180px|jobbra|bélyegkép|Útjelzések az 1. sz. magashegyi túraúton, a Civetta körzetében

A Dolomitok magashegyi túraútjai, , , röviden Dolomiti magasutak a második világháború utáni évtizedekben kiépített, hosszú távú, jelzett magashegyi túraösvények az észak-olaszországi Dél-Tirolban, Trentinóban, valamint Belluno és Treviso megyében (Venetóban) is. E túrautakon az egész Dolomitok hegyvidékén át lehet kelni, 8…18 nap alatt. Ebben a hegyvilágban jelenleg 10 ilyen hosszú távú túraútvonalat tartanak fenn, ezek nyomvonala látványos és változatos magashegyi tájakon át vezet, részben az első világháborúban épült katonai utánpótlási utak nyomvonalát követve.

A magashegyi túrautak születése

Az első hat Dolomiti magashegyi túrautat (az 1…6 jelzésűeket) már az 1960-as, 70-es években kiépítették. 1976-ban megnyitották a 7. sz. túrautat, amely az előzőeknél rövidebb, de nehezebben bejárható út. Ezek elsősorban a Keleti- és a Középső-Dolomitok bejárására adtak módot. Az 1980-as években felavatták a 8., 9. és 10. jelzésű utakat is, a Dolomitok távolabbi peremvidékét is bekapcsolva az utak rendszerébe. A Dolomiti túrautak egységes jelzést kaptak, kék szegélyű, talpán álló háromszögbe foglalt sorszámmal.

A túrautak nyomvonalának kijelölésekor már kezdettől fogva törekedtek arra, hogy bekössék őket az úgynevezett „Békeösvény”-be (Friedensweg / Sentiero della Pace), amelyet az első világháborús katonai utánpótlási ösvények és mászóutak vonalán alakítottak ki. Ez a túraút végighúzódik a történelmi Tirol és Trentino tartományok egykori déli határvidékén, a Sexteni-Dolomitokban található Kreuzberg-hágótól a svájci határnál fekvő Stilfser-hágóig (Stilfser Joch / Passo Stelvio). Az út elhalad az 1915–17-es hegyi háború emlékei, régi erődítmények, bunkerek mellett. A Dolomiti magashegyi túrautak olasz és osztrák létrehozóit kettős szándék vezette. Egyfelől különleges túraélmény lehetőségét kínálták a túrázóknak, másfelől oldani igyekeztek azt az évtizedes nemzetiségi konfliktust, amely Dél-Tirol és Trentino 1919-es Olaszországhoz csatolásával kezdődött, az 1930-as évek erőszakos olaszosításával folytatódott, és enyhítésére az első lépést csak az 1946-os Gruber–De Gasperi-egyezmény tette meg.

Az utak adatai Sz.Út neve (német/olasz)KezdőpontVégpontHosszaTartamaLeírásJelzés 1. Klasszikus út (Klassischer Weg / Via Classico) Braies-tó (Pragser Wildsee / Lago di Braies) Belluno 150 km 13 nap A „Klasszikus út” a Braies-tótól Bellunóig, a Keleti-Dolomitokon keresztül vezet. Egy vasalt mászóút, egyébként könnyű túra, rövid szakaszok. || 40px

| 2.|| Dél-Tiroli legendák útja (Weg der Südtiroler Sagen / Via delle Legende) || Brixen (Bressanone) || Feltre || 185 km || 15 nap ||„A dél-tiroli legendák útja” az Eisack (Isarco) folyó völgyében fekvő Brixentől Feltréig vezet, a Nyugati-Dolomitokon keresztül. Néhány vasalt mászó-szakasz (II. nehézségi fok), egy gleccser-átkelés (Marmolada), egyébként könnyű túra, de megerőltető, hosszú szakaszok. || 40px

| 3.|| Zergék útja (Weg der Gämsen / Alta Via dei Camosci) || Toblach (Dobbiaco)|| Longarone || 120 km|| 10 nap || „A zergék útja” a puster-völgyi Toblachból vagy Niederdorfból (Villabassa) a Piave menti Longaronéig vezet, a Keleti-Dolomitokon (az Ampezzói-Dolomitokon és a Sorapiss-tó katlanán) át. Egy vasalt mászó-szakasz, néhány II. nehézségi fokú hely, hosszú túraszakaszok. || 40px

| 4.|| Grohmann-út (Grohmann-Höhenweg / Via Grohmann) || Innichen (San Candido) || Pieve di Cadore || 90 km|| 8 nap || A „Grohmann-út” a puster-völgyi Innichentől a piave-völgyi Pieve di Cadoréig, a Keleti Dolomitokban vezet, több II. nehézségi fokú vasalt mászószakasszal. || 40px

