A Szeged-Csanádi egyházmegye () a Kalocsa-Kecskeméti érseki tartományhoz tartozó 10 851 km² nagyságú római katolikus egyházi közigazgatási terület, melynek központja Szegeden található. Katedrálisa a Szegedi dóm. Az egyházmegyében a papképzés a Szent Gellért Szemináriumban folyik, amelyet az egyházmegye első püspökéről neveztek el.

Terület Szomszédos egyházmegyék

Történelem Előzmények A püspökség csaknem 1000 éves történetét – alapításától kezdve – meghatározta földrajzi fekvése. Az egyházmegye a legkorábbi alapításúak közé tartozik, mert néhány ezt megelőzően létrehozottal együtt még Szent István uralkodása alatt jött létre. Amikor első királyunk államalapító tevékenységének részeként az egyes területek urait sikerült legyőzni és ott a királyi-állami közigazgatást megteremteni, ezt követően kerülhetett sor az egyházi közigazgatás kialakítására is. 1027–1028 körül történt meg e terület nagy hatalmú urának, Ajtony vezérnek a legyőzése a király hadvezére, Csanád vezér által. A Marosvár székhellyel működő hatalmas területen létrehozták Csanád vármegyét, székhelye Marosvár lett, amely nem sokkal később Csanád vezér nevét vette föl.http://www.szeged-csanad.egyhazmegye.hu/tort.htm A Szeged-Csanádi egyházmegye története Dr. Zombori István összeállításában

Alapítás 1030 körül került sor a Csanádi püspökség létrehozására, amely feladattal Szent István a már hosszú évek óta Magyarországon élő, velencei származású bencés szerzetest, Imre herceg korábbi nevelőjét, Gellértet bízta meg. A kiváló fölkészültségű egyházi férfi szerzetes társaival érkezett ide és nagy lelkesedéssel vetette bele magát az egyházszervezés munkálataiba. Az új püspökség székhelye szintén Marosvár lett. Korábban, Ajtony vezér idején, már voltak itt keresztény templomok és papok, de ezek a bizánci egyház szertartásrendjét követték. Gellért püspök kinevezésével és egyházszervezésével ily módon a nyugati típusú egyházszervezet jelent meg. Feladatának tartotta az itt élők megkeresztelését, és ebben támaszkodott az egyházmegyei papság mellett a saját szerzetes társaira, akiket az ország más részeiből hívott ide. Nevéhez fűződik a Mária-kultusz meghonosítása, illetve a Szent György-tisztelet, akinek nagy templomot építtetett Marosváron. Az előbb említett kettős névből eredően gyakran még a 12. században is marosvári püspökségként emlegették ezt a területet, és csak a 13. századtól válik általánossá a Csanádi püspökség elnevezés. Gellért püspök a templom- és kolostorépítéshez itáliai építészmestereket hivatott, és az így emelt épületek a korszak legmagasabb színvonalán álló építmények lettek. Tisztában volt azzal, hogy a térítéshez újabb és újabb egyházi emberekre van szükség, ezért – a korabeli följegyzések szerint – harminc fiatal magyar oktatását szolgáló papi szemináriumot is alapított.

A püspök feladata egyáltalán nem volt könnyű. A pogány harcokban edzett, nehéz földrajzi körülmények között létrejött települések lakosait kellett megtéríteni, a hajdani szilaj, lovas magyar nemzet tagjaiból keresztényeket formálni. Ez a misszió a hitetlenek elleni harc, a hit terjesztése, a magyarság védelmezése és hitében, műveltségében való megerősítése a püspökség sok százéves történetét szinte mindvégig szükségszerű feladatként kísérte. A magyarok térítése mellett ellenségekkel is szembe kellett nézni, de kiváltképp az egyházat megsemmisíteni akaró pogánylázadásokkal volt sok probléma. Az alapító püspök életét is az 1046-ban kitört, a feudális államrend és az egyház ellen fölkelő tömeg okozta. Budán, a ma az ő nevét viselő hegyről taszították le, ily módon vált vértanúvá Gellért püspök 1046-ban. Testét ott földelték el, és csak 1053-ban szállították ünnepélyesen haza Csanádra, a püspökség székhelyére, ahol méltó módon temették el. Emlékét és püspökségalapító tettét koronázta meg az 1083-as szentté avatás.

