A Zaia a Cirque du Soleil kanadai székhelyű cirkusztársulat kortárs cirkusz műfajú színpadi produkciója, amelyet a makaói Velence szálloda épületében mutattak be. Hetvenöt, a világ minden tájáról érkező, magasan képzett artistaművész a kilencven perces előadást először 2008 augusztusában játszotta. A Zaia volt a Cirque du Soleil első állandó műsora Ázsiában. Az erre az alkalomra épített színházterem 1800 néző befogadására volt alkalmas.
Több tényező – legfőképp az alacsony nézőszám – miatt a show 2012. február 19-én végleg bezárta kapuit. A Velence szálloda tulajdonosa, a Las Vegas Sands Corp. szerint „A Zaia 3½ évig futó előadásait sikeresnek tartjuk, mert megmutatták, hogy van jövője a szórakoztatásnak Makaón.“
Története A Zaia kezdetben, 2008-ban kevés nézőt vonzott, ezért a műsort kiegészítettek kínai stílusú elemekkel, többek között oroszlántánccal és repülő sárkánnyal. A változtatás fokozta jegyértékesítést. A magasabb nézőszám ellenére a show 2011 végén még mindig veszteséges volt, így várható volt, hogy a tíz éves szerződés lejárta előtt meg fog szűnni a műsor. Ez így is történt, 2012. február 7-én a Sands China és a Cirque du Soleil bejelentette, hogy a műsor 2012. február 19-én végleg bezárja kapuit. Az eredetileg tervezett tíz év helyett A Zaia mindössze három és fél évig futott, akárcsak a Soleil korábbi, Nouvelle Expérience című előadása – bár ez utóbbi nem volt annyira veszteséges.
Az előadásokat szerda kivételével hétköznap 19:00 órakor, hétvégén 19:00 és 21:30 órai kezdéssel tartották.
Műsorszámok A Zaia a cirkusz és a tánc elemeit kombinálta. A műsor az alábbi számokból állt: I. koreográfia – a város sziluettje Légi bambusz Görkorcsolyázás Oroszlántánc II. koreográfia – a robotok tánca Zsonglőrködés Repülő trapéz Kéz a kézben Kézegyensúlyozás Légi gurtni duó III. koreográfia – tűztánc Trambulin és X-board
Levették a műsorról: Rola Bola Kínai rudak és gömbök Légi keret
Zene A show zenéjét Violaine Corradi komponálta, mely 2009. május 26-án albumon is megjelent. A kiadványon az alábbi dalok szerepeltek: Noi (Finálé) Aestus Calor (A város sziluettje) Ignis (Zaia lufija) Hatahkinn (Légi bambusz) Aquilex Kínai rudak és gömbök (2008–2010) Oroszlántánc előjáték (2010–2012) Comissatio Kínai rudak és gömbök (2008–2010) Oroszlántánc (2010–2012) Blue Ales (Közjáték) Adrideo (Bohóc előjáték) Ardor Oris (Nyitány) Aequor Oris (Tűztánc) Caelestis (Légi keret) Undae (Közjáték) Temperatio Zsonglőrködés (2008–2010) Görkorcsolyázás (2010–2012) Légi keret felállítása Ellâm Onru (Kéz a kézben) Gaudiumni (Trambulin és X-Board) Utinam (Légi gurtni)
Hang és Kép ZAİA promóciós videó (2009)
Fordítás
Kapcsolódó szócikkek Cirque du Soleil
Kategória:Cirque du Soleil