A 2020-as labdarúgó-Európa-bajnokság vagy egyszerűen Euro 2020 a 16. Európa-bajnokság volt, amelyet az UEFA szervezett a férfi labdarúgó-válogatottak számára. A tornát Európa-szerte 11 városban rendezték. Eredetileg 2020. június 12. és július 12. között rendezték volna. Az UEFA 2020. március 17-én az eseményt egy évvel elhalasztotta a koronavírus-járvány miatt. A tornát így végül 2021. június 11. és július 11. között tartották.

Az Eb története során először nem volt konkrét házigazdája az eseménynek. A helyszínek közül a legnagyobb férőhellyel rendelkező londoni Wembley Stadionban rendezték a két elődöntőt és a döntőt. A nyitómérkőzést a római Olimpiai Stadionban játszották, Olaszország részvételével.

A címvédő a portugál válogatott volt. A torna történetében először alkalmaztak videóbírót (VAR). Az Eb-t az olasz válogatott nyerte, története során második alkalommal.

A magyar válogatott egymás után másodszor — 2016 után — jutott ki a kontinenstornára, ahol a ''halálcsoportnak'' becézett, F jelű kvartettbe került, ahol két pontot szerezve a 4. helyen végzett a csapat.

Pályázatok Korábbi pályázatok A korábbi gyakorlatnak megfelelően számos ország terveiben volt, hogy megpályázzák a rendezést. Törökország hivatalosan 2012 áprilisában nyújtotta be pályázatát. Az ország a 2016-os Eb-re is pályázott, és mindössze egy szavazattal maradt alul a győztes Franciaországgal szemben. Írország, Skócia és Wales együtt tervezte a pályázást. Grúzia és Azerbajdzsán is együtt tervezte a pályázat benyújtását, de Azerbajdzsán visszalépett, mert az azeri főváros, Baku versenyben volt a 2020. évi nyári olimpia rendezési jogáért. Ezt követően Grúzia önállóan jelentkezett volna. Baku azonban a NOB 2012. május 23-i döntésével elvesztette a 2020. évi nyári olimpia rendezésének lehetőségét, ezért Azerbajdzsán jelezte, hogy újra szándékukban áll Grúziával közösen labdarúgó-Eb-t rendezni.

Európai rendezés 2012. június 30-án az UEFA elnöke, Michel Platini felvetette azt az ötletet, hogy Európa-szerte 12–13 városban rendezzék meg az Eb-t. 2012 novemberében az UEFA megnevezett 13 várost, amely mérkőzéseket rendezhetne: 2012. december 6-án az UEFA hivatalosan is arról döntött, hogy városok rendezik az Európa-bajnokságot.

Pályázatok a helyszínekre A helyszínekre városok pályázhattak. Pályázni két csomagban lehetett. Alapcsomag: 3 csoportmérkőzés és egy nyolcaddöntő vagy egy negyeddöntő Döntő csomag: elődöntők és a döntő

Két város pályázott a döntő csomaggal, 17 város pedig az alapcsomaggal. A lehetséges városokat 2014. április 26-án tették közzé. A 13 rendező várost 2014. szeptember 19-én jelentették be.

Ország Város Stadion Férőhely Csomag London Wembley Stadion 90 000 Döntő csomag és Alapcsomag Baku Olimpiai Stadion 68 700 (új stadion) Alapcsomag Brüsszel Tervezett új nemzeti stadion 50 000 (60 000-es új stadion) Alapcsomag (2017. december 7-én törölve, London helyettesíti) Szófia Vaszil Levszki Nemzeti Stadion 43 000 (50 000-re bővített) Alapcsomag Koppenhága Parken Stadion 38 065 Alapcsomag Minszk Traktar Stadion 16 500 (33 000-re bővített) Alapcsomag Amszterdam Johan Cruijff Arena 53 052 (55 000–56 000-re bővített) Alapcsomag Dublin Aviva Stadion 51 700 Alapcsomag (2021. április 23-án törölve, Szentpétervár helyettesíti) Jeruzsálem Teddy Stadion 34 000 (53 000-re bővített) Alapcsomag Szkopje Philip II Arena 33 460 Alapcsomag Budapest Puskás Aréna 68 800 Alapcsomag München Allianz Arena 67 812 (75 000-re bővített) Döntő csomag és Alapcsomag Róma Olimpiai Stadion 72 698 Alapcsomag Szentpétervár Kresztovszkij Stadion 69 500 Alapcsomag Bukarest Nemzeti Stadion 55 600 Alapcsomag Glasgow Hampden Park 52 063 Alapcsomag Bilbao San Mamés Stadion 53 332 Alapcsomag (2021. április 23-án Sevillába áthelyezve) Solna, Stockholm Friends Arena 50 000 Alapcsomag Cardiff Millennium Stadion 74 500 Alapcsomag

