Kedvek Richárd (Veszprém, 1976. december 7. –) magyar színész.
Pályafutása Színművészeti tanulmányait a Nemzeti Színiakadémián kezdte 1997-ben. Mesterei Gaál Erzsébet, Csizmadia Tibor és Béres Ilona voltak. Ennek elvégzése után felvételt nyert a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, ahol 2004-ben szerzett színművész diplomát. Az egyetemen Hegedűs D. Géza, Huszti Péter, Zsótér Sándor, Zsámbéki Gábor, Bálint András, Méhes László, Benedek Miklós, Léner András, Almási Tamás, Ács János, Simon Balázs és Novák Eszter voltak a tanárai. 2003–2005 között fellépett a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban, a tatabányai Jászai Mari Színházban, a Thália Színházban, a Katona József Színházban és a Vígszínházban. 2005–2008 között a kecskeméti Katona József Színház tagja volt. 2007-ben Radó-díjat nyert. 2010-ben a Szegedi Nemzeti Színházba szerződött, ahol vezető szerepeket játszott nagy igényességgel, komoly szakmai és közönségsikerrel. Jelenleg szabadúszó. Országos népszerűségre tett szert a Jóban Rosszban c. tv-sorozat Bezerédi doktoraként.
Színházi szerepeiből A Színházi adattárban regisztrált bemutatóinak száma: 32; 2013. december 15-i lekérdezés Fila Vera: Egy szobalány Londonban – Millenáris 2003 Kleist: Amphitryon (Amphitryon) – Ódry Színpad 2003 Wesker: Lakodalom (Ringo) – Ódry Színpad 2003 Miller: Fejének belseje (Az ügynök halála, Biff) – Ódry Színpad 2003 Dosztojevszkij: Fehér éjszakák – Thália Színház 2003 Peer K.: Szorongás Orfeum (Anya) – Ódry Színpad 2004 Vinnai: Metro – Ódry Színpad 2004 Eisemann: Én és a kisöcsém (dr.Vass) – Jászai Mari Színház 2004 Bodó–Vinnai: Attack (Tüske) – Katona József Színház (kamra) M, vagy mégsem – Móricz Zsigmond Színház 2004 Shakespeare: Szeget szeggel (Börtönfelügyelő) – Móricz Zsigmond Színház 2005 Pozsgai: Szabadságharc Szebenben (Schubert, a kalapos) – kecskeméti Katona József Színház 2005 Schiller: Don Carlos (Posa márki) – kecskeméti Katona József Színház 2005 Kušan: A balkáni kobra (Joe Gilespie, alezredes) – kecskeméti Katona József Színház 2005 Bagossy László: E-chat – kecskeméti Katona József Színház 2006 Zerkovitz: Csókos asszony (Dorozsmai Pista) – kecskeméti Katona József Színház 2006 Bereményi: Laura (Madarász Zsolt, államtitkár) – kecskeméti Katona József Színház 2006 Büchner: Danton halála (Lacroix) – kecskeméti Katona József Színház 2006 Tarantino: Tomik Pizzicato (Kutyaszorítóban; Barna) – Szombathelyi Kamaraszínház 2006 Hašek: Švejk (Katz káplán) – kecskeméti Katona József Színház 2007 Feydeau: Osztrigás Mici (