A Conecto („összekapcsolódás”) Vastag Csaba többszörös Fonogram díjas énekes második, 2013-ban megjelent nagylemeze.
Története A lemez előmunkálatai még 2012-ben kezdődtek. A lemezen többen is dolgoztak, olyanok mint Müller Péter Sziámi, Rakonczai Viktor és Majoros Péter (Majka). 2012 év végén sokat dolgozott, dolgoztak a lemezen. Még ebben az évben két dalt is bemutatott a megjelenő lemezéről. Az első volt a Szerelem vándora, amit a Való Világ 5 fináléjában mutatott be. A dal később egy klipet is kapott, és rengeteg elismerést és díjat. A YouTube videómegosztó oldalon pedig rengeteg nézettséget szerzett a dal. A második dal pedig Ugye érzed címmel jelent meg, aminek premierjét az X-Faktor 3. évadának a hatodik döntőjében hallhattunk először. Ez a dal is kisebb-nagyobb sikereket ért el. A munkálatok viszont kicsit szüneteltek, mikor Csaba a Szombat esti lázban táncolt partnerével Mármarosi Tündével amit később meg is nyertek. Viszont emiatt egy kicsit talán késett is az album. Csaba 2013 nyarán a munkák mellett rengeteget fellépett. A felvételek 2013 októberében és novemberében zajlottak. Az album megjelenése előtt még egy dalt bemutatott az X-Faktor színpadán, a Megküzdök érted című dalt. Pár napra rá már a rádiók is játszották. Decemberben kiadásra került az album. Csaba az albumán dalszövegíróként és zeneszerzőként is részt vett. Csabának több lemezbemutató koncertje is várható a közeljövőben, majd egy világszínvonalú koncertturnéra is készül a jövő évben.
Az album dalai Szám címe Szövegírók Dalszerzők Hossz 1. Megküzdök érted</small> Vastag Csaba, Müller Péter Szabó Zé, Rakonczai Viktor 3:442. Szerelem vándora</small> Vastag, Geszti Péter Vastag, Szabó Zé 4:19 3. Kell, hogy mindig ölelj</small> Vastag, Jánosi Vastag, Berkes Gábor, Vígh Arnold 3:53 4. A nap mikor születtél</small> Vastag, Kenéz Gábriel Kenéz Gábriel 3:28 5. Őrült éjjel</small> Vastag, Jánosi Szabó Zé, Rakonczai Viktor 3:32 6. Nézd meg jól</small> Vastag, Majka Kelemen Huba 3:03 7. Ugye érzed</small> Vastag, Major Eszter Szabó Zé 3:47 8. Vendég</small> Vastag, Müller Péter Vígh Arnold 3:53 9. Háború</small> Vastag, Dandó Zolika Dandó Zolika 3:24 10. Félig rajzolt képregény</small> Vastag, Dandó Zolika Dandó Zolika 4:02 11. Törékeny világom</small> Vastag, Vígh Arnold Vastag, Vígh Arnold 3:46 12. Fordul a bolygó</small> Vastag, Závodi Gábor Závodi Gábor 4:04 13. Őrizd az álmod</small> Vastag Csaba, Vastag Tamás, Major Eszter Rakonczai Viktor Rácz Gergő 4:30 14. Papírlapok a szélben</small> Vastag, Závodi Gábor Vastag, Závodi Gábor 3:15
Bónusz dalok Szám címe Hossz 1. This Is Your Life</small> 3:372. I Love You</small> 3:50
Kislemezek Őrizd az álmod : 1. Őrizd az álmod 2. Őrizd az álmod (angol verzió) 3. Őrizd az álmod (akusztikus változat) Szerelem Vándora : 1. Szerelem vándora 2. Szerelem vándora (hosszabb verzió) Ugye érzed Megküzdök érted : 1. Megküzdök érted 2. Őrült éjjel
Conecto-turné Az album megjelenése után, Csaba folyamatosan készülődött a lemezbemutató koncertekre illetve a nagy nyári turnéra. Három nagyobb lemezbemutató koncertje volt, Budapesten a Syma csarnokba, Debrecenbe illetve Pécsen. Mind a három szuperkoncert nagy sikert aratott. A márciusi nagykoncertek után, Csaba május végén kezdte meg a turnét, zenekarával. A koncertsorozat címe CONECTO:A mi utunk lett. A koncertsorozat a jelen állas szerint, az év végén ér majd véget. A Conecto turné dalai Már tudom Megküzdök érted Vendég Ugye érzed Törékeny világom Kartonvilág A nap mikor születtél Törött tükör Szállj Hangokba zárva (Vastag Tamással) Őrizd az álmod (Vastag Tamással) Őrült éjjel Papírlapok a szélben Kell, hogy mindig ölelj Szerelem vándora My Way Jégszív Menedék Ezen kívül öccse, Vastag Tamás is énekel két számot: Soha még Holnaptól A koncertsorozat listáját ősztől átalakítják. Már tudom Vendég Ugye érzed Törékeny világom Félig rajzolt képregény A nap mikor születtél Törött tükör Hangokba zárva (Vastag Tamással) Őrizd az álmod (Vastag Tamással) Megküzdök érted Háború Szállj Őrült éjjel Papírlapok a szélben Kell, hogy mindig ölelj Szerelem vándora My Way Jégszív Menedék
Jegyzetek
Kategória:2013 nagylemezei