Bercsek Péter (Soroksár, 1932. augusztus 8. – Budapest, 2024. augusztus 5.) okleveles magyar kertészmérnök. 16 éven át a Margit-sziget főkertésze, 1974-től a Fővárosi Kertészeti Vállalat főosztályvezetője, 1979-től az Országos Mezőgazdasági Minősítő Intézet főosztályvezetője. Az orgonahajtatás, illetve az idős fák átültetésének szakértője, számos könyv és szakcikk szerzője.

Életútja Szülei (Bercsek József, Andráczi Magdolna) virágkertészek voltak Soroksáron, elsősorban az akkoriban még jelentős vágott virágnak számító orgona hajtatásával foglalkoztak. Édesapja a II. világháborúban eltűnt, így édesanyjával kettesben maradtak; még csak 14 éves volt, amikor már magánkertészként nyáron zöldségféléket és vágott virágokat, télen pedig üvegházban, valamint orgonaültetvényükben orgonát hajtattak. Kertészetüket 1952-ben államosították, és a Kertészeti Egyetem soroksári tangazdasághoz csatolták.

Érettségijét 1951-ben a Fővárosi Kertészeti Középiskolában szerezte meg. Ezt követően a Magyar Agrártudományi Egyetem Kert- és Szőlőgazdaság Tudományi Karán tanult, ahol 1956-ban jeles eredménnyel védte meg Az orgona termesztése és hajtatása című diplomamunkáját.

Szakmai pályája Az egyetem elvégzése után csak szakmunkásként tudott elhelyezkedni, 1956-tól a Fővárosi Virágtermelő és Értékesítő Vállalat (Virágért) kispesti díszfaiskolájában dolgozott. Két év elteltével, 1958-ban felkérték a Margitsziget kertészetének vezetésére, ahol 16 éven át volt üzemvezető főkertész. Kiemelt feladata volt a fenntartási munkák szervezése és irányítása, a még meglévő háborús károk felszámolása és a park színvonalának a kor követelményeihez igazodó fejlesztése. Nevéhez köthető a „Fűre lépni tilos!” szemléletnek a megváltoztatása „fűre lépni szabad”-ra.

1974-től a Fővárosi Kertészeti Vállalat (FŐKERT) Termesztési Főosztályának lett a vezetője. Feladata volt a vállalat parképítő, és parkfenntartó tevékenységéhez, valamint a Virágért bolthálózat ellátásához szükséges növényanyag termesztésének irányítása, szervezése (110 ha faiskola és 4 üvegházi telep), valamint a Margitsziget és az Erdőtelki Arborétum fejlesztési munkáinak koordinálása is.

1979-től az Országos Mezőgazdasági Minősítő Intézetben (OMMI) a fajtaminősítési és szaporítóanyag felügyeleti tevékenységet irányította, előbb mint a Dísznövény Osztály vezetője, majd 1989-től nyugdíjba vonulásáig (1992-ig) mint az Erdészeti és Dísznövény Főosztály vezetője.

1993-tól 1996-ig a Világkiállítási Programiroda által az 1995-ös Bécs-Budapest Világkiállítás előkészítésére, megvalósítására és üzemeltetésére létrehozott EXPO '96 Kft. főkertésze volt. Feladatai közé tartozott a világkiállítási terület parkosításának előkészítése, illetve a beruházás leállítása után az előnevelt növényanyag elhelyezése.

1995–96-ban a Strabag-Hungária Rt. kertészeti szaktanácsadója, és az autópályák fásításainak szakirányítója volt.

Ugyanebben a két évben a Bős–nagymarosi vízlépcső tájrehabilitációs fásítási munkáinak volt a szakirányítója a Visegrád–Nagymaros térségében.

1998-tól 2006-ig az Agárdi Városgazdálkodási Kft. megbízásából a Velencei-tó környéki zöldterület-fejlesztési terveket készíti, illetve a tó környéki parkok fenntartási munkáit szervezte.

2007 óta szakmai emlékiratain dolgozik.

