Bartolomé de las Casas OPAz OP az Ordo Praedicatorum, vagyis a Prédikátorok Rendje rövidítése. (Sevilla, 1484 körül – Madrid, 1566. július 18.) spanyol domonkos szerzetes, teológus, történetíró, misszionárius, chiapai püspök és az amerikai őslakosok jogainak egyik legbefolyásosabb és legtöbbet vitatott 16. századi védelmezője.
Pályája sajátos fordulatot mutat: fiatalon maga is részt vett a korai spanyol gyarmati rendszerben, encomiendát birtokolt, majd 1514-től az encomienda-rendszer, az indián kényszermunka és a hódító háborúk egyik legismertebb bírálójává vált.Lawrence A. Clayton: Bartolomé de las Casas: A Biography. Cambridge University Press, Cambridge, 2012.
Las Casas jelentősége egyszerre egyháztörténeti, jogtörténeti és historiográfiai. Fellépése a domonkos természetjogi és misszióteológiai vitákhoz, a salamancai iskola gondolkodásához, valamint a spanyol korona gyarmati reformkísérleteihez kapcsolódott. Művei, különösen a Brevísima relación de la destrucción de las Indias és a Historia de las Indias, a korai spanyol-amerikai hódítás és gyarmatosítás fontos forrásai, ugyanakkor részben reformcélú, vitairat jellegű írások, ezért a modern történetírás forráskritikával kezeli őket.Lewis Hanke: The Spanish Struggle for Justice in the Conquest of America. University of Pennsylvania Press, Philadelphia, 1949.Rómulo D. Carbia: Historia de la leyenda negra hispanoamericana. Estudio preliminar: Miguel Molina Martínez. Fundación Carolina–Marcial Pons Historia, Madrid, 2004 [eredeti kiadás: 1943].
Élete
Származása és ifjúkora
Las Casas Sevillában született. Születési évét hosszú ideig 1474-re tették, a 20. század második felének kutatásai azonban valószínűbbé tették az 1484 körüli dátumot. Helen Rand Parish és Harold E. Weidman 1976-os tanulmánya a korábbi, 1474-es datálás felülvizsgálatát indokolta, és a szakirodalomban azóta többnyire az 1484 körüli születési év honosodott meg.Helen Rand Parish – Harold E. Weidman: „The Correct Birthdate of Bartolomé de Las Casas”. Hispanic American Historical Review, 56/3 (1976), 385–403.
Apja, Pedro de las Casas sevillai kereskedő volt, aki kapcsolatban állt a korai atlanti vállalkozásokkal. Több életrajzi forrás szerint részt vett Kolumbusz Kristóf második útjának vállalkozásában, és ennek révén a család már Las Casas ifjúkorában kapcsolatba került az újvilági ügyekkel. A család társadalmi helyzetét a források nem mindig egyformán írják le: nem tartozott a főnemességhez, de nem is egyszerűen szegény családi háttérről van szó, hanem városi, kereskedői, transzatlanti kapcsolatokkal rendelkező sevillai közegről.
Egyes életrajzi hagyományok szerint apja egy amerikai őslakos fiút is Sevillába vitt. A történetet gyakran Las Casas későbbi érzékenységének előzményeként említik, de az ilyen pszichológiai következtetés csak óvatosan tehető meg: Las Casas későbbi reformeri fordulatát elsősorban saját gyarmati tapasztalatai, bibliai-teológiai reflexiói és a domonkos természetjogi viták kontextusa magyarázza.
Fiatalon egyházi pályára készült: 1502 körül klerikusi státuszt kapott, felvette a tonzúrát és kisebb rendeket. Régebbi életrajzok szerint tanult Salamancában is, de ennek részletei és bizonyító ereje vitatott; annyi bizonyos, hogy későbbi írásai alapos teológiai, kánonjogi és jogi műveltségről tanúskodnak.
Hispaniola és a gyarmati rendszer első tapasztalatai
1502-ben Las Casas Nicolás de Ovando nagy flottájával az Újvilágba hajózott. A cél a hispaniolai spanyol telepítés megerősítése volt. A sziget ekkor már a korai spanyol gyarmati berendezkedés egyik kísérleti terepe lett: a korona, a helyi kormányzók, a telepesek, a bányavállalkozások és a misszionáriusok érdekei gyakran ütköztek egymással.
