Cristina Peri Rossi (1941. november 12., Montevideo) uruguayi író, fordító, újságíró.

Élete, munkássága

Cristina Peri Rossi tanulmányait Montevideoban végezte, többek között zeneművészetet és biológiát tanult, illetve összehasonlító irodalomtudományból doktorált. A Marcha című újság munkatársa is volt. 1972-ben, amikor már hazájában írónőként ismert volt, Barcenolába menekült a Tupamaros gerillamozgalom elől, jóllehet korábban még sohasem hagyta el Uruguayt. 1975-ben megkapta a spanyol állampolgárságot is. 1980-ban a DAAD meghívásával egy évet Berlinben töltött.

Műveiben gyakran ír egyes szám első személyben, ahol az én prózájában legtöbbször férfi. Költészete férfi és női szemszögből egyaránt értelmezhető, illetve néha váltakoznak is a nézőpontok egy versesköteten belül, mint a Diáspora című kötetben. Néhány elbeszélésében a diktatúrában megélt tapasztalait dolgozta fel metaforikus formában - szürreális vagy szatirikus kifejezésformákban fejezve ki magát. Írásaiban Franz Kafka és Julio Cortázar hatása figyelhető meg, politikai állásfoglalásának formája irodalmi szempontból leginkább Ursula K. Le Guin vagy Christiane Rochefort munkáihoz hasonlítható.

Peri Rossi fordítóként is dolgozik, elsősorban olyan kortárs portugál/brazil szerzők műveit fordítja, mint Clarice Lispector.

2021-ben elnyerte a tekintélyes Cervantes-díjat.Cristina Peri Rossi uruguayi költő, író kapja idén a Cervantes-díjat (MTI/Prae.hu, 2021-11-11)

Művei (nem teljes felsorolás)

Elbeszélések Viviendo, 1963 Los museos abandonados, 1969 Indicios pánicos, 1970 La tarde del dinosaurio, 1976 La rebelión de los niños, 1980 Museo de los esfuerzos inútiles, 1983 Una pasión prohibida, 1986 Cosmoagonías, 1988 La ciudad de Luzbel, 1992 Por fin solos, 1994 Desastres íntimos, 1997 Te adoro y otros relatos, 1999 Cuentos reunidos, 2007

Regények El libro de mis primos, 1969 La nave de los locos, 1984 Solitario de amor, 1988 La última noche de Dostoievski, 1992 El amor es una droga dura, 1999

Költemények Evohé, 1971 Descripción de un naufragio, 1975 Diáspora, 1976 Estado de exilio, 1973-2003 Lingüística general, 1979 Europa después de la lluvia, 1986 Babel bárbara, 1992 Otra vez Eros, 1994 Aquella noche, 1995 Inmovilidad de los barcos, 1997 Poemas de amor y desamor, 1998 Las musas inquietantes, 1999 Estrategias del deseo, 2004 Poesía reunida, 2006 Mi casa es la escritura, 2006 Habitación de hotel, 2007

Esszék Fantasías eróticas, 1990 Acerca de la escritura, 1991 Julio Cortázar, 2001 Cuando fumar era un placer, 2003

magyar fordításban Madame Ivonne, In: Huszadik századi latin-amerikai novellák, Noran Könyvkiadó, Bp, 2008, ford.: Gajdos Zsuzsanna

Fordítás

Jegyzetek

Források Hivatalos honlapja

Kategória:Uruguayi költők, írók Kategória:Uruguayi műfordítók Kategória:LMBT költők, írók Kategória:1941-ben született személyek Kategória:Élő személyek