Fenyő János (Budapest, 1954. április 19. – Budapest, 1998. február 11.) fotóművész, üzletember.
Élete Apja Fenyő Imre volt, a Magyar Fotóművészek Szövetségenek ügyvezető titkára, így már gyermekkorában lelkes fotóssá vált. Édesanyja neve Káldor Ágota. Kezdetben Pajtás, majd Flexaret VI fényképezőgéppel dolgozott, 12 évesen már saját, mindennel felszerelt házi fotólabort kapott. Családja orvosi vagy jogi pályára szánta, de nem ment egyetemre. Az érettségi után a Magyar Távirati Irodába került, világosítóként dolgozott.
Az ott dolgozó fotográfusok közül Gink Károly és Féner Tamás voltak a mentorai. Különböző lapoknál dolgozott. A Tükör, a Képes Sport és az Ország-világ után az akkor egyeduralkodó divatlapnál, az Ez a Divatnál. Fabulon plakátja, Sütő Enikő manökennel, egyik jelentős alkotása, ami négy országos pályázatot nyert, hozzá számos külföldi díjat.Fenyő János interjú Magyar Hírlap, 1998. február (31. évfolyam, 27-50. szám) Fenyő János az akkori modellek, 1970-80-as évek, szinte mindegyikével dolgozott.
1974-ben fotós szakvizsgát szerzett, 1976–77-ben a MÚOSZ újságíró iskolát végezte el. 1977-ben a Fiatal Fotóművészek Stúdiójának, 1978-tól a Magyar Fotóművészek Szövetségének volt tagja. 1976-ban A martinászok egy napja fotósorozatával Az év legjobb képe pályázaton I. díjat nyert.Fenyő János fotóriporter , artportal.hu
A Magyar Távirati Iroda filmarchívumában helyezkedett el műszaki segédmunkatársként. Fényképészként több díjat nyert, és olyan országos lapok foglalkoztatták, mint a Képes Sport, Új Tükör Magazin, Ország-Világ. Bár sikeresen indult hazai pályája, az akkor csak nyugati országokban elérhető ismertségre és a vele járó pénzügyi elismertségre vágyva az 1980-as évek elején külföldön dolgozott. Kezdetben a francia Lui magazinnak fényképezett művészi módon ábrázolt félmeztelen lányokat, majd az Amerikai Egyesült Államokban, Kaliforniában időzött hosszabb ideig, filmproduceri álmai voltak, és a Los Angeles-i pornóiparban dolgozott fotósként. 1987-ben tért haza, amerikai állampolgárként kb. 70 ezer dolláros bankszámlával. Ez az összeg Fenyő János saját bevallása volt, a ténylegest ennek tízszeresére teszik.
Felesége Kristyán Judit volt, akitől két gyermeke született, illetve ismert két házasságon kívüli kapcsolata, amelyek a meggyilkolása ügyében folyó nyomozáskor is többször szóba kerültek.Szeretőjével beszélt Fenyő János, amikor lelőtték (hvg.hu)
Üzletei bélyegkép|250px|jobbra|Fenyő János Friderikusz Sándorral(Vértes György felvétele) Hazatérése után elkezdte üzleti tevékenységét, sikeres külföldi mozifilmek videókazettán történő forgalmazását, kölcsönzését. 1988-ban alapította meg a Vico céget, amely a hazai videókazetta-terjesztés és ‑kölcsönzés birodalma lett. Fenyő az itt szerzett pénzeken kezdte sajtóbirodalma kiépítését. Először a legsikeresebb hetilapot, a Nők Lapját, majd a Rádió és Televízióújságot szerezte meg. Ezután következett a Vasárnapi Hirek, a Buci Maci, a Családi Lap, a Tina, a Bravo-lapcsalád és 1994-től a Népszava. A Vico Rt. által kiadott újságok példányszáma 1994 végére havi 12 millióra nőtt.
A Vico 1992-ben 600 millió forintos alaptőkével alakult részvénytársasággá, de a videóüzletnek lassan vége lett, mert az amerikai filmstúdiók nem nézték el tovább, hogy alkotásaikat Magyarországon mindenféle engedély nélkül forgalmazzák. Beperelték a Vicót, és három évi pereskedés után 100.000 dolláros fájdalomdíj kifizetésére, és a jogtalan kazettaforgalmazás felhagyására kötelezték.
