Ott Tänak (Saaremaa, 1987. október 15. –) észt raliversenyző, a 2019-es rali-világbajnokság győztese.
Pályafutása balra|250px|bélyegkép|2008-ban a Tallinn-ralin Édesapja, a többszörös észt ralibajnok Ivar Tänak már fiatal korában az autósport felé terelte Ottot. Hétévesen kezdett gokartozni, tizenhárom évesen pedig már ralizott. 2001 márciusában, egy jégautó-versenyen érte el első kimagasló sikerét, 2002-ben pedig már harmadik lett hazája ifjúsági bajnokságában, majd egy évvel később megnyerte azt.
2008-ban és 2009-ben már az észt bajnokság egyik legeredményesebb versenyzőjének számított.
Rali-világbajnokság
A 2009-es portugál ralin debütált a világbajnokságon. Egy N csoportos Subaru Imprezával állt rajthoz, mellyel több szakaszon is kategóriája leggyorsabbja volt. A versenyt az összetett huszadik helyen zárta a negyvenegy célba érkező között. Szerepelt a finn ralin is, ahol az ötödik szakasz után a kategória ötödik helyén állt, majd a hatodik gyorsaságin egy baleset miatt kiesett. Ez év szeptemberében a San Marinó-i Alex Raschival együtt megnyerte az Ausztriában tartott európai Pirelli Star Driver válogatót, ami azt jelentette, hogy a 2010-es szezonban hat világbajnoki futamon indulhatott a Pirelli támogatásával.
2010: PCWRC
A 2010-es világbajnokság szezonnyitóján, a svéd ralin még privát csapattal vett részt. Itt nem ért célba, ahogy a török, majd a portugál ralikon sem. Előbbin az összetett kilencedik, és a kategória első helyéről esett ki, Finnországban viszont megnyerte a PCWRC-értékelést. A sorozat utolsó két versenyén a címvédő Armindo Araújóval együtt kimagaslott a mezőnyből. A francia ralin még alulmaradt a portugál vetélytárssal szemben, de a szezonzáró walesi viadalon újfent ő lett a kategória-első. Hetvennyolc gyűjtött pontjával a negyedik helyen zárta a PCWRC tabelláját. 270px|jobbra|bélyegkép|A PCWRC-s mezőny tagjaként 2010-ben
2011: SWRC és WRC-s debütálás
jobbra|250px|bélyegkép|A 2011-es Akropolisz-ralin A 2011-es szezonra a Super 2000-es autók számára kiírt sorozatban, az SWRC-ben versenyzett, amely a PCWRC-hez hasonlóan a világbajnokság keretein belül zajlik. Tanak a legsikeresebb észt raliversenyző, Markko Martin csapatának, az MM Motorsportnak Ford Fiestájával szerepelt az évben. A sorozat első versenyén, Mexikóban mindössze húsz másodperccel lemaradva követte az élen álló katari Nászer el-Attiját az első nap után, a második nap első gyorsaságiján azonban bukott, így a verseny végére csak tetemes időbüntetés mellett állhatott vissza. Az ötfős mezőnyt így negyedikként zárt, el-Attija későbbi kizárásával azonban egy pozíciót előre lépett. Ez egyben azt is jelentette, hogy az összetett tizenegyedikből tizedik lett, amivel megszerezte első abszolút világbajnoki pontját. A következő verseny, amin rajthoz állt a Szardínia-rali volt, ahol magabiztos győzelmet szerzett kategóriájában, ráadásul összetett hetedik lett, újabb hat pontot gyűjtve. Az Akropolisz-ralin újfent vezetett, ám egy baleset miatt kiesett. Finnországban harmadik volt, majd az azt követő két aszfaltos futamot, a német és a francia ralit megnyerte. A katalán versenyen aztán csak hatodik lett, ám ez is elég volt a pontverseny második helyére. A sikeres SWRC-s szereplés után lehetőséget kapott a szezonzárón, hogy egy Fiesta WRC-vel indulhasson. Tanakot a kínai gumiabroncsgyártó, a DMACK szponzorálta a versenyen. Az ekkor huszonnégy éves észt kiegyensúlyozottan teljesített és hatodikként zárt.
