A Bártfa Utcai Általános Iskola Pécs egyik alapfokú oktatás intézménye. Az iskola Szieberth Róbert kezdeményezésének köszönhetően nyitotta meg kapuit 1926-ban a Budai városrészben, a Bártfa utca 17. alatt található, ma óvodaként használt épületben. Az intézmény a Budai Városkapu tagiskolája.

Rövid történet Az iskola régi épülete.|260px|bélyegkép|jobb Az iskola 1926-ban nyitotta meg kapuit. Eredetileg Ullmann-telepi Állami Elemi Népiskola néven kezdte meg az első tanévet a mai Bártfa Utcai Óvoda épületében (Bártfa utca 17.). Három éven keresztül két tanteremben folyt az oktatás, először 56, 120, majd 181 fős létszámmal 2, 4 illetve 6 évfolyamon. Szieberth Róbert kezdeményezésére kezdődött el a jelenlegi épület építése. Az épületben az 1929–30-as tanévben kezdődött a tanítás, ekkor az iskola neve az utca után Maros Utcai Állami Elemi Iskolára változott. Az 1931–32-es tanévben az iskola neve véglegesen Bártfa Utcai Állami Elemi Iskolára változott. 1963-ban folytatódtak a fejlesztések, megépült a műhely, ami lehetővé tette a korszerűbb politechnikai oktatást. Jedlicska János vezetésével, társadalmi munkában megépült a 3,5 millió Ft értékű csapatotthon (1975. szept.–1977. márc.). A gyerekek nagyban segítették a 30-szor 10 m területű épület megépítését, összesen több mint 3760 munkaórát dolgoztak. 1977. március 30-án megtörtént az avatóünnepség, hivatalosan is átadták az „úttörőpalotát”. Igazgatók 1926–2013 között Csernyánszky Lajos 1926–1927 Szalai Antal 1927–1929 Märcz János 1929–1932 Tímár Károly 1932–1945 Csépányi Gyula 1945–1946 Polácsi János 1946–1947 Szörényi József 1947–1949 Bujdosó István 1949–1950 Bernics Ferenc 1950–1952 Horváth Gyula 1952–1955 Joó Béla 1955–1963 Pollák Dezsőné 1963–1966 Dormán Máténé 1966–1987 Kelemen Sándorné 1987–1996 Tóth Klára 1996–2008 Sarlós Józsefné 2008–2013 Juhászné Devecseri Valéria 2013–2020 Zámbó György2020–

Neves tanárok, diákok Szatyor Győző (volt tanár), a Népművészet Mestere Besenczi Árpád (volt diák), Jászai Mari-díjas magyar színész, színházigazgató (2x József Attila Gyűrű, Pro Teatro-díj, Színházi gyűrű)

Jegyzetek

További információk

Kategória:Pécs általános iskolái Kategória:Az 1920-as években alapított oktatási intézmények