A Veszprém vármegyei Eger-patak a Balaton-felvidéken található,Eger-víz vízgyűjtő területe a Déli-Bakonyban ered, ahol egyesülve a Vázsonyi-Séd patakkal, keresztül folyik az Eger-völgyén és a Tapolcai-medencén, végül a Badacsony mellett Szigligetnél torkollik a Balatonba. Medre egy darabon a Káli Medence Tájvédelmi Körzet északi határa. A patak a Balaton-felvidék leghosszabb felszíni vízfolyása.
Mind a Káli-medencében, mind pedig a Balaton-felvidéki Nemzeti Park további területein számos védett növény és állatfaj él, így az Eger-patak környékén is.
A Bakony nyugati vidékén folyó patakot gyakorta Eger-víz néven is emlegetik, illetve több térképen is ezzel az elnevezéssel szerepel. Fényes Elek 1841-ből még Éger-ként, Zala vármegye 4. folyóvizeként említi, amely 100-nál több malomnak szolgáltat vizet.Fényes Elek: Magyarországnak s a hozzá kapcsolt tartományoknak mostani állapotja statistikai és geographiai tekintetben, I. kötet 446. oldal (Pest, 1841)
2023-ban, a Veszprém-Balaton2023 Európai Kulturális Főváros eseményeként Márta István zeneszerző létrehozta az Eger-víz patakművészeti őrség 13 településen a Balaton északi partján című projektet, hogy a kultúra, a tudomány és oktatási programok segítségével hívja fel a figyelmet az élővíz fontosságára, megőrzésére.https://www.egerviz.hu
Vízrajza bélyegkép|250px|right|Cholnoky Jenő: Az Egervíz medre és a Balaton valószínű kiterjedése a római uralom végétől a honfoglalásig,(1918) A Balaton hidrografiája, limnológiája és környékének éghajlati viszonyai (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1897-1918)Cholnoky Jenő: A Balaton hidrografiája, library.hungaricana.hu thumb|250px|Eger-patak, Monostorapáti Földrajz A Balaton északi partján a tóba torkolló jelentősebb vízfolyások alapvetően négy nagyobb tájegységről származnak: a Tapolcai-medencéből, az Eger-víz részvízgyűjtőjéről,Részvízgyűjtő: földrajzilag lehatárolt terület, amelyről a felszíni vizek - vízfolyások és a felszínen lefolyó egyéb vizek, illetőleg tavak összességén keresztül - egy vízfolyás egy pontjához jutnak; a magyarországi vízgyűjtő-gazdálkodási tervezés vonatkozásában a Duna közvetlen részvízgyűjtő, a Tisza részvízgyűjtő, a Dráva részvízgyűjtő és a Balaton részvízgyűjtő területe. (221/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet 2§ C.) a Káli-medencéből, valamint a Pécselyi-medencéből.Pomogyi Piroska – Reskóné Nagy Mária – Szilágyi Ferenc: A Balaton és a Velencei-tó, valamint vízgyűjtőjük speciális monitoring hálózata kialakításának makrofita szempontjai Magyar Hidrológiai Társaság Vándorgyűlése; 01/2007
Eredet Egyes források szerint Öcs község határában ered,LEADER A Tapolcai Statisztikai kistérség agrárstruktúra és vidékfejlesztési stratégiai program , 2002Monostorapáti honlapja Vízkárelhárítási terv Polgári védelmi program, 2011 a Kab-hegy lábánál.
Más, elsősorban 20. század elejei források a Vázsony-Séd forrásától, mint annak folytatása eredeztetik, a Tótvázsony fölötti Kövesgyűrpusztától,Dr. báró Wlassics Tibor: Balatoni kalauz. Balatoni Társaság. Budapest, 1925. vagy – annak "vízbújtató" hatása miatt – még távolabbról.A Balaton Tudományos Tanulmányozásának Eredményei című monográfiasorozat első kötete 2. rész: Dr. Cholniky Jenő: A Balaton hidrográfiájaA Balatont tápláló kisvízfolyásoknak nagy szerepe van a tó tápanyagterhelésének és …
Lefolyása 250px|bélyegkép|jobb|A megáradt Eger-patak Kapolcsnál 2014 októberében Az Eger-patak a Déli-Bakonyban ered a Kab-hegy lábánál, Öcs település közelében. Innen a patak 32 kilométert tesz meg, míg végül a Balatonba torkollik. Útja során főleg déli-délnyugati irányban folyik az Eger-patak, mely Hegyesd községnél a patak felduzzasztásával a nyolcvanas években létrehozott víztározón folyik keresztül. Ezután Tapolca felé veszi az irányt, de közvetlenül nem folyik át a város belterületén, hanem annak keleti határában folytatja útját. A patak ezután délnek veszi az irányt és Szigliget-Badacsonytördemic térségében éri el a Balatont. A Szigliget és a Badacsony között fekvő mocsaras-lápos rész négy, egymástól elkülönülő részből áll, melyek elnevezései: Lábdi-rétek, Malom-rét, Nádverő, Lúdgége, amelyek védett vízivilágát és élőhelyeit nemrégiben a Natura 2000 program keretében természetvédelmi területté nyilvánították.