2012: WRC-vel 2012-ben leigazolta a M-Sport Ford Rally Team, és egy Ford Fiesta RS WRC-vel versenyzett a szezon folyamán. A Svéd rali-n nyert egy szakaszt, de a teljes utat nem tudta teljesíteni motormeghibásodás miatt. A Mexikó rali-n egy 5. helyet szerzett. Portugáliában kiesett, ugyanis lecsúszott az útról. Az Argentin rali jól indult a számára, de rosszul folytatódott: a 37. helyen találta magát a táv közepén, végül azonban visszakapaszkodott a 10. pozícióba. Később sorozatban kétszer is kiesett: Németországban és Nagy-Britanniában. Az első dobogós helyezését Olaszországban, a szezon utolsó előtti fordulójában érte el, a 3. lett Mikko Hirvonen és Evgeny Novikov mögött. A szezon utolsó fordulója, a Katalán rali volt, ahol ismét problémás versenyt teljesített és az utolsó szakaszon kiesett.
2013: Hazai rali-k és egyéb bajnokságok 2013-ra kiszorult a nagyok közül és többek között a hazájában futó Észt-ralibajnokságba igazolt.
2014: Újra a csúcson Egy év kihagyás után visszavette őt az M-Sport WRT, ám most is gyenge idényt futott: az év folyamát csupán háromszor szerzett pontot, legjobb eredménye egy 5. hely volt a Svéd rali-ról.
Győzelmei
WRC győzelmei # Rali Szezon Navigátor Autó 1 2017-es Szardínia-rali 2017 Martin Järveoja Ford Fiesta WRC 2 2017-es német rali 2017 Martin Järveoja Ford Fiesta WRC 3 2018-as argentin rali 2018 Martin Järveoja Toyota Yaris WRC 4 2018-as finn rali 2018 Martin Järveoja Toyota Yaris WRC 5 2018-as német rali 2018 Martin Järveoja Toyota Yaris WRC 6 2018-as török rali 2018 Martin Järveoja Toyota Yaris WRC 7 2019-es svéd rali 2019 Martin Järveoja Toyota Yaris WRC 8 2019-es chilei rali 2019 Martin Järveoja Toyota Yaris WRC 9 2019-es portugál rali 2019 Martin Järveoja Toyota Yaris WRC 10 2019-es finn rali 2019 Martin Järveoja Toyota Yaris WRC 11 2019-es német rali 2019 Martin Järveoja Toyota Yaris WRC 12 2019-es Wales-rali 2019 Martin Järveoja Toyota Yaris WRC13 2020-as észt rali 2020 Martin Järveoja Hyundai i20 Coupe WRC14 2021-es Sarkvidéki rali 2021 Martin Järveoja Hyundai i20 Coupe WRC15 2022-es Szardínia-rali 2022 Martin Järveoja Hyundai i20 N Rally116 2022-es finn rali 2022 Martin Järveoja Hyundai i20 N Rally117 2022-es Ypres-rali 2022 Martin Järveoja Hyundai i20 N Rally118 2023-as svéd rali 2023 Martin Järveoja Ford Puma Rally119 2023-as chilei rali2023 Martin JärveojaFord Puma Rally120 2024-es Szardínia-rali2024 Martin JärveojaHyundai i20 N Rally121 2024-es közép-európai rali2024 Martin JärveojaHyundai i20 N Rally122 2025-ös Akropolisz-rali2025 Martin JärveojaHyundai i20 N Rally1