Fenyő János ezután az elektronikus médiára vetette ki a hálóját. Megalapította a Stáb TV-t, ezen keresztül szerkesztői jogokat szerezve a Gyárfás Tamás érdekkörébe tartozó Nap TV-ben is. Fenyő szándékosan rivalizált Gyárfással, sőt el akarta söpörni az üzleti színtérről, mivel neki tulajdonította egy 1993-as üzletükből bekövetkezett bukását. A Nap TV tulajdonában állt a Rádió- és Televízióújság kiadói joga, amit Gyárfás eladott Fenyőnek, de elhallgatta, hogy az újság kiadási jogának bérlését Csúcs László, a Magyar Rádió elnöke már nem kívánja meghosszabbítani, ez pedig komoly veszteség volt a Vicónak. Fenyő erre válaszul megalapította a konkurens Színes RTV-t.„Fogtam és a Fenyő pofájába vágtam a kétmilliót” (Magyar Nemzet)
A Vicóhoz tartozott: a Földgömb Kft. ügyvezető igazgatója, Fenyő János felesége és többszörös cégtársa, Kristyán Judit. Az akkori címe a különféle Vico-alapítású és érdekeltségű cégek irataiban szerepel: Bimbó út 31., Fenyőék egykori lakhelye.eladó a meggyilkolt magyar milliárdos fényűző villája
A külföldi tulajdonlású magyar társaság fő tevékenysége lakásszövetkezeti lakások, garázs stb. építtető közösségének megszervezése volt, saját célra.Földgömb Kft- Fenyő dosszié Magyarország, 1998. január-június (2. - új - évfolyam, 1-7. szám)
Halála és a nyomozás bélyegkép|250px|Fenyő János sírja a Kozma utcai zsidó temetőben
A halála előtti hetekben Fenyőnek tudomására juthatott, hogy valami készül ellene a háttérben és ettől kétségbeesett. Visszaemlékezések szerint felfegyverkezve, részegen járta olykor a város utcáit, barátjának és munkatársának, Várszegi Gábornak pedig sírva mondta, hogy meg akarják ölni.„Meg akarnak ölni, már csak így járhatok” – Médiacézár a célkeresztben, avagy Fenyő János elhallgatott évei (Pesti Srácok)
1998. február 11-én, este hat előtt 10 perccel ölték meg a Vico-sajtóbirodalom elnökét. A Vico székházból Mercedesével hazafelé tartott, a Margit körút és a Margit utca kereszteződésében lévő lámpánál piros jelzést kapott. A mögötte lévő világos színű Mitsubishi Galantból kiszállt egy férfi, és egy hangtompítós Agram 2000 típusú géppisztolyból kb. 20–25 lövést adott le a vállalkozóra. Tucatnyi lövedék találta el a fején, nyakán és mellkasán, azonnal meghalt. A tettes ezután egy közeli autó alá dobta a géppisztolyt, gyalog elsietett a Széna tér felé, sapkáját és kabátját egy kapualjba dobva eltűnt a helyszínről.Fenyő János halála Magyar Sajtó, 1998 (39. évfolyam, 1-10. szám)
A nyomozásban nemcsak a Központi Bűnüldözési Igazgatóság vett részt, hanem a titkosszolgálatok és a Nemzetbiztonsági Hivatal is. Először egy Salihi Mead nevű koszovói albánt, majd egy másik albánt, Afici Nijazit gyanúsították meg, de a DNS-vizsgálat kizárta bűnösségüket. Ezt követően egy harmadik albánt, Sefedini Gvint neveztek meg tettesként, de róla is kiderült, hogy ártatlan. A nyomozást 2002-ben felfüggesztették, majd 2004 őszén újra elővették. 2013 áprilisában Jozef Roháč szlovák férfit vádolták meg a Fenyő-gyilkossággal; őt már megvádolták korábban az Aranykéz utcai és a Seres Zoltán elleni sikertelen robbantással is, ám egyik ügyben sem sikerült elítéltetniük. Roháč DNS-ét megtalálták a gyilkosság helyszínén hagyott sapkában és fegyveren. 2017-ben Roháč másodfokon jogerősen életfogytiglant kapott Fenyő meggyilkolásáért.
2024. február 8-án elsőfokon elítélték Gyárfás Tamást, akit az ítéletben bűnsegédként neveztek meg a Fenyő gyilkosságban, míg a gyilkosságot megszervező Portik Tamás életfogytiglant kapott.Dezső András: Gyárfás Tamásnak az élete tönkrement (Klubrádió) 2025. április 10-én a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla helybenhagyta a hét évet, ám fegyházról börtönbüntetésre változtatta; Gyárfást már nem bűnsegédként, hanem felbujtóként ítélte el.https://www.blikk.hu/aktualis/belfold/gyarfas-tamas-borton-per-itelet-fenyo-janos/71bx80v
Kiállításai 1978 • Első, Fiatal Fotóművészek Stúdiója kiállítása, Budavári Palota A épület, Budapest 1987 • Magyar Fotográfia, '87, Műcsarnok, Budapest. Kincses Károly
Jegyzetek
Források Dezső András - Maffiózok mackónadrágban (21. Század Kiadó, 2019) Fotózáson szeretett bele Juditba Fenyő János, blikk.hu A legtehetősebb magyar nők , deluxe.hu Magyarország-A magyar maffia , magyarmaffia.eoldal.hu Ami biztos, Fenyő Jánost meggyilkolták, Népszabadság 2013. március 20., nol.hu
Kategória:Magyar fotográfusok Kategória:Magyar üzletemberek Kategória:Meggyilkolt magyarok Kategória:1954-ben született személyek Kategória:1998-ban elhunyt személyek Kategória:Szervezett bűnözés Magyarországon Kategória:Budapesten született személyek Kategória:A Kozma utcai izraelita temetőben eltemetett személyek