Az Eger-patakba torkollik a Ráskai-patak Kapolcs belterületén. A patakot ezen kívül több kisebb vízfolyás táplálja.
Gazdaság
Hasznosítása Egykori természetes állapotában, még a hegyvidék bányászatának megkezdése előtt a Balaton-felvidék legbővizűbb vízfolyása volt. A Bakony délnyugati-déli térségében folytatott bányászat depressziós hatása és a csapadékszegény időjárás miatt az 1990-es évekre vízhozama jelentősen csökkent,Hegyesd honlapja Vízkárelhárítási terv Polgári védelmi program, 2011 így hasznosításának jellege is megváltozott. Számos egykor működő malom, manapság elhagyatva, vagy üdülőnek, vendéglátóipari egységnek átalakítva áll és még ma is megtalálható.Ladányi András: Monostorapáti-a Völgy kapuja: beszélgetések Apátiról, 2004.
Malmok Az Eger-patak mentén egykor száznál is több kallómalom, liszt- és fűrészmalom működött, de volt itt olajütő malom is. Vize télen sem fagyott be, így – hacsak a nyári aszály ki nem szárította a medret – folyamatosan üzemeltek, s nem csak a helyi szükségleteket látták el. Akár 30 kilométerről is elhozták terményeiket a környékbeli gazdák, eleven, pezsgő életet biztosítva. A molnárok gyakran meg is vendégelték az őröltetőket. Mária Terézia idejében a konkurencia erősödésével már maguk gyűjtötték be az őrlendőt. A molnárok csak kis része volt tulajdonos, általában bérelték (árendába vették) az egyháztól, faluközösségtől, vagy földesúrtól. Érdekeik védelmére céhekbe tömörültek, szabályozták költségeiket, jogaikat, s információs szolgálatként működtek. Sőt, gondoskodtak arról, hogy a molnár halála után a malom el ne vesszen. A 19. században a malomipar nagy fejlődésen ment keresztül és Európa élvonalába került. A nagy teljesítményű hengermalmok üzembelépésekor az 1900-as évek elején a patak Nagyvázsony és Szigliget közti szakaszán még 46 működő malom állt. Az Eger-völgyben nagy részük az államosítás után is fennmaradt, de főleg a kisebb kapacitásúak egyre gazdaságtalanabb üzemeltetése miatt előbb a községi tanácsok kezelésébe kerültek, amik aztán az 1960–70-es évekig folyamatosan megszüntették azokat.
A 18. században feltehetően Pula településnek is volt malma, mivel ekkor még több molnár is volt a faluban.
Petenden (ma: Vigántpetend) 1549-ben, majd a falu elnéptelenedése után 1700-ból maradtak feljegyzések arról, hogy a településen működött egy malom.
thumb|Nem működő zsilip (Eger-patak, Kapolcs) Kapolcson több malom is volt, a 19. században kilenc darab „liszt-” és három darab fűrészmalom dolgozott a faluban. A településen az idők folyamán többek között az alábbi malmok üzemeltek: az Ilona-, a Kuthy-, a Kaszás-, a Krajcár-, a Bokovecz-, a Bíró-, a Sándor-, a Horvát-, a Mezriczky-, a Denti-, a Walter-, a Rossz-, a Csúcsos- és a Szaller-malom. 1945-ben is még négy üzemelt. Az államosítások idején a malmokat bezáratták.Epilógus
A település romos állapotú malmainak felújítása 2013-ban is tart, amelynek folyományaként 2000-ben már újjáépítették a Szaller-malmot, amely ma Falumalom néven múzeumként látogatható. Kapolcson egykoron molnárcéh is működött. A Kapolcsi Kulturális és Természetvédelmi Egylet Helyi Értéktárában kis összefoglaló is készült a valahai kapolcsi malomkultúráról.Kapolcsi vízimalmok
Az Egervíz Monostorapátinál 1599-ben hat malmot is hajtott, de voltak időszakok a 17–18. századok során, amikor kettő, vagy egyetlen egy sem volt üzemben.Balatonfelvidéki Térségfejlesztési Társulás Települések: Monostorapáti A 20. század elején a II. világháborúig az Eger-völgyi települések között legnagyobbként a legtöbb – szám szerint öt – malom és így a legnagyobb őrlőkapacitás is itt volt. Ekkor, egy malomszíj ellopása után is még négy működött.Előadások az Eger-völgye településeinek történetéből. Káli Csaba: Az Eger-völgy települései (Kapolcs, Monostorapáti, Pula, Taliándörögd, Vigántpetend) 1945-ben. Kapolcs. Kapolcsi Kulturális Természetvédelmi Egylet, 1996. 71-80. p. (Csigakönyvek 2.) A környéken itt üzemelt legtovább malom (a Löffler-malom, egészen 1965-ig működött).Hamar Imre: Az élet völgye; Eger-völgyi malmok fejezet
Hegyesd és környéke a török hódoltság ideje alatt mérhetetlen pusztításon ment keresztül, de malmaik sértetlenek maradtak. Ezek mellett itt még két vashámor is üzemelt.
