A Tiburones Rojos de Veracruz (nevének jelentése: Veracruzi Vörös Cápák) a mexikói első osztályú labdarúgó-bajnokság egyik csapata volt. Az 1943-ban alapított együttes kétszeres bajnok és kétszeres kupagyőztes. Otthona Veracruz állam Veracruz nevű városa.
Története Sikerek és megszűnés Bár a labdarúgás korábban is jelen volt Veracruz életében, 1941-től nem működött futballklub a városban. 1943 áprilisában határozta el néhány helyi lakos, köztük Agustín és Joaquín García, valamint Gregorio Fernández, hogy megalapítják a Deportivo Veracruz együttesét. Hivatalosan júniusban lett bejegyezve a klub. Első pályájuk a baseballpályának épült Campo Deportivo Veracruzano volt, melyen az Águila de Veracruz csapatával osztoztak.
A Manuel Seyde által Tiburonej Rojosnak, azaz Vörös Cápáknak elkeresztelt együttes egy 1–6-os, Atlante elleni vereséggel kezdte meg szereplését az 1943-as kupában, történetük első gólját Manuel Rodríguez Angues lőtte. Első bajnoki meccsükre 1943. október 17-én került sor, ekkor a Marte ellen értek el egy 3–3-as döntetlent. Első győzelmüket november 7-én aratták: az Atlantét győzték le 1–0-ra.
Az 1945–1946-os idényben óriási sikert értek el: 18 meccses veretlenségi sorozattal, 105–30-as gólkülönbséggel bajnokok lettek. A sikerek között szerepelt a Rayados de Monterrey 14–0-s legyőzése is, mely a professzionális mexikói labdarúgás történetének legnagyobb gólkülönbségű győzelme.
A kettővel ezutáni, 1947–1948-as idényben szerezték meg első és eddigi egyetlen kupagyőzelmüket, a döntőben a Guadalajarát legyőzve 3–1-re. Ezután megint két évet kellett várni a következő sikerre: 1950-ben másodszor is megnyerték a bajnokságot. Ebben az évben lett először a bajnokság gólkirálya veracruzi, méghozzá Julio Ayllón személyében, aki 30 gólt szerzett az idényben.
A sikeres korszak azonban azonnal véget ért: a hirtelen jelentkező pénzügyi problémák a csapat játékára is jócskán rányomták bélyegüket: 1951-ben a cápák kiestek a frissen megalakult másodosztályba, 1953-ban pedig a csapat ideiglenesen meg is szűnt.
Újjáalakulások – megszűnések, kiesések – feljutások Hosszú éveket kellett várni a feltámadásra: csak az 1961–1962-es idényre tudták a helyiek újra létrehozni a csapatot, mely ezúttal a másodosztályban kezdhette meg szereplését. 1964-ben az első osztályú csapatok számának növelésével nagy esély nyílt a feljutásra: ezt a cápák ki is használták, és hajszálon múlt ugyan, de visszakerültek a legmagasabb szintre. Ezután 15 évig szerepeltek az első osztályban, de sikereket nem értek el, 1979-ben pedig ismét visszacsúsztak a másodosztályba. Itt még 5 évet eltöltöttek, azonban 1984-ben ismét megszűnt a csapat.
1989-ben néhány helyi vállalkozó megvásárolta a frissen első osztályba jutott Potros Neza csapatát, és átköltöztették azt Veracruzba, így a Tiburones Rojos harmadszor is megalakult. Érdekes módon a hányattatott sorsú csapatnak óriási szurkolótábora alakult ki ebben az évben: a hazai meccseken a stadion mindig tömve volt, szurkolók százai arra is képesek voltak, hogy a stadionnál éjszakázzanak, hogy másnap minél előbb hozzájuthassanak jegyeikhez. Sőt, egy alkalommal idegenben is „megszállták” az ellenfél stadionját: az Estadio Azteca lelátóit mintegy 50 000 veracruzi szurkoló borította vörösbe az idény 36. játéknapján.