A torna elhalasztása a koronavírus-járvány miatt 2020 elején a koronavírus-járvány Európa-szerte is elterjedt. Március elején az UEFA kongresszusán az UEFA-elnök Aleksander Čeferin bízott abban, hogy a helyzet megoldódik, míg Theodore Theodoridis főtitkár kijelentette, hogy az UEFA kapcsolatban van az Egészségügyi Világszervezettel és a nemzeti kormányokkal is. Március közepén azonban a járvány miatt számos bajnoki, valamint UEFA szervezésű mérkőzést zárt kapuk mögött játszottak le, míg az olasz, illetve a spanyol bajnokságot felfüggesztették. Az UEFA bejelentette, hogy március 17-én videokonferenciát tart az 55 tagország vezetőivel, bevonva a FIFPro, az EL és a WHO képviselőit, amelyen határozatot hoznak valamennyi országos és nemzetközi versennyel kapcsolatban, beleértve az Európa-bajnokságot is. A konferencián végül a torna elhalasztása mellett döntöttek, a megrendezés időpontját 2021 nyarára (június 11. – július 11.) tették át.

Az elődöntők és a döntő helyszínének kérdése Az Európa-bajnokság ideje alatt, június 18-i sajtóhírek szerint felvetődött, hogy az elődöntőket és a döntőt a londoni Wembley Stadion helyett Budapesten, a Puskás Arénában rendezzék. Az UEFA illetékeseiben azért merült fel ötletként a változtatás, mert a londoni járványügyi szabályozások negatív hatással lettek volna az elődöntők és a döntők lebonyolítására. Az UEFA közölte a brit kormánnyal, hogy ha nem tudnak biztosítani 2500 jegyet az európai és a nemzetközi szövetség tisztviselőinek a július 6–7-i elődöntőre, valamint a 11-i döntőre, akkor Budapestre viszik a mérkőzéseket. Magyarországon nem voltak belépési korlátozások a schengeni térségen belüli utazásokra, és az ország teljes kapacitással rendezte a mérkőzéseket. A Magyar Labdarúgó-szövetség szóvivője úgy nyilatkozott, az MLSZ "kész bármilyen magas szintű labdarúgó eseménynek otthont adni". Az UEFA bár elképzelhetőnek tartotta a helyszínváltást, továbbra is bízott a londoni rendezésben, és a karanténmentességről is tárgyalt a brit kormánnyal. Kit Malthouse miniszter úgy nyilatkozott, a brit kormány mindent megtesz a döntő megrendezésének érdekében, míg Boris Johnson miniszterelnök kijelentette, hogy megpróbálnak az UEFA számára is kedvező, észszerű megoldást találni a helyzetre, miközben továbbra is a közegészségügyet helyezik előtérbe. Mario Draghi mindeközben úgy nyilatkozott, a döntőt Olaszországban kellene megrendezni, miután az Egyesült Királyságban újra nőtt a koronavírusos megbetegedések száma. A következő héten arról számoltak be a nemzetközi sajtóban, hogy a mérkőzésekre utazó tisztviselőknek és vezetőknek nem kell karanténba vonulniuk, bár korlátozások vonatkoznak rájuk, és "futballbuborékokban" kell maradniuk, a három utolsó mérkőzésre pedig a nézőszámot felemelték 60 000-re. A két elődöntő és a döntő helyszíne így végül London maradt.

Szabályváltozások 2021. március 31-én az UEFA Végrehajtó Bizottsága jóváhagyta, hogy a mérkőzéseken legfeljebb öt cserelehetőség legyen (hosszabbítás esetén egy hatodik). A csapatoknak egyenként három alkalmuk van a cserékre, hosszabbítás esetén egy negyedik, kivéve a félidőket, illetve a hosszabbítás előtti és félidei szünetét. Az öt cserelehetőséget az IFAB még a Covid19-pandémia alatt elfogadta.

2021 április elején az UEFA fontolóra vette a játékoskeretek létszámának bővítését a szokásos 23 játékosról, a csapatban előforduló esetleges fertőzések esetén, valamint az előző szezon sűrűbb menetrendje miatt a játékosok terhelésének csökkentésére. Május 4-én az UEFA jóváhagyta a játékoskeretek 26 főre történő emelését. A csapatok ugyanakkor 23 játékost nevezhetnek az egyes mérkőzésekre (melyből 12 cserejátékos), a labdarúgás szabályainak megfelelően. A kapusok cserélhetőek az ország első mérkőzése után is, akkor is, ha a másik két kapus is rendelkezésre áll.

