A Leviatán (Leviathan) egy 2009-ben megjelent ifjúsági sci-fi regény Scott Westerfeld tollából. A könyv a Leviatán trilógia első része. További részei a Behemót és a Góliát címet viselik. A regény elnyerte az Aurealis-díjat, a Locus-díjat, és az orosz Mir Fantasztiki című magazin is az év legjobb ifjúsági sci-fijének nevezte.

A Leviatán több elemet is vegyít. Elsődlegesen alternatív történelmi kalandregény, azon belül is steampunk, de tartalmaz még biopunk elemeket is, ezért tekinthetünk rá military sci-fiként is.

Magyarul az Ad Astra adta ki 2012-ben. A magyar kiadás átvette Keith Thompson illusztrációit is. Fordítója Kleinheincz Csilla volt, a borítót pedig Vass Richárd készítette.

A cselekmény

A történet 1914-ben játszódik, nem sokkal a szarajevói merénylet után. Két nagy front alakul ki a kirobbanni készülő háborúban. Ezek a barkácsok, akik gőzmeghajtású szerkezeteikkel indulnak hadba, és a darwinisták, akik sosem látott, gyakran mitológiai állatfajokat tenyésztettek ki háborús célokra. A regény címében szereplő hajó, a Leviatán is ezek közé tartozik.

Ferenc Ferdinánd fia, Sándor menekülni kényszerül apja és édesanyja merénylői elől, melyben segítségére van Volger gróf. Mint később kiderül, a herceg halálával Sándor lett az Osztrák–Magyar Monarchia jogos trónörököse, ezért a trón egyéb várományosai a nyomába erednek. Nem csak a darwinistáktól kell tartania, de a németországi barkácsok is a nyomába erednek.

Egy másik szál Deryn Sharp kalandjait mutatja be, aki skót lányként, önmagát fiúnak kiadva szolgál a brit légierőnél Dylan álnévvel. Kettejük útja keresztezi egymást, és mindketten súlyos titkokat őriznek. Küzdelmek, ármánykodás és veszély követi nyomukat, és egyikük sem tudja kivonni magát a háborúból.

Szereplők Sándor herceg (Prince Aleksandar): Ferenc Ferdinánd fia, az Osztrák-Magyar Monarchia trónjának várományosa. A Barkács frakcióhoz tartozik. Nemes fiatalember, ki nehezen barátkozik meg az üldözött herceg szerepével. Intelligens és jól kezeli a viharjáró masinát. Hősies attitűdje gyakran keveri őt veszélybe. Anyanyelve a német, de jól beszéli az angolt, a franciát és a latint. Deryn Sharp: Dylan álnéven szolgál a brit légierőnél, magát fiúnak adva ki. Gyerekkorától kezdve vonzotta az ég, és mindig is fiús lánynak számított. Mikor belép kadétként a légierőbe, mindent megtesz, hogy kiérdemelje elöljárói tiszteletét, és hogy semmiben se maradjon el a társaitól. Szerelmes Sándorba. Volger vadgróf: Sándort gyerekkora óta felügyeli. Politikára és vívásra oktatja. Mindig van valami terve, és igyekszik aszerint eljárni. Egyike volt azoknak, akik ellenezték Ferenc Ferdinánd házasságát. Dr. Nora Darwin Barlow: Charles Darwin unokájaként az egyik legkiemelkedőbb tudós vált belőle. Mindig nyitott szemmel jár; figyeli a titkokat, ravasz és sok nyelven beszél. Részt vett a Leviatán kifejlesztésében. Otto Klopp: Sándor gépmestere, aki a gépezetek kezelését tanítja a hercegnek. Arisztokratikus hangnemben kommunikál Sándorral még azután is, hogy a szülei meghaltak. Hoffman és Bauer: Sándor herceg segítői, akik a viharjáró ágyúit kezelik. Segítenek barkács eszközökkel megjavítani a Leviatánt.

Díjak, elismerések Aurealis-díj (2009) Locus-díjhttp://www.locusmag.com/News/2010/06/2010-locus-awards-winners/ (2010)

Magyarul Leviatán; ford. Kleinheincz Csilla; Ad Astra, Bp., 2012

Jegyzetek

Külső hivatkozások A regény az Ad Astra webboltjában A regény a Moly.hu-n Kritika az SFmag.hu-n A könyv bemutató videója Scott Westerfeld üzenete a magyar olvasóknak

Kategória:Amerikai sci-fi regények Kategória:Alternatív történelem Kategória:Gyermek- és ifjúsági regények Kategória:Steampunk Kategória:Biopunk Kategória:2009 regényei