Las Casas kezdetben nem külső bírálóként, hanem a rendszer részeseként élt az Antillákon. Szolgálataiért földet és indián munkaerőre vonatkozó jogosultságot kapott. Az encomienda jogilag nem azonos a későbbi ültetvényes rabszolgasággal: elvben a korona által engedélyezett gyámsági és adóztatási intézmény volt, amelynek fejében az encomenderónak védelemről és keresztény oktatásról kellett volna gondoskodnia. A gyakorlatban azonban sok helyen kényszermunkává, adópréselésbe, bányamunkába és súlyos visszaélésekbe torkollott.
Pappá szentelésének pontos dátuma vitatott. Régebbi katolikus és életrajzi hagyományok olykor 1507-et vagy 1510-et említenek, a modern összefoglalók közül több 1512 vagy 1513 körüli amerikai ordinációt tart valószínűnek. A kérdés jelentősége abban áll, hogy Las Casast gyakran az első Amerikában pappá szentelt személyek egyikeként tartják számon.
Kuba meghódítása és Hatuey története
jobbra|bélyegkép|170px|Hatuey kivégzésének későbbi ábrázolása. A róla szóló legismertebb anekdota Las Casas elbeszéléséből ismert.
1511–1513 között Las Casas Diego Velázquez de Cuéllar és Pánfilo de Narváez kubai hadjárataihoz kapcsolódott, valószínűleg tábori papként és gyarmati résztvevőként. A hadjáratok célja Kuba spanyol ellenőrzés alá vonása volt. A hódítás során a taíno és más őslakos közösségek jelentős erőszakot, kényszermunkát, áttelepítést és társadalmi összeomlást szenvedtek el.
Las Casas később beszámolt Hatuey, a Hispanioláról Kubába menekült taíno vezető kivégzéséről. Elbeszélése szerint Hatuey a máglyahalál előtt visszautasította a keresztséget, mert nem akart a spanyol keresztényekkel találkozni a túlvilágon. Az epizód Las Casas művéből ismert, és később a spanyol hódítás kritikájának egyik sokat idézett anekdotájává vált. A történet nem függetlenül dokumentált jegyzőkönyvi jelenet, hanem Las Casas erkölcsi-retorikai elbeszélésének része.
Kuba meghódítása után Las Casas ismét encomiendához jutott. Ez különösen fontos későbbi pályájának megértéséhez: későbbi bírálata nem elvont kívülállói kritika volt, hanem egy olyan ember önkritikus fordulata, aki maga is haszonélvezője volt annak a rendszernek, amelyet később igazságtalannak tartott.
Fordulata: Montesinos prédikációja és Sirák fia könyve
1510-ben dominikánus misszionáriusok érkeztek Hispaniolára. 1511 adventjében Antonio de Montesinos domonkos szerzetes Santo Domingóban nyilvános prédikációban ítélte el az indiánok kizsákmányolását. A prédikáció híres kérdése — „ők talán nem emberek?” — Las Casas közvetítésében vált ismertté. A beszéd a gyarmati társadalomban botrányt keltett, mert halálos bűnnek nevezte az indiánokkal szembeni igazságtalanságot.
Las Casas fordulata azonban nem egyik napról a másikra ment végbe. Montesinos prédikációja fontos előzmény volt, de Las Casas még mintegy három évig megtartotta encomiendáját. A döntő lelki és intellektuális fordulatot a hagyomány szerint 1514-ben, Kubában élte át, amikor prédikációra készülve a Sirák fia könyvének 34. fejezetén elmélkedett. A szakasz az igazságtalanul szerzett javakból bemutatott áldozatot elítélő bibliai figyelmeztetést tartalmazza. Las Casas ezt saját helyzetére és az encomienda-rendszerre alkalmazta, majd lemondott indián munkaerőre vonatkozó jogairól.
1514-től Las Casas nyilvánosan is bírálni kezdte az encomienda-rendszert. Érvelése nem modern értelemben vett szekuláris emberi jogi nyelven született, hanem bibliai, természetjogi, kánonjogi és misszióteológiai keretben. Az indiánokat értelmes, szabad akarattal rendelkező, természetes jogokkal bíró embereknek tekintette, akiknek megtérítése csak szabad, békés prédikációval lehet érvényes.
Udvari fellépése és az „indiánok protektora”
1515-ben Las Casas Spanyolországba indult, hogy az udvar előtt lépjen fel az indiánok érdekében. Támogatói között fontos szerepet játszott Francisco Jiménez de Cisneros bíboros, valamint Adriaan Florensz, a későbbi VI. Adorján pápa. A spanyol korona már korábban is érzékelte a visszaéléseket: az 1512-es Burgosi törvények az indiánok munkáját, lakhatását, keresztény oktatását és bizonyos védelmét kívánták szabályozni, miközben az encomienda-rendszert még nem számolták fel.