Speciális szabályok 2021. május 4-én az UEFA Végrehajtó Bizottsága az alábbi speciális szabályokat írta elő: Ha a csapatban egy pozitív teszt miatt a nemzeti vagy helyi hatóságok a játékosok kötelező karanténba helyezésről vagy elszigeteléséről döntenek, akkor a mérkőzést lejátsszák abban az esetben, ha a csapatnak legalább 13 játékosa rendelkezésre áll (beleértve legalább egy kapust). Ha pozitív teszt miatt egy csapat számára nem áll rendelkezésre a minimális számú játékos, akkor a mérkőzést az UEFA a következő 48 órás időtartamban elhalaszthatja. Ha szükséges új helyszínt is kijelölhetnek. Ha a mérkőzést nem lehet elhalasztani, akkor az UEFA Fegyelmi Bizottsága határoz az ügyben. A mérkőzés elmaradásáért felelős csapat vesztes csapatnak tekinthető, a mérkőzést 3–0-s gólkülönbséggel az ellenfél kapja. Ha a kijelölt játékvezetői csapat egyik tagját le kell cserélni egy pozitív teszt miatt, az UEFA kivételesen kijelölhet a két csapat valamelyikével azonos nemzetiségű játékvezetőt is és/vagy olyan játékvezetőt, aki nem szerepel a FIFA-listán.

Helyszínek Az UEFA 2014. szeptember 19-én jelentette be a 13 helyszínt Genfben. 2017. december 7-én az UEFA törölte Brüsszelt a rendezők közül, az új stadion építésének késlekedése miatt. A négy mérkőzést (három csoportköri és egy nyolcaddöntő) áthelyezték Londonba. 2017. december 7-én bejelentették, hogy a nyitómérkőzés a római Olimpiai Stadionban lesz.

2021. április 23-án az UEFA bejelentette, hogy a Covid19-pandémiával kapcsolatos, a nézőkre vonatkozó garanciák hiánya miatt Dublin nem rendez mérkőzéseket. A három csoportmérkőzést Szentpétervár, a nyolcaddöntőt London kapta. Az UEFA Bilbaótól is elvette a rendezést, helyette Sevilla kapta a mérkőzéseket.

A 11 város és ország közül 7 városban és 6 országban ezelőtt sosem rendeztek Európa-bajnoki mérkőzést. Az 1964-es Európa-bajnokságon Sevilla nem volt helyszín, továbbá Azerbajdzsán, Dánia, Magyarország, Oroszország, Románia és Skócia ezelőtt sosem rendezett még Európa-bajnokságot. A 11 stadionból mindössze kettőben volt ezelőtt Európa-bajnoki mérkőzés: a római Olimpiai Stadionban (1968 és 1980) és az amszterdami Johan Crujiff Arenában (2000). A korábbi Wembley Stadion az 1996-os Eb egyik helyszíne volt, azonban azóta egy új Wembley Stadion épült a helyén.

London Róma München Wembley Stadion Olimpiai Stadion Allianz Arena Férőhely: 90 000 Férőhely: 70 634 Férőhely: 70 000 Baku Szentpétervár Budapest Olimpiai Stadion Kresztovszkij Stadion Puskás Aréna Férőhely: 68 700 Férőhely: 68 134 Férőhely: 67 215 Sevilla Bukarest Amszterdam Glasgow Koppenhága La Cartuja Nemzeti Stadion Johan Cruijff Arena Hampden Park Parken Stadion Férőhely: 60 000 Férőhely: 55 600 Férőhely: 54 990 Férőhely: 51 866 Férőhely: 38 065 Mindegyik város három csoportmérkőzést és egy nyolcaddöntőt, vagy egy negyeddöntőt rendezett. A 11 stadion a következő mérkőzéseket rendezte: Csoportkör, nyolcaddöntő, elődöntők, döntő: London (Anglia) Csoportkör és negyeddöntő: München (Németország), Baku (Azerbajdzsán), Szentpétervár (Oroszország), Róma (Olaszország) Csoportkör és nyolcaddöntő: Koppenhága (Dánia), Bukarest (Románia), Amszterdam (Hollandia), Sevilla (Spanyolország), Budapest (Magyarország), Glasgow (Skócia)

A rendezők elosztása A rendező városokat 6 párba osztották, amelyet a sportbeli erősség (feltételezve, hogy mindegyik rendező kijut), földrajzi és politikai/biztonsági szempontok szerint határoztak meg. A párokat a csoportokhoz egy sorsolással állapították meg 2017. december 7-én. Mindegyik rendező ország válogatottja két hazai mérkőzését hazai pályán játszhatta. A csoportok és a helyszínek a következők voltak: A csoport: Róma (Olaszország) és Baku (Azerbajdzsán) B csoport: Szentpétervár (Oroszország) és Koppenhága (Dánia) C csoport: Amszterdam (Hollandia) és Bukarest (Románia) D csoport: London (Anglia) és Glasgow (Skócia) E csoport: Bilbao (Spanyolország) és Dublin (Írország) Később módosítva: Sevilla (Spanyolország) és Szentpétervár (Oroszország) F csoport: München (Németország) és Budapest (Magyarország)

A következő kritériumokat alkalmazták annak eldöntésére, hogy az azonos csoportban lévő rendezők közötti mérkőzést mely csapat játssza hazai pályán: