Modenai Mária angol királyné (, , teljes nevén Maria Beatrice Anna Margherita Isabella d’Este; Modena, 1658. október 5. – Párizs, 1718. május 7.) modenai hercegnő, II. Jakab angol királlyal kötött házassága révén 1685–1688 között Anglia, Skócia és Írország királynéja.
Származása
IV. Alfonz modenai herceg és Laura Martinozzi grófnő elsőszülött leánya. (A szülők 1655. május 27-én házasodtak össze, a Compiègne Palotában.)
Apai nagyszülei: I. Ferenc modenai herceg és Maria Caterina Farnese parmai hercegnő
Anyai nagyszülei: Girolamo Martinozzi da Fano gróf és Laura Mazarini nemeshölgy
Három testvére volt:
Ferenc (1657-1658) Ferenc (1660-1694), később II. Ferenc néven Modena következő hercege Erzsébet Margit Anna Katalin (1661-1734)
Élete Gyermekkora, neveltetése
Amikor Mária hároméves volt, apja meghalt, mindössze 27 évesen, így amíg a kétéves Ferenc herceg el nem érte a megfelelő életkort, anyja, az özvegy Laura hercegné kormányozta Modenát régensként.
Mária kitűnő nevelést kapott, nő létére igen művelt volt, ugyanis még az arisztokrata hölgyek között is csak kevés volt az olyan, akinek iskoláztatásával szülei sokat törődtek. A hercegnő folyékonyan megtanult olaszul és franciául, ezen kívül a latin nyelvet is ismerte, s amikor férjhez ment, hitvese hazájába költözve természetesen az angolt is el kellett sajátítania.
Házassága a yorki herceggel 1673. szeptember 30-án a 14 esztendős Mária (képviselő útján) férjhez ment II. Károly angol király öccséhez és hivatalos trónörököséhez, a 39 éves, özvegy Stuart Jakab yorki herceghez. (Jakabot a szertartáson Lord Peterborough képviselte, aki később azt nyilatkozta a hercegnek Máriáról, hogy ,, magas és irigylésre méltó alakja van".)
Amikor Lord Peterborough lánykérőbe érkezett Modenába, Mária anyja, Laura először még nem fogadta valami nagy örömmel a tényt, hogy leánya egy napon Anglia királynéja lesz majd, ugyanis sokkal előnyösebbnek tartotta volna a spanyol királlyal (II. Károly) kötendő frigyet. Laura végül beleegyezett a házasságba, mivel II. Károly nem küldött hozzá követet házassági ajánlattal.
Mielőtt Mária Angliába indult volna, XIV. Lajos francia király nagy szeretettel fogadta őt Párizsban, és egy 8000 font értékű melltűt ajándékozott neki. Ezzel ellentétben, új hazájában már jóval ridegebb fogadtatásban részesült, mivel a parlament tagjai, akárcsak II. Károly, protestánsok voltak, és nem szívesen fogadtak egy katolikus hercegnővel való házasságot.
Az angol nép ugyancsak idegenkedve üdvözölte Máriát, akit gúnyosan csak úgy emlegettek, hogy: ,, a pápa leánya ".
A parlament kezdeményezte a frigy annullálását (érvénytelenítés), ám II. Károly 1674. január 7-ig felfüggesztette ülésezését, így aztán a témát kénytelenek voltak végleg levenni napirendjükről.
Jakab 25 évvel idősebb volt Máriánál, ráadásul himlőtől szenvedett és idegesítő módon dadogott is, ám azt senki nem tudta róla, hogy már 1668-ban, titokban áttért a katolikus hitre. (Azért nem hozhatta nyilvánosságra áttérését, mert félt tőle, hogy ennek fényében II. Károly más trónörököst nevez majd ki.)
Férj és feleség személyesen csak akkor találkoztak először, amikor megtartották az angliai esküvői szertartást is, 1673. november 23-án. Jakabot rögtön elbűvölte újdonsült asszonya, viszont Mária eleinte sokat sírt amiatt, hogy képtelen volt első látásra beleszeretni férjébe. Kis időnek el kellett telnie, mire a házaspár összemelegedett.
Jakab 1671-ben özvegyült meg, tíz évnyi házasság és nyolc gyermek után. (Első felesége egy közrendű hölgy, Anne Hyde volt, akit állítólag azért kellett oltár elé vezetnie, mert teherbe ejtette.) Később Jakab és Anne két leányából (Mária és Anna) is angol királynő lett.
Mária idővel állítólag megkedvelte mostohaanyját, a nyolc esztendős Annával ellentétben. (Furcsa, hogy pont Mária volt, aki összebarátkozott mostohaanyjával, ugyanis a 11 éves kislány jól tudta, amennyiben az asszony fiút szül, belőle sosem lehet királynő.)
Az asszony ugyancsak megszerette a kis Mária hercegnőt, sokat játszottak együtt. A hercegné átlagban évi 5000 fontot költött háztartása finanszírozására, melynek feje Peterborough grófné, azaz Carey Fraser lett. Mária udvarhölgyei közé tartozott II. Károly egyik megunt ágyasa, Frances Stewart (Richmond hercegnéje) is, valamint Anne Scott (Buccleuch 1. hercegnéje), akiket az asszony férje, Jakab válogatott össze.
Gyermekei
A házaspárnak hét közös gyermeke született:
Katalin Laura (1675. január 10. - 1676. október 3.), valószínű, hogy egy epilepsziás roham következtében halt meg Izabella (1676. augusztus 28. - 1681. március 2.) Károly, Cambridge hercege (1677. november 7. - 1677. december 12.), himlő okozta halálát Erzsébet (született és meghalt 1678-ban) Sarolta Mária (1682. augusztus 16. - 1682. október 16.), egy epilepsziás roham ölte meg Jakab Ferenc Eduárd (1688. június 10. - 1766. január 1.), Wales hercege, trónkövetelő, névlegesen a későbbi III. Jakab brit király, VIII. Jakab néven pedig Skócia névleges uralkodója Lujza Mária Terézia (1692. június 28. - 1712. április 20.), himlő okozta halálát
Az angol protestáns nemesek titkos szervezkedése
Első gyermeke születése után a hercegné Hágában meglátogatta mostohalányát, Mária hercegnőt, aki akkor már 1677 óta III. (Orániai) Vilmos herceg felesége volt. Magával vitte az utazásra másik mostohalányát, Annát is, de teljes inkognitóban maradtak útjuk során. 1678-ban komoly próba elé állította őt és férjét az élet, ugyanis az asszony katolikus személyi titkára, Edward Colman titokban egy II. Károly elleni politikai összeesküvést kezdett el megszervezni, a király magánorvosával, Dr. Titus Oates-szal szövetkezve. Az volt a célja, hogy hamis bizonyítékok alapján gyanúba keverje Jakabot és hitvesét Károly előtt. A titkos terv "Pápai Összeesküvés" nevet kapta, lebonyolítója pedig Anthony Ashley Cooper (Shaftesbury 1. grófja) lett.
A mozgalom célja az volt, hogy megrengesse II. Károly öccsébe vetett bizalmát, s így a király kénytelen lesz majd kizárni Jakabot a trónöröklési sorból.
A hercegi család külföldi száműzetése
Cooper végül elérte célját, ugyanis a York család hírneve cafatokban hevert, s Brüsszelbe száműzték őket, a spanyol uralkodó fennhatósága alá, így legalább lehetőségük volt meglátogatni Mária hercegnét is Hágában.
Ez a krízis rosszabbkor nem is jöhetett volna az asszony számára, aki akkor egyébként is szomorú volt, mert tudomást szerzett férje hűtlenségéről Catherine Sedley-vel. Ezen események hatására Máriának még nagyobb szüksége volt arra, hogy elutazzon édesanyjához, Laurához, aki akkor épp Rómában élt. II. Károly azonban hamarosan rájött, országát polgárháború veszélye fenyegeti, amennyiben legidősebb fattyú fia, James Scott (Monmouth 1. hercege) harcba szállna a trónért a király halála után. James-nek abban az esetben komoly esélye lett volna erővel megszerezni magának a koronát, mivel az angol egyesült haderők parancsnokává nevezte ki őt, pont a saját apja, II. Károly.
Visszatérésük Skóciába, majd pedig Angliába
Végül Károly titokban hazahívta külföldről a Yorkokat, és Edinburgh-ba küldte őket, hogy maradjanak ott, amíg le nem csillapodnak kissé a kedélyek. Három évig maradtak ott, lényegében házi őrizetben, a Holyrood Palotában, ám az asszony lánya, Izabella, és mostohalánya, Anna Londonban kellett, hogy maradjon, Károly ideiglenes gyámsága alatt.
A házaspár csak 1680 februárjában térhetett vissza Londonba, ám még az év őszén vissza kellett menniük Edinburgh-ba. Károly több módon is próbálta kiengesztelni öccsét, például őt nevezte ki Skócia helytartó kormányzójává, azonban Izabellát és Annát ismét elválasztották tőlük, ami Máriát igen csak megviselte lelkileg.
1681 februárjában újabb tragédia érte a York családot, ugyanis másodszülött lányuk, Izabella meghalt. Csupán 4 évet élt.
A kislány halála után Mária vallási mániába zuhant, annyira, hogy környezete már komolyan elkezdett aggódni az épelméjűségéért. Mikor Mária anyja, Laura értesült unokája haláláról, állítólag II. Károlyt vádolta érte, s felajánlott 10000 font vérdíjat annak, aki megöli a királyt. A feltételezett bérgyilkost, egy II. Károlyt bíráló pamflet-író férfit, még az elkövetés előtt, a király parancsára kivégezték.
1682 májusában kezdtek elcsitulni a királyellenes szervezkedések, az év augusztusában pedig a hercegné újabb leánygyermeknek adott életet, akit Sarolta Máriának kereszteltek el, ám a szülők öröme sajnos ezúttal sem tarthatott sokáig, mivel a csecsemő három hét múlva meghalt. Úgy tűnt, Jakab mindkét házasságán átok ül, mivel azok közül a gyermekek közül is sok meghalt csecsemőkorban, akiket Anne Hyde hozott világra.
Mária mint királyné
1685. február 6-án, 54 éves korában meghalt II. Károly, utódja a trónon Jakab lett, Angliában II. Jakab néven, Skóciában pedig VII. Jakabként. Anne Hyde-tól született két leánya közül az idősebbik, Mária hercegnő volt Jakab utódja a trónon, hacsak a királyné nem szül neki fiúgyermeket. A királyné állítólag őszintén meggyászolta néhai sógorát, akiről később mindig azt állította, hogy: ,, Ő mindig kedves volt hozzám. "
A királyi pár koronázására 1685. április 23-án került sor, Szent György napján. (Az ünnepségsorozat mintegy 119000 fontba került összesen.) Mária egészsége, mind fizikailag, mind pedig lelkileg még mindig nem jött helyre leánya, Izabella halála óta. 1687 februárjában az asszony tudomást szerzett férje intim viszonyáról Catherine Sedley-vel (Dorchester grófnője), ami annyira felzaklatta őt, hogy inkább átköltözött a Whitehallba (itt 1686 decembertől kezdve katolikus kápolna is létesült), melynek felújítási munkálatait a híres és tehetséges építészre, Christopher Wren-re bízta. (A költségek elérték a 13000 fontot.)
Habár a Whitehall renoválása még nem ért teljesen véget, de a király már ott tartott audienciákat (meghallgatás) a külföldi követek számára, ami igen csak felbosszantotta a még mindig sértett Máriát, akit öt hónap múlva újabb családi tragédia ért. Édesanyja, a 48 éves Laura, Rómában, meghalt. Végső nyughelye a modena-i San Vincenzo templom Este-kápolnájában van. Temetésére a teljes angol királyi udvar elutazott. Máriára egy jelentősebb pénzösszeget és értékes ékszereket hagyott örökül.
II. Jakab politikai ellenfelei, a trónörökös születése
III. (Orániai) Vilmos herceg, Jakab veje ekkor már kezdte érzékelni apósa kormánya népszerűségének jelentős visszaesését. Furfangos módon Laura halálát használta ürügyként arra, hogy Angliába küldje kémkedni nagybátyját, Zuylestein grófját, aki -állítása szerint- csak részvétnyilvánításra utazott oda.
Mária egy fürdőkúrára látogatott el Bath-ba, annak reményében, hogy az ottani gyógyvíz és a friss, tengeri levegő hatására könnyebben teherbe esik majd, ami 1687 végén meg is történt. Amikor nem sokkal karácsony előtt hivatalosan is bejelentették a jó hírt, a katolikusok örömmámorban úsztak ennek hallatán. A protestáns nagyurak viszont, akik csak épphogy megtűrték Jakab katolikus kormányát, aggódtak amiatt, hogy a várandós királyné fiút szül majd, mert ha ez így történne, és Jakab halála után a walesi herceg örökölné a trónt, Angliából megint elűznék a protestáns hitűeket. Ezért a protestáns lordok már jó előre eltervezték, ha herceg születik, elterjesztik azt a rosszindulatú pletykát a nép körében, hogy ő nem is Jakab fia. Így meggátolták volna, hogy II. Jakab férfiágon egy katolikus uralkodói dinasztiát hozhasson létre a Stuárt-házon belül.
1688. június 10-én valóban világra jött a várva várt trónörökös, aki a Jakab Ferenc Eduárd nevet kapta, ám születése után a közvélemény azt kezdte el rebesgetni, hogy a királyné valójában egy halott csecsemőt szült, és az idegen kisfiút csak utána csempészték be a palotába, hogy megtévesszék a népet. Csakhogy ez a feltételezés már az elején sem állta meg a helyét, ugyanis a szülőszobában 200 szemtanú kísérte figyelemmel a gyermek születését, vegyesen katolikusok és protestánsok.