Eredményei
Rali-világbajnokság Év Csapat Autó 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 Helyezés Pont 2009 Ott Tänak Subaru Impreza WRX STi IRE NOR CYP POR20 ARG ITA GRE POL FINKi AUS ESP GBR HN 0 2010 Ott Tänak Subaru Impreza WRX STi SWEKi MEX JOR HN 0 Pirelli Star Driver Mitsubishi Lancer Evo X TURKi NZL PORKi BUL FIN18 GER31 JPN FRA19 ESP GBR17 2011 MM Motorsport Ford Fiesta S2000 SWE MEX10 POR JOR ITA7 ARG GREKi FIN13 GER12 AUS FRA11 ESP27 15. 15 M-Sport Stobart Ford World Rally Team Ford Fiesta RS WRC GBR6 2012 M-Sport Ford World Rally Team Ford Fiesta RS WRC MON8 SWEKi MEX5 POR14 ARG10 GRE9 NZLKi FIN6 GERKi GBRKi FRA6 ITA3 ESPKi 8. 52 2014 M-Sport WRT Ford Fiesta RS WRC MON SWE POR 15. 17 Drive Dmack Ford Fiesta R5 MEX ARG ITA POL FIN GER AUS FRA ESP Ford Fiesta RS WRC GBR 2015 M-Sport WRT Ford Fiesta RS WRC MON SWE MEX ARG POR ITA POL FIN GER AUS FRA ESP GBR 10. 63 2016 DMACK WRT Ford Fiesta RS WRC MON SWE MEX ARG POR ITA POL FIN GERCHN FRA ESP GBR AUS 8. 88 2017 M-Sport WRT Ford Fiesta WRC MON SWE MEX FRA ARG POR ITA POL FIN GER ESP GBR AUS 3. 191 2018 Toyota Gazoo Racing WRT Toyota Yaris WRC MON SWE MEX FRA ARG POR ITA FIN GER TUR GBR ESP AUS 3. 181 2019 Toyota Gazoo Racing WRT Toyota Yaris WRC MON SWE MEX FRA ARG CHL POR ITA FIN GER TUR GBR ESP AUS 1. 263 2020 Hyundai Shell Mobis WRT Hyundai i20 Coupe WRC MON SWE MEX EST TUR ITA MNZ 3. 105 2021 Hyundai Shell Mobis WRT Hyundai i20 Coupe WRC MON ARC CRO POR ITA KEN EST BEL GRE FIN ESP MNZ 5. 128 2022 Hyundai Shell Mobis WRT Hyundai i20 N Rally1 MON SWE CRO POR ITA KEN EST FIN BEL GRE NZL ESP JPN 2. 205 2023 M-Sport WRT Ford Puma Rally1 MON SWE MEX CRO POR ITA KEN EST FIN GRE CHL EUR JPN 4. 174 2024 Hyundai Shell Mobis WRT Hyundai i20 N Rally1 MON SWE KEN CRO POR ITA POL LAT FIN GRE CHL EUR JPN 3. 200 2025 Hyundai Shell Mobis WRT Hyundai i20 N Rally1 MON SWE KEN ESP POR ITA GRE EST FIN PAR CHL EUR JPN SAU 4. 216 * A jelenleg is zajlik.
PWRC Év Csapat Autó 1 2 3 4 5 6 7 8 9 PWRC Pont 2010 Pirelli Star Driver Mitsubishi Lancer Evo X SWE MEX JOR NZL FIN1 GER5 JPN FRA2 GBR1 4. 78
SWRC Év Csapat Autó 1 2 3 4 5 6 7 8 SWRC Pont 2011 MM Motorsport Ford Fiesta S2000 MEX3 JOR ITA1 GREKi FIN3 GER1 FRA1 ESP6 2. 113
Jegyzetek
Források Profilja az ewrc-results.com honlapon Profilja a wrc.com honlapon Rajongói lapja a Facebookon
Kategória:Észt raliversenyzők Kategória:1987-ben született személyek Tanak Kategória:Élő személyek