Dukász Anna (Nagyvárad, 1925. április 30.Születési helye és ideje néhol hibás. Nagyváradon született, de kicsi korától Nagykárolyban nevelkedett, innen származhat a hiba, hogy ott született volna. Az Erdélyi magyar ki kicsoda 2000-ben ez a dátum szerepel, és a lexikon szócikkei saját kezüleg kitöltött űrlapok alapján készültek. – Debrecen, 2000. június 12.) erdélyi magyar színésznő, Vígh István (1936) képzőművész felesége, Dukász Péter színész anyja.

Életútja A második világháború után kezdte színházművészeti pályafutását Szatmárnémetiben. Nagyváradon nyolc évig volt ünnepelt primadonna. Azután váltott, a drámairodalom híres nőalakjait játszotta. 1961-ben Marosvásárhelyre szerződött, majd tíz évig a sepsiszentgyörgyi színtársulat tagja lett; 1968–1978 között a sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színház igazgatója volt.

1978-ban, képzőművész férjével, Vígh Istvánnal együtt az Amerikai Egyesült Államokba emigrált, s ott is férjével együtt a magyar kultúrát népszerűsítették. A művésznő magyar környezetben lépett fel, maga szerkesztette verses, zenés összeállításokkal szerepelt. 1993-ban a Határon Túli Magyar Színházak Fesztiválján Kisvárdán fellépett a torontói magyar társulatban. Ezzel az előadással Erdélyben is turnéztak, Dukász Anna egykori sikeres fellépéseinek színhelyén, Szatmárnémetiben, Nagyváradon és Kolozsváron.

A művésznő pályafutásának 50. évfordulóját Munkácson ünnepelte meg, első fellépéseinek színhelyén. 20 évig tartó emigráció után férjével Debrecenben telepedett le. Itt érte a halál 2000. június 12-én. 75 évet élt. Temetése 2000. június 25-én volt Debrecenben.S. Muzsnay Magda: "Én vagyok a legboldogabb színész a világon..." Szabadság (Kolozsvár), 2000. június 24. (Udvardy Frigyes adatbankja nyomán.)

Jegyzetek

Források

In memoriam Dukász Anna

Kategória:1925-ben született személyek Kategória:2000-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar színésznők Kategória:Nagyváradiak Kategória:Romániai magyar színészek Kategória:Színigazgatók Kategória:Magyar emigránsok az Amerikai Egyesült Államokban Kategória:A Debreceni köztemetőben eltemetett személyek