korszakára. A bronz-hallstatt kor bronzeszközei már a hallstatt-kori típusoknak felelnek meg (köpüs balták, bronznyeles kések, idősebb típusú bronznyílcsúcsok, bronzmarkolatú kardok, fiatalabb típusú bronzsarlók, arany-, illetőleg bronzedények, stb.). E bronztipológiát, mely a bronzkor utolsó szakaszának tekinthető, a Kárpát-medencében a vasnak teljes hiánya jellemzi. Báró Miske Kálmán nem tekintette magát a korszak keramikája tüzetes ismerőjének. A velemszentvidi telepen talált leletek alapján azonban úgy látta, hogy az említett bronztipológiához átmeneti keramikai alakok tartoztak, "amely keramika határozottan a bronzkorról – a Hallstattba való átmenettel bír. Azaz edényei vagy még bronzkori jellegűek, de készítésük módjával már a Hallstatt-korhoz vágnak, avagy hallstatti alakúak, de anyag és készítési technikára nézve még bronzkori jellegűek." A magyarországi bronzkorra vonatkozó 20. század eleji kronológiákról áttekintő képet nyújtó Mozsolics Amália vitatja a sírtípusok alapján történő periodizáció megalapozottságát. Álláspontja szerint a hamvasztásos temetkezés a Dunántúlon az egész bronzkorban általános volt és csak kivételesen jelentek meg ettől eltérő temetkezések.

A korszakon belüli alfázisokat eltérően nevezte el az Alpoktól északra és délre eső urnamezős kultúra időszakának (Hermann Müller-Karpe), illetve dél-németországi urnamezős kultúra kronológiáját kidolgozó Lothar Sperber. Az egyes alfázisok korszakhatárai eltérően szerepelnek az angol és a német Wikipédián (Az angol nyelvű Wikipedia adatai, ahol eltérnek a németétől, zárójelben szerepelnek.)

<tr style="background:#efefef"> <th>H. Müller-Karpe fokozatai <th>L. Sperber fokozatai <th>évek Kr.e. <tr><td>Bz D<td>SB Ia és SB Ib<td>1300–1200 <tr><td>Ha A1<td>SB IIa<td>1200–1100 <tr><td>Ha A2<td>SB IIb<td>1100-1050 (1100–1000) <tr><td>Ha B1<td>SB IIc<td>1050-950 (1000–800) <tr><td>Ha B2<td>SB IIIa<td>950-880 (900–800) <tr><td>Ha B3<td>SB IIIb<td>880-800 (800–750)

A táblázatban használt rövidítések jelentése: Bz: bronzkor Ha: hallstatt-kor SB: késő bronzkor (Spätbronzzeit)

A Ha B3 fázis létezése vitatott, mivel lényegében csak női temetkezéseket tartalmaz. Önkényesnek tűnnek a 100 éves időszakok, a fázisok időbeosztása nagyon sematikus. Kőszegi Frigyes időrendi összehasonlító táblázata alapján az urnamezős kultúra fázisainak időtartama a következő:

<tr style="background:#efefef"> <th>Fázisok (Kőszegi F.) <th>évek Kr.e. <tr><td>I.<td>1250–1200 <tr><td>II.<td>1200–1100 <tr><td>III.<td>1100–1000 <tr><td>IV.<td>1100–950 <tr><td>V.<td>950–750

A fázisok olyan tipológiai változásokon alapulnak, amelyek nem teljesen egy időben zajlottak le az egész területen. Mindenesetre nagyon jó lenne több radiokarbon és dendrokronológiai dátum.

Eredet

Az urnamezős kultúra megelőző halomsíros kultúrából fejlődött ki. Az átmenet fokozatos volt mind a fazekasságban, mind a temetkezési rítus területén. Németország egyes részein egymás mellett létezett a holtak elhamvasztása és elföldelése (Wölfersheim variáns). Néhány sír a halomsíros kerámia és urnamezős kardok (Kressborn, Bodenseekreis)kombinációját tartalmazza, másokban halomsíros benyomkodott mintájú és urnamezős típusú kerámia együtt található (Mengen).

Az urnamezős kultúra kialakulásának centrumaként mindenekelőtt az Alpok északi, keleti és délkeleti előtere jön szóba (Magyarországon a hegység keleti előterét nevezzük Alpokaljának) és azon belül különösen a laugen-melaun kultúra, ahonnét minden égtáj felé elterjedtek az urnamezős kultúra fontos jellemzői. Néhány évszázaddal később ezek a jellemzők megjelennek Itáliában, ahol a Villanova-kultúrába olvadtak bele. Északon az urnamezős kultúrát csak a HaA2 periódusban fogadták be. Az Ellmoosen lápban 16 cövekréteg (Bad Aibling járás, Németország) lefedi a bronz B-től a korai urnamezős periódusig (Ha A) terjedő teljes időszakot. Ez a jelentős rituális folytonosságot bizonyítja. Dél-Franciaország és Északkelet-Spanyolország (Katalónia) irányába az urnamezős kultúra jellemzői csak a késő bronzkor végén (Kr. e. 9. század) terjednek el. A Loire, Szajna és a Rhône folyókban egyes gázlók tartalmaznak a késő neolitikumtól az urnamezős periódusig terjedő lelet-együtteseket.

Kőszegi Frigyes rámutat, hogy Dél-Morvaországban már a Kr. e. 13. század második felétől megfigyelhetők az urnamezős fejlődés jelei, s nem csupán a fémművesség termékeiben, hanem a kerámiában is. Szerinte aligha vonható kétségbe, hogy ennek a kultúrának az alapnépességét e területen is a halomsíros temetkezésű törzsek voltak, ugyanakkor más népcsoportok csatlakozásával is számolni kell. A lausitzi kultúra egyes csoportjai éppen ekkor terjeszkedtek kelet-németországi, lengyelországi és észak-morvaországi szállásterületükről kiindulva délnyugati irányba, s beékelődtek a halomsíros kultúra által elfoglalt területekbe. A blučinai erődített földvár a kései halomsíros kultúra egyik központja volt. A földvár birtoklásáért elkeseredett küzdelem folyt a földvár népe és a lausitzi hódítók között. A csata végeredményét csak a közvetett adatokból tudjuk. Dél-Morvaország legkorábbi urnamezős leletegyüttesei tárgyi formakincsében fellelhetők a lausitzi kultúra típusai is.

Kemenczei Tibor szerint a közép-európai urnamezős-kultúra különböző területi csoportjait összekötő kapcsolatrendszernek szerves részei voltak a dunántúli bronzfeldolgozó-műhelyek. (A két legnagyobb, közép-európai jelentőségű műhely Celldömölk-Sághegyen és Velem-Szentviden működött.) Az urnamezős területi csoportok között olyan kommunikáció jött létre, amely nemcsak árucserére terjedt ki, hanem a technikai ismeretek, a kézművesség, a hiedelemvilág egyes elemeinek kölcsönös átvételét is lehetővé tette, sőt eredményezte. Ezzel a kapcsolatlánccal magyarázható az, hogy Észak-Európától egészen a Balkánig, Itáliáig hasonló típusú, formájú bronztárgyak használata terjedt el a Kr. e. 14–9. században.