Jennifer Leann Carpenter (Louisville, Kentucky, 1979. december 7. –) amerikai színésznő.
Legismertebb alakítása Debra Morgan volt a Showtime Dexter című televíziós drámasorozatban, 2006 és 2013 között. A szerepért 2009-ben Szaturnusz-díjat kapott legjobb televíziós női mellékszereplő kategóriában. Később a rövid életű Limitless (2015-2016) című sorozatban szintén főszerepet játszott.
A televíziós műsorok mellett változatos műfajú mozifilmekben is szerepeket vállalt. Közéjük tartozik a Feketék fehéren című 2004-es vígjáték, az Ördögűzés Emily Rose üdvéért (2005) és a Karantén (2008) című horrorfilmek, valamint a Büntető ököl című 2017-es akciófilm.
Fiatalkora Szülei Catherine (szül. Mitchell) és Robert Carpenter. A Sacred Heart Academyn végzett Louisville-ben, majd a Walden Theatre Conservatory-nál folytatta tanulmányait, később a New York-i Juilliard Schoolba járt. Diploma előtt szerepelt a The Crucible c. darabban a Broadway-n Liam Neesonnel és Laura Linney-vel.
Pályafutása Első filmes megjelenése a People Are Dead (2001), majd az Ash Tuesday (2003) című filmdrámában volt. 2004-ben következett a D.E.B.S. – Kémcsajok, valamint a Feketék fehéren. Első ismertebb filmje a 2005-ös Ördögűzés Emily Rose üdvéért című horrorfilm volt. 2006-ban a The Dog Problem, 2007-ben a Seattle öt napja, 2008-ban pedig a Karantén szereplője volt.
2006 és 2013 között a Dexter című sorozatban alakította Debra Morgant.
Magánélete 2010. november 7-én részt vett a New York City Marathonon, emellett gyakran jár futni szabadidejében. Mivel Debra Morgant alakította a Dexter sorozatban, gyakran részt vett a Comic Con nevezetű eseményen.
2007-ben lett Michael C. Hall romantikus partnere. 2008. december 31-én összeházasodtak, de 2010 augusztusában szétköltöztek, hivatalosan pedig 2010. december 18-án váltak el.
Filmográfia Film Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 1999 A jófiúk egyedül hálnak Nice Guys Sleep Alone statiszta (stáblistán nem szerepel) 2001 People Are Dead Angela barátja 2003 Ash Tuesday Samantha 2004 D.E.B.S. – Kémcsajok D.E.B.S. hisztérikus hallgató Feketék fehéren White Chicks Lisa Simonyi Piroska 2005 Last Days of America New York-i barát Megszállottak háza Lethal Eviction (Grayson Arms)| Sarah / Tessa / Beth
| Ördögűzés Emily Rose üdvéért| The Exorcism of Emily Rose| Emily Rose | Vadász Bea |- | 2006 | | The Dog Problem| vörös hajú pincérnő
| 2007 | Seattle öt napja| Battle in Seattle| Sam | Kiss Eszter |- | 2008 | Karantén| Quarantine| Angela Vidal | Zsigmond Tamara |- | 2010 | Rohanás| Faster| Nan Porterman
| 2011 | A bosszú jogán| Seeking Justice| Trudy
| rowspan="3"| 2012 | Elveszett| Gone| Sharon Ames
| The Factory| Kelsey Walker
| Ex-Girlfriendsvezető producer | Kate
| rowspan="3"| 2014 | rowspan="2"| Fekete Özvegy és Megtorló – A múlt árnyai| rowspan="2"| Avengers Confidential: Black Widow & Punisher| rowspan="2"| Natasha Romanoff / Fekete Özvegy | Solecki Janka |- | Csondor Kata
| The Devil’s Hand| Rebekah
| 2015 | Scooby-Doo! és a Kiss: A nagy rock and roll rejtély| Scooby-Doo! and Kiss: Rock and Roll Mystery| Chikira (hangja)| Kiss Erika |- | 2017 | Büntető ököl| Brawl in Cell Block 99| Lauren Thomas | Bánfalvi Eszter |- | rowspan="2"| 2018 | Batman: Gotham gázfényben| Batman: Gotham by Gaslight| Selina Kyle (hangja)| |- | Kegyetlen zsaruk| Dragged Across Concrete| Kelly Summer | Németh Borbála |- | 2020 | | Mortal Kombat Legends: Scorpion's Revenge| rowspan="2"| Sonya Blade (hangja)| |- | rowspan="2"| 2021 | | Mortal Kombat Legends: Battle of the Realms| |- | Egy falatnyi levegő| A Mouthful of Air'' Lucy
Televízió Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Megjegyzések 2005 Queen B Kristen tévéfilm 2006–2013 Dexter DexterDebra Morgan 2009 Dexter: Early Cuts 2 epizód 2011 A férjem védelmében The Good Wife Pamela Raker 1 epizód 2011–2013 Pound Puppies: Kutyakölyköt minden kiskölyöknek! Pound Puppies Pepper 5 epizód 2014 Robotcsirke Robot Chicken Wendy Darling / Donut (hangja) 1 epizód 2015–2016 Csúcshatás Limitless Rebecca Harris főszereplő (22 epizód) 2019 The Enemy Within Erica Shepherd főszereplő 2021–2022 Dexter: Új vér Dexter: New Blood Debra Morgan minisorozat (10 epizód)
Jegyzetek
Fordítás
További információk
Kategória:1979-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Amerikai színésznők Kategória:Amerikai szinkronszínészek Kategória:Louisville-iek