A középkor és kora újkor Tatárjárás Az bizonyos, hogy a térítés továbbra is fő feladatot jelentett. A már kereszténnyé lett magyarok mellett a besenyők jelentették a misszió fő feladatát. Csanád városa, mint állami és egyházi székhely, jelentős település volt, ahol a történelem folyamán számos király megfordult. Így pl. 1043-ban Aba Sámuel király járt Csanádon.

1091-ben viszont az ország ellen támadó kunok dúlták föl a várost és az itt lévő templomokat. A kunok elleni harc a 12. században is végigkíséri a püspökség történetét, majd az 1241-42-es tatárjárás idején a tatár csapatok veszik be a nagyobb várfallal nem rendelkező várost. A szépen kiépült templomokat, kolostorokat és egyéb épületeket fölégetik, kifosztják, az elmenekülni nem tudókat megölik. A tatár kivonulása után a püspök dolga az építkezés újrakezdése, de a templomok és kolostorok mellett a megriadt, megzavarodott emberek hitének a megerősítése és, a lelkekbe új remény öntése szintén az egyháziak feladata volt. A tatárjárás utáni újraépülő Csanád székhelyű püspökség folytatja a térítő munkát, az ekkor már ezen a területen letelepedett kunok között. A Kun László névvel is illetett IV. László gyakran tartózkodott ezen a területen és többször megfordult Csanád városában, 1278-ban, majd az ezt követő években is. 1290-ben bekövetkezett halála után itt, Csanádon temették el az uralkodót.

A török Az Árpád-ház kihalása után a magyar trón megszerzéséért folytatott küzdelemben szintén szerepet kapott a Csanádi püspök és a székváros. 1322-ben itt tartózkodott Károly Róbert király. 1366-ban Nagy Lajos fordult meg Csanádon. Az ezt követő uralkodó, Zsigmond király kétszer is járt itt 1394-ben és 1436-ban. Mindez a mindenkori Csanádi püspök szerepét, jelentőségét és a magyar közéletben, politikában betöltött fontosságát is jelzi.

A 14. század második felében egy új, fenyegető ellenség jelenik meg, amely az ország déli részét, így a Csanádi püspökség területét is fenyegette, s ez a török. A 15. század folyamán több alkalommal került sor támadásra, és ennek is tudható be, hogy a török elleni harcban ismert Hunyadi János gyakran tartózkodott a városban, így 1443-44-ben, 1450-ben és 1451-ben. A török elleni harc lelkes buzdítója, Kapisztrán Szent János 1455-ben fordul meg a püspöki székhelyen. 1456-ban V. László király látogatott el Csanádra. A török elleni harc a püspöknek, mint a terület földesurának és így a püspöki csapatok hadvezérének egyébként is kötelessége. 1459-60 körül a többszöri török támadás miatt Hangácsi Albert püspök várfallal veteti körül a várost. 1462-ben Mátyás látogat Csanádra, 1495-ben pedig II. Ulászló király.

A Dózsa-féle parasztfelkelés A 16. század elejének nevezetes eseménye az 1514-es Dózsa-féle parasztháború, amelynek szomorú mementója a püspökség számára a Csáki püspök elleni támadás, akit Dózsa parasztjai elfognak és karóba húznak. Az őt követő püspök szintén erőszakos halállal halt meg. Csaholy Ferenc 1526-ban sok más kiváló magyarral, köztük számos főpappal együtt a mohácsi csatában vesztette életét. Ezt követően a török a várost földúlja, de ekkor még magyar kézen marad. A terület elhelyezkedéséből következően állandó harc tárgyát képezte a Habsburgok és Szapolyai János király között. 1526 és 1530 között többször is gazdát cserélt, hol Szapolyai, hol Ferdinánd király csapatai tartózkodtak itt. Az 1551-es nagy török támadás során Fráter György parancsára a várost kiürítették és így nagyobb ostrom, vagy harc nélkül került a török kezére. Temesvár 1552-es ostrommal történt elfoglalása után végképp török fennhatóság alá került.