Hiába jelentkezett azonban a hatalmas lelkesedés: a csapat elég gyengén szerepelt. Igaz, 1992-ben történetük során először bejutottak a liguillába (a legjobb 8 csapat részvételével zajló rájátszásba, mely 1970 óta létezett), de ott a Necaxa rögtön búcsúztatta őket. 1995-ben bejutottak a kupa döntőjébe, de ott ismét a Necaxa győzedelmeskedett ellenük. 1998-ban pedig ismételten visszaestek a másodosztályba.
Számos tulajdonos- és edzőváltás után 2002-ben sikerült a visszajutás, sőt, 2004-ben az alapszakaszt is megnyerték, de a rájátszásban gyorsan kiestek. 2008-ban pedig negyedszer is másodosztályúvá váltak, és csak 2013-ban sikerült visszajutniuk az első osztályba, igaz, nem a pályán elért eredmény alapján: a feljutó a Reboceros de La Piedad lett volna, de ez a csapat megszűnt és átköltözött Veracruzba. A következő évek legnagyobb sikere a 2016-os Clausura szezon kupagyőzelme volt.
2019-ben a kiesés szélére sodródtak, mivel rendkívül gyenge játékuk mellett még pontlevonással is sújtották őket, így az együttható-táblázat utolsó helyén végeztek. Mivel azonban lehetőségük nyílt 120 millió peso befizetésével megváltani a bent maradást, így a következő szezontól 19 csapatosra bővülő első osztályú bajnokságnak továbbra is tagjai maradhattak. Az év végén azonban akkorára nőttek a pénzügyi problémák a csapat körül, hogy nem tudták vállalni a folytatást, a csapat ismét megszűnt.
Bajnoki eredményei A csapat első osztályú szereplése során az alábbi eredményeket érte el:
A régi rendszerben ÉvHelyezés1943–19447. hely1944–19458. hely1945–1946Bajnok1946–19473. hely1947–19489. hely1948–194910. hely1949–1950Bajnok1950–19516. hely1951–195212. hely1964–196510. hely1965–196611. hely1966–196714. hely1967–19683. hely1968–196912. hely1969–19703. hely
A rájátszásos rendszerben ÉvAlapszakasz-helyezésEredmény a rájátszásbanMéxico 197012. hely11. hely1970–197110. hely1971–197215. hely1972–197312. hely1973–197417. hely1974–197515. hely1975–197617. hely1976–197714. hely1977–197816. hely1978–197920. hely1989–199015. hely1990–19919. hely1991–19928. helyNegyeddöntős1992–199311. hely1993–199415. hely1994–19959. hely1995–19969. helyElődöntős1996 tél13. hely1997 nyár18. hely1997 tél10. hely1998 nyár18. hely2002 nyár13. hely2002 Apertura18. hely2003 Clausura7. helyElődöntős2003 Apertura12. hely2004 Clausura20. hely2004 Apertura1. helyNegyeddöntős2005 Clausura17. hely2005 Apertura18. hely2006 Clausura15. hely2006 Apertura9. hely2007 Clausura18. hely2007 Apertura13. hely2008 Clausura16. hely2013 Apertura12. hely2014 Clausura18. hely2014 Apertura17. hely2015 Clausura3. helyNegyeddöntős2015 Apertura8. helyNegyeddöntős2016 Clausura17. hely2016 Apertura17. hely2017 Clausura13. hely2017 Apertura17. hely2018 Clausura16. hely2018 Apertura18. hely2019 Clausura18. hely2019 Apertura19. hely
Stadion A csapat hazai meccseit az Estadio Luis de la Fuente stadionban játssza, melynek alsó zónája 18 000, felső zónája 12 000 néző befogadására alkalmas. Az épületet 1968. március 19-én avatták fel. Névadója a csapat egykori legendás játékosa, Luis de la Fuente y Hoyos, akit „El Pirata”, azaz A Kalóz néven is ismernek.
Jegyzetek
Kategória:Mexikói labdarúgócsapatok Kategória:1943-ban alapított labdarúgócsapatok Kategória:Veracruz sportélete