Társasági tagságai, egyéb szakmai tevékenységei 1958-tól szakértőként arborétumok fenntartási és fejlesztési munkáival foglalkozott, ezek élő génbankszerepét szorgalmazta. Irányításával a FŐKERT az Erdőtelki Arborétumot felújította és területét bővítette. A honosításra alkalmas fajok termesztésbevonása érdekében irányítása mellett öt arborétum törzskönyvi nyilvántartása is elkészült (OMMI irattár).

1958-tól a Magyar Agrártudományi Egyesület Dísznövénytermesztési és Zöldfelület-gazdálkodási Szakosztályának vezetőségi tagja, 1986-tól 1990-ig alelnöke, 1989-től 1995-ig az egyesület dísznövény-termesztési szakértője.

1979-től 1992-ig az Országos Mezőgazdasági Fajtaminősítő Tanács Kertészeti Szakbizottságának tagja.

1979-től 1992-ig a díszfaiskolák országos és ágazati szabványokat kidolgozó szakmai bizottság tagja, titkára, majd elnöke.

Ugyanezen időszakban középfokú kertészszakiskolák tanácsadója, érettségi vizsgák felkért elnöke.

1979-től 1994-ig az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium bejegyzett kertészeti szakértője.

1981-től 1987-ig a Budapest Főváros Tanácsa Városrendezési és Építési Osztály bejegyzett szakértője.

Kezdeményezésére valósult meg 1988-ban az „Országos dísznövény kiállítás és vásár” (akkor DÍSZNÖVÉNY '88 néven), melyet 1992-ig az irányításával, azóta a Kertészeti Egyetem szervezésében minden évben megrendeznek.

1990-től 1993-ig a Dísznövény Szövetség elnökségi tagja.

1991-től a Magyar Kertépítészek és Tájrendezők Szövetségének a tagja.

1992-től 2002-ig az Igazságügyi Minisztérium bejegyzett mezőgazdasági-kertészeti igazságügyi szakértője.

1993-tól 1998-ig a Földművelésügyi Minisztérium bejegyzett kertészeti növénytermesztési szakértője.

Díjai, elismerései Építőipar Kiváló Dolgozója (Építésügyi Minisztérium, 1972) Kiváló Munkáért díj (1982) Räde Károly-emlékérem (Kertészeti Egyetem, 1994) Aranydiploma (Kertészeti Egyetem, 2006) Megkapta a „Bercsek-kert” nevet a Margit-sziget korábban „Pólópálya” néven ismert parkja (Margitsziget Stratégiai Terve, 2008)

Főbb művei bélyegkép|jobbra|150px|A Mesélnek a margitszigeti fák című könyv borítója, 2012 bélyegkép|jobbra|150px|A Műalkotások a Margitszigeten című könyv borítója, 2013

Könyvei Műszaki fejlesztési tájékoztató – Idős fák átültetése (Fővárosi Kertészeti Vállalat, 1970)Műszaki fejlesztési tájékoztató 6. szám (Fővárosi Kertészeti Vállalat, 1970) Virágos könyveink – Az orgona (Mezőgazdasági Kiadó, 1973)Az orgona (Mezőgazdasági Kiadó, 1973) Zöldterület-fejlesztés Gárdony-Agárd területén – Fasorok és parkok állapot-felmérése, fejlesztési javaslatok (kézirat, Agárdi Városgazdálkodási Kft., 1999)Zöldterület-fejlesztés Gárdony-Agárd területén (készült az Agárdi Városgazdálkodási Kft. megbízásából, 1999) Mesélnek a margitszigeti fák (Szerzői kiadás, 2012)Mesélnek a margitszigeti fák Műalkotások a Margitszigeten (Szerzői kiadás, 2013)Műalkotások a Margitszigeten Részletek a Margitsziget történetéhez (Szerzői kiadás, 2013)Részletek a Margitsziget történetéhez Átültetett fák a budapesti parkokban (Szerzői kiadás, 2013)Átültetett fák a budapesti parkokban A margitszigeti Vadaskert – Kisállatkert története (Szerzői kiadás, 2016)A margitszigeti Vadaskert – Kisállatkert története