A török hódoltság A török hódoltság létrejötte egyúttal Csanádnak, mint püspöki székhelynek a megszűnését is jelentette. A város még néhány évtizedig a török alatt működik, de a magyar egyházi befolyás a városban és a területen megszűnt. A törökök módszeresen elűztek, megöltek minden katolikus papot és ezért vált szükségessé, hogy a lakosság lelki gondozását a török által egyedül megtűrt ferences barátok lássák el. Így került sor a Szeged-Alsóvárosi ferences kolostor szerzeteseinek a megbízására, akik az egész török hódoltsági területen ellátták a lelkipásztori tevékenységet. Ez azért is fontos dolog, mert Szeged egyébként a középkor folyamán a kalocsai érsekség fennhatósága alá tartozott. A 16-17. század folyamán az itteni ferences barátok révén a Csanádi püspökség területét is ellátták egyházi téren.

A török itt léte nagy pusztítást vitt véghez. A vidéki lakosság jó része elpusztult, vagy elmenekült, a környező városokba költözött. Megszűntek az egykori szerzetesi iskolák, kolostorok és ezzel nemcsak az egyházi, hanem a szellemi, kulturális élet is hatalmas károsodást szenvedett. Különösen nagy pusztítást végzett az 1591-1606 közötti, ún. 15 éves háború, amelynek hadműveletei ezt a vidéket rendkívül letarolták. Természetesen a Csanádi püspökökkel az 1551-1686 közti időszakban is találkozunk, azonban ez csak cím, amelynek viselői rendszerint Pozsonyban, vagy Nagyszombatban tartózkodtak és tényleges püspöki tevékenységet folytattak.

Melegh Boldizsár 1572-ben kapott püspöki kinevezést, aki megbízatása után hivatalosan is kérte XIII. Gergely pápát, hogy a szegedi, orsovai, krassói és hacaki ferenceseket hatalmazza föl a dél-magyarországi hívek lelki gondozásával, amire sor is került. Időközben ezek a különböző rendházak megszűntek, és alapvetően a szegedi ferences rendház volt az, amely a török uralom végéig ellátta áldásos tevékenységét. Mindennek jeleként 1644-ben Zongor Zsigmond püspök a Szeged-Alsóvárosi Ferences Rendház guardiánját püspöki helytartóvá nevezte ki. Mivel ő Nagyszombatban élt, ettől kezdve a ferencesek rendszeresen följártak hozzá jelentést tenni, illetve a különböző hivatalos ügyek kapcsán beszámolót tartani.

A török hódoltság vége és a Rákóczi-szabadságharc kora 1685-ben Csanád visszakerült a töröktől a keresztények kezére, azonban az ezt követő háborús években gondolni sem lehetett arra, hogy a csanádi püspök visszatérjen székvárosába. 1699-ben a háborút a karlócai béke zárja le, amelynek értelmében a Maros képezi a törökök és Magyarország között a határvonalat. A Marostól délre eső területek, így Csanád és a püspökség javarésze a török kezén maradt. Az ott lévő osztrák katonák 1701-1702 folyamán, mielőtt Csanádról kivonultak, végképp elpusztították a várost, hogy ne jusson a török kezére.

A török Csanádról való kivonulása után és Buda fölszabadulása után a török ellenes hadjáratok Magyarország déli részén folytatódtak. Az egész terület hadszíntér volt, így szó sem lehetett arról, hogy a Csanádi püspökök visszatérjenek egykori püspökségük területére és megkezdhessék békés, helyreállító tevékenységüket. Így a 17. század utolsó évtizedének Csanádi püspökei csak névleges kinevezést kaptak. Csak 1699-ben Dolny István püspöki kinevezése után, kerülhetett sor arra, hogy a Csanádi püspök címének és tisztének tényleges tartalmat szerezzenek. István püspök 1701-ben Szegeden a bécsi udvar által létrehozott hivatalhoz nyújtotta be kérelmét, amelyben a török hódítás előtti állapotnak megfelelően visszakérte a püspökség régi birtokait. 1702-ben az udvar által kibocsátott irat ezen nagy mennyiségű területeknek csak egy részét biztosítja a püspök számára. Ezzel egy időben, tekintettel a hajdani Csanádi püspökség jelentős részének török megszállás alatti voltára, Szegedet jelölte ki a püspök lakhelyéül. A városában a császári-katonai fennhatóság központjául szolgáló váron kívül, a mai Dóm téren lévő egykori Dömötör templomot, amely elég rossz állapotban volt, adták püspöki templomul és ettől nem messze biztosítottak egy szerény épületet a püspök székhelyéül. A püspök további lehetőségeit egyházmegyéjének helyreállítására alapvetően lehetetlenné tette az 1703-ban kitört Rákóczi-szabadságharc.