bélyegkép|jobbra|250px|Bán Béla emléktáblája egykori lakhelyén, a Margit körút 64/b szám alatt Bán Béla (Budapest, 1909. május 14. – Tel-Aviv, 1972. február 6.) kétszeres Munkácsy-díjas festőművész, főiskolai tanár. Festészetében a realizmus expresszív változatától jutott el a szürrealizmusig, de közben belekóstolt a szocialista realizmusba, a kubizmusba és a Kállai Ernő által teoretikusan is megfogalmazott bioromantikába is. Művei megtalálhatók a Fővárosi Képtárban, a Janus Pannonius Múzeumban, a Magyar Nemzeti Galériában, a Szombathelyi Képtárban, és Székesfehérváron a Városi Múzeumban.
Életrajz Zsidó kispolgári, tisztviselő családban született. Szülei Blau Géza és Csillag Róza voltak. Az anyakönyvbe Blau Bélaként jegyezték be, s még 1934-ben is ezzel a vezetéknévvel szignálta egyik-másik alkalmazott grafikai tervét. 1925–1928 az Iparművészeti Iskola diákja, reklámgrafikusnak készült, mestere Helbing Ferenc volt, majd a Képzőművészeti Főiskola növendéke (1928–1930), mestere, tanára Rudnay Gyula volt. A főiskola után alapító tagja a Szocialista Képzőművészek Csoportjának /a KUT-nak/ (1934), majd az Európai Iskolának.
1935-ben Budapesten házasságot kötött Adorján (Adler) Árpád (1883–1943) és Schlesinger Mária lányával, Líviával.
1953-ban Munkácsy-díjat kapott.
1956-ban emigrált, a korábban kiállításának is helyet adó Franciaországba ment, majd hat évet töltött Argentínában. 1963-tól haláláig Izraelben élt, addigi életművének nagy részét is magával vitte az emigrációba. Tel-Aviv-ban tanszéket kapott a Festészeti Akadémián.
1988-ban hagyatékának nagy részét családja a magyar államnak ajándékozta. Ezek után az anyagból a pécsi Janus Pannonius Múzeum a Budapest Galéria és a Szombathelyi Képtár katalógussal kísért emlékkiállítást rendezett. Egyéni kiállítások Tamás Galéria, Budapest (1936) Magyar Képzőművészek Szabadszervezete (1946) Galerie Creuze Bálint Endrével, Párizs (1947) Magyar Képzőművészek Szabadszervezete (gyűjt.) (1948) G. Antigona, Buenos Aires és Hebraica, Buenos Aires (1958) G. Van Riel, Buenos Aires (1960) G. Van Riel, Buenos Aires (1961) G. Galatea, Buenos Aires (1962) Painter's Association Pavillion, Tel-Aviv (1965) Dugit G., Tel-Aviv • Herzlia M., Tel-Aviv (1968) Forradalmi Múzeum, Szombathely (kat.) (1979) Janus Pannonius Múzeum, Pécs • Budapest Galéria, Budapest • Szombathelyi Képtár, Szombathely (kat.) (1988-89)
Válogatott csoportos kiállítások Szinyei Társaság, Tavaszi Szalon, Nemzeti Szalon, Budapest (1935) Újrealisták, Tamás Galéria, Budapest (1936) Szabadság és a Nép, Vasmunkás Székház, Budapest (1942) Új romantika, Tamás Galéria, Budapest (1944) Szocialista és munkás képzőművészek tavaszi kiállítása, Ernst Múzeum, Budapest (1945) Európai Iskola I. kiállítása, Magyar Nők Demokratikus Szövetsége V. ker. szervezete, Budapest (1946) Exposition internationale du Surréalisme, Maeght Galerie, Párizs (1947) A magyar képzőművészet újabb irányai, Nemzeti Szalon, Közösségi művészet felé, Magyar Képzőművészek Szabadszervezete, Budapest (1948) 1-6. Magyar Képzőművészeti kiállítás, Műcsarnok, Budapest (1950–1955) Primera exposición de arte moderna, Buenos Aires (1960) Exposition painting and sculpture, Tel-Aviv (1964) Európai Iskola. A huszadik század magyar művészete, Csók Képtár, Székesfehérvár (1973) Újrealisták, Forradalmi Múzeum, Szombathely (1977) Az (ismeretlen) Európai Iskola, Budapest Galéria, Budapest (1984)
Díjak 1938 a Szinyei Társaság Tavaszi Szalon kitüntető elismerése 1942 II. díj, a "Szabadság és a Nép" freskópályázat 1948 III. díj, a Vallás és Közoktatási Minisztérium freskópályázat 1950 Munkácsy-díj II. fokozat 1953 Munkácsy-díj I. fokozat 1966 Nordau-díj
Jegyzetek
Források Festmények, életrajz – artportal.hu Wagner István: Bán Béla és a „bioromantika” – artportal.hu Életrajz – Deák gyűjtemény Dr. Várkonyi György írása – Zsidómúzeum
Kategória:Magyar festők Kategória:1909-ben született személyek Kategória:1972-ben elhunyt személyek Kategória:Az 1956-os forradalom leverése miatt emigrált személyek Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Munkácsy Mihály-díjasok Kategória:Zsidó származású magyarok Kategória:Magyar emigránsok Izraelben Kategória:Magyar emigránsok Argentínában Kategória:Magyar emigránsok Franciaországban