Társszerzőkkel kiadott kiadványok A Fővárosi Kertészet száz éve – Budapest dendrológiai értékei (társszerző, Mezőgazdasági Kiadó, 1967)A Fővárosi Kertészet száz éve (Mezőgazdasági Kiadó, 1967) Idős fák gyökeresedésének serkentése átültetés előtt (társszerző, Kertészeti és Szőlészeti Főiskola, 1968)Idős fák gyökeresedésének serkentése átültetés előtt (Kertészeti és Szőlészeti Főiskola Közleményei XXII.) Lombhullató díszfák, díszcserjék a kertben (lektor, Mezőgazdasági Kiadó, 1975)Lombhullató díszfák, díszcserjék a kertben A dísznövénytermesztés helyzete és fejlesztése (társszerző, OMFB, 1976)A dísznövénytermesztés helyzete és fejlesztése (OMFB Tanulmányok, 1976) A zöldfelületek fenntartása – Idős növények (társszerző, Mezőgazdasági Kiadó, 1980)A zöldfelületek fenntartása Díszfák, díszcserjék termesztése és felhasználása (lektor, Mezőgazdasági Kiadó, 1980)Díszfák, díszcserjék termesztése és felhasználása Szaporítóanyag termő ültetvények kialakítása és szerepük a díszfaiskolai termesztés fejlesztésében (társszerző, Kertészeti Egyetem, 1982)Szaporítóanyag termő ültetvények kialakítása és szerepük a díszfaiskolai termesztés fejlesztésében Módszertani útmutató a szakmunkásképzést folytató szakközépiskolák szakmai gyakorlataihoz – Dísznövénytermesztés, parképítés és fenntartás, virágkötészet (társszerző, Agroinform, 1984)Módszertani útmutató a szakmunkásképzést folytató szakközépiskolák szakmai gyakorlataihoz (Agroinform, 1984) Államilag minősített és szaporításra engedélyezett dísznövény-fajták jegyzéke (szerkesztő, Mezőgazdasági Minősítő Intézet, 1990)Államilag minősített és szaporításra engedélyezett dísznövény-fajták jegyzéke A parképítés és fenntartás szakmai gyakorlatainak útmutatója (társszerző, Agrárszakoktatási Intézet, 1991)A parképítés és fenntartás szakmai gyakorlatainak útmutatója A disznövénytermesztés szakmai gyakorlatainak útmutatója (társszerző, Gödöllői Agrártudományi Egyetem Tanárképző Intézete, 1991)A disznövénytermesztés szakmai gyakorlatainak útmutatója

Egyéb megjelenései Virágzó Victoriák a Margitszigeten (újságcikk, Élet és Tudomány, 1969.)Virágzó Victoriák a Margitszigeten (Élet és Tudomány, 1969. szeptember 26.) A növény szerepe a hatékonyabb zöldfelület-gazdálkodásban (újságcikk, Kertgazdaság, 1976)A növény szerepe a hatékonyabb zöldfelület-gazdálkodásban (Kertgazdaság folyóirat 1976/5) Ilyen volt, ilyen lett - Bercsek Péter írása az évtizedekkel ezelőtt (1965-1975) átültetésre került idős fák mai (2010) helyzetéről Liget Galéria, 2006 Margitsziget régen

Jegyzetek

Források Ki kicsoda a magyar mezőgazdaságban (1997, Babits Kiadó) Interjú Bercsek Péterrel (Liget folyóirat 2006/6) Emlékoszlopot állítottak az Erdőtelki Arborétumban (2006. május 15., Bükki Nemzeti Park Igazgatósága) A Margitsziget Stratégiai Terve (2008. október, Építészfórum) Az 1965-ös margitszigeti árvíz (2010. július 21., Főkert Zrt.) A Margitsziget Fejlesztési Terve (2013. május 10., Budapest Főváros Önkormányzata Főpolgármesteri Hivatal)

Kategória:1932-ben született személyek Kategória:2024-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar kertészmérnökök Kategória:Magyar botanikai szakírók Kategória:Soroksáriak