Diszelben 1329-től folyamatosan említenek vízimalmokat a korabeli leírások, melyek a nagybirtokos és a nemesi családok birtokában voltak. Ilyen malmok a Vashámori-, a Korona-, a Kasza-, a Stankovics-, a Tóth-, a Csabi- és a Szarvas-malom. 1997 nyarától az azelőtt elromosodott Stankovics-malom, Mújdricza Péter építész tervei alapján, Első Magyar Látványtár Kiállítóháza néven vált látogathatóvá. Mezőgazdaság Az Eger-patak vízhozama öntözéshez, mesterséges tavak fenntartásához elegendő vizet biztosíthat. Emiatt a völgyzárógátas Hegyesdi-tározót eredetileg öntözési célból létesítették az 1980-as évek elején, azonban 1998 óta - évente leeresztett - halastóként üzemel.
Halgazdaság Az Eger-víz halállományára jellemző a sügér, a csuka, a vörösszárnyú keszeg és a bodorka.
Élővilág Az egykor igen bő, gyors folyású patak vize és növényi környezete gazdag állatvilágot vonzott magához.
Növények thumb|Harangvirág (Eger-patak, Pula) A Dörögdi-medence környéke égeres, füzes,KÖRNET interaktív környezeti nevelési háló - tájvédelmi böngészde: Védett értékek (XIII. fejezet) Hozzáférés: 2013. december míg az északi letörések gyertyános–bükkös területek, Monostorapátinál (Sátorma) már cseres–tölgyeseket találunk.Balaton-felvidéki Nemzeti Part Káli-medence A torkolatvidékén található sárga vízililiom, rence és tavirózsa, árnyékot pedig terebélyes éger, kocsányos tölgyfák és a telepített jegenyefák nyújtanak.
Állatok A patak torkolatánál a mocsári csigák különböző fajtáival és nagyszámú rovarsereglettel, békaállománnyal találkozhatunk. Vizében domolykó, valamint a néha fel-felbukkanó pisztráng is megtalálható. A nagy kócsag vagy a szürke gém, illetve bakcsó, szárcsa és jégmadár is jellemzi a patakpart marárvilágát, de a fürj,A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 13. Természettudomány: Keve András: Adatok a Tapolcai-medence madárvilágához (62, 72. oldal) - 1978. a piroslábú cankó, a nádasok kismadarai a foltos nádiposzáta, a nádirigó vagy a nádi tücsökmadár és a seregély illetve a vadászó barna rétihéja is megjelenik. Az emlősök képviselői a tömzsi pézsmapocok, valamint a vidra, de nagyszámú szarvas-, őz-, és vaddisznó-populáció is látogatja a vizet.Szigliget honlapja Vizeink élővilága A patak szitakötőfaunáját 25 különböző faj alkotja, többek közt a sebes acsa (Aeshna cyanea), sávos szitakötő (Agrion splendens), Kisasszony-szitakötő (Agrion virgo), lápi acsa (Anaciaeschna isosceles), óriás szitakötő (Anax imperátor), szőrös szitakötő (Brachytron pratens), díszes légivadász (Coenagrion ornatum), szép légivadász (Coenagrion puella), gyakori légivadász (Coenagrion pulchellum), (Cordulia aeneaturfosa), zöld légivadász (Erythromma viridulum), kék légivadász (Ischnura elegans), (Lestes barbant), csermelyszitakötő (Onychogomphus forcipatus), széleslábú szitakötő (Platycnemis pennipes), erdei rabló (Sympecma fusca), valamint él itt vöröshasú unka (Bombina bombina).
Makroszkópikus gerinctelenek thumb|Szitakötő (Eger-patak, Pula) thumb|Édesvízi rák a monostorapáti Szent kút forrás vizében