| 5.|| Tiziano-út (Tizianweg / Via di Tiziano) || Sexten (Sesto) || Pieve di Cadore || 100 km || 10 nap || A „Tiziano-út” a puster-völgyi Sextentől a Piave menti Pieve di Cadoréig, a Keleti Dolomitokban vezet, több II. nehézségi fokú vasalt mászószakasszal. Többször bivakban kell éjszakázni. || 40px

| 6.|| A csend útja (Weg der Stille / Via dei Silenzi) || Sappada || Vittorio Veneto || 190 km || 14 nap || „A csend útja” a Karni-Alpokban fekvő Sappadától vezet a Treviso megyei Vittorio Venetóig, a Karni-Alpok déli részén át. Több nehéz hely és vasalt mászóút (II–III. nehézségi fokú). Többször bivakban kell éjszakázni. Hosszú, megerőltető túraszakaszok. || 40px

| 7.|| Lothar Patéra-emlékút (Auf den Spuren Lothar Patéras / Via di Lothar Patéra) || Pieve d’Alpago || Segusino || 110 km || 11 nap || A „Lothar Patéra-emlékút” a Belluno megyei Pieve d’Alpagótól a Treviso megyei Segusinóig, a Karni-Alpok déli részén át. Egy vasalt mászóút, sok II. nehézségi fokú hely, igen megerőltető, nagyon hosszú túraszakaszok elhagyatott vidékeken.Többször bivakban kell éjszakázni. Az út a 19–20. század fordulóján élt Dr. Lothar Patéra író és alpinista emlékére kapta nevét.http://taicinvriaul.org/timau/ted/rassegna/date2002/feb2002/feb04a.html || 40px

| 8.|| Panoráma-út (Weg der Panoramen / Via Panoramica) || Brixen (Bressanone) || Salurn (Salorno) || 160 km || 13 nap || A „Panoráma-út” az Eisack-völgyi Brixenből az Etsch-völgyi Salurnig, a Déli-Dolomitokban, a dél-tiroli borút mentén. Egy vasalt mászóút, egyébként könnyű túra, rövid szakaszok. 9. Transzverzális út (Via Transversale) Bozen (Bolzano) Santo Stefano di Cadore 180 km 14 nap A „Transzverzális út” Bozentől a Piave mentén fekvő Santo Stefano di Cadoréig, a Nyugati- és Keleti-Dolomitokon át. Egy vasalt mászóút, egyébként könnyű túra, rövid szakaszok. 10. Judikária-út (Judikarien-Höhenweg / Via delle Giudicarie) Bozen (Bolzano) Garda-tó 200 km 18 nap A „Judikária-út” Bozentől a Garda-tóig, a Nonsberg-hegycsoporton, a Brenta hegységen és a Garda-tó körüli hegyeken (Gardaseeberge) keresztül. Három vasalt mászóút, egyébként könnyű túra, de több hosszú és megerőltető túraszakaszokkal.

A túraút-projekt közreműködői 180px|jobbra|bélyegkép|Emlékkápolna a Falzarego-hágóban (1. sz. túraút) A túrautak kijelölését, karbantartását, ellenőrzését Belluno megye önkormányzata (Amministrazione Provinciale di Belluno) koordinálja. A közreműködő olasz és osztrák szakmai partnerszervezetek a következők:http://www.dolomiti-altevie.it/Default.aspx?tabid=281 Eisack-völgyi Turisztikai Szövetség (Consorzio Turistico Valle Isarco), Brixen (Bressanone), Dél-Tirol, Olaszország (www.valleisarco.info) Wipp-völgyi Turistaszövetség (Tourismusverband Wipptal und seine Seitentäler), Steinach am Brenner, Tirol, Ausztria (www.wipptal.at) Wipp-völgyi Leader Egylet (Leaderverein Wipptal), Steinach, Tirol, Ausztria (www.wipptalnetz.at) Osztrák Alpesi Egylet (Österreichischer Alpenverein), Großkirchheim, Karintia, Ausztria (www.alpenverein.at) Karintiai Magas-Tauern Nemzeti Park Alapítvány (Kärntner Nationalparkfonds Hohe Tauern), Großkirchheim, Karintia, Ausztria (www.hohetauern.at)

Jegyzetek

Források Franz Hauleitner: Das große Buch der Dolomiten-Höhenwege, Rother Verlag, München 1988, Dolomiten-Höhenwege 1-3, Rother Dolomiten-Höhenwege 4-7, Rother Dolomiten-Höhenwege 8-10, Rother

További információk

Kategória:Dolomitok Kategória:Hegymászás Kategória:Túraútvonalak