1516. szeptember 17-én Las Casast az indiánok egyetemes prokurátorává és protektorává nevezték ki. A tisztség azt fejezte ki, hogy a korona előtt hivatalosan is felléphetett az amerikai őslakosok sérelmei ügyében. Pontosítani kell azonban, hogy az Indiák Legfőbb Tanácsa csak 1524-ben jött létre önálló intézményként; Las Casas 1516-os fellépése ezért nem a későbbi Consejo de Indias formalizált kereteiben, hanem a királyi udvar és az indiai ügyekkel foglalkozó korai tanácsadói-hivatali struktúrák előtt zajlott.David T. Orique – Lawrence A. Clayton – David M. Lantigua (szerk.): Bartolomé de las Casas and the Defense of Amerindian Rights: A Brief History with Documents. University of Alabama Press, Tuscaloosa, 2020. ; paperback:
A korona 1516–1517-ben három hieronimita szerzetest bízott meg a hispaniolai viszonyok vizsgálatával és reformjával. Las Casas reményei csak részben teljesültek: a helyi telepesek és gazdasági érdekeltségek ellenállása, valamint a reformtervek gyakorlati kidolgozatlansága miatt a változások korlátozottak maradtak.
Las Casas és az afrikai rabszolgaság kérdése
Las Casas életművének egyik legtöbbet vitatott ellentmondása, hogy korai, 1516–1517 körüli reformjavaslataiban az indián kényszermunka kiváltására afrikai rabszolgák behozatalát is támogatta. Ezt nem ő vezette be az Újvilágba, mivel afrikai rabszolgák már korábban is érkeztek a spanyol gyarmatokra. Korai javaslatai inkább azt mutatják, hogy az indiánok védelmét célzó reformtervek egyes változatai kezdetben még nem szakítottak teljesen a korabeli atlanti rabszolgaság elfogadott kereteivel.Lawrence A. Clayton: „Bartolomé de Las Casas and the African Slave Trade”. History Compass, 7/6 (2009), 1526–1541. doi:10.1111/j.1478-0542.2009.00639.x.
A későbbi Las Casas ezt az álláspontját megbánta. A Historia de las Indias lapjain és más írásaiban az afrikai rabszolgaságot is igazságtalannak és keresztény erkölccsel összeegyeztethetetlennek tekintette. A modern szakirodalom ezért két szélsőséget kerül: sem azt nem fogadja el, hogy Las Casas „vezette be” az atlanti rabszolgakereskedelmet, sem azt, hogy korai javaslata jelentéktelen vagy erkölcsileg közömbös mozzanat lett volna.
Cumaná és a békés telepítés kudarca
Las Casas egyik korai reformterve a venezuelai partvidéken, Cumaná környékén egy békés, földművelő telepesekre és missziós munkára épülő mintatelep létrehozása volt. A vállalkozás célja az volt, hogy a katonai hódítást és a kényszermunkát felváltsa egy keresztény, békés, az indiánok szabadságát jobban tiszteletben tartó modell.
A kísérlet kudarcot vallott. A térségben működő spanyol rabszolgavadászok és a közeli gyöngyhalászati érdekeltségek tevékenysége bizalmatlanságot keltett a helyi bennszülöttekben, miközben Las Casas terve szervezetileg és politikailag is sérülékeny volt. Amíg Las Casas a teleptől távol, a gyarmati hatóságoknál próbált támogatást szerezni a rabszolgavadászok és az erőszakos akciók megfékezéséhez, a telep helyzete védtelenné vált. 1521 végén a helyi indiánok megtámadták a telepet; az ott maradt európaiak és misszionáriusok egy részét megölték, a túlélők pedig elmenekültek.
A kudarc Las Casas életében fordulópont lett: 1522-ben belépett a domonkos rendbe. A cumanái vállalkozás kudarca nem egyszerűen „indián támadásként” vagy Las Casas naivitásaként értelmezhető, hanem a békés misszió, a gyarmati határvidék, a rabszolgavadászat és a gyenge királyi végrehajtás összetett konfliktusaként.
Domonkos szerzetesként
jobbra|bélyegkép|220px|A Santo Domingó-i domonkos rendház és templom. Las Casas 1522 után a domonkos rendben folytatta teológiai és reformeri munkáját.
Las Casas 1522-ben Santo Domingóban kezdte meg domonkos noviciátusát, majd szerzetesként teológiai, jogi és történeti munkába fogott. A domonkos rendben talált szellemi hátteret ahhoz, hogy kritikáját ne pusztán erkölcsi felháborodásként, hanem természetjogi és teológiai érvrendszerként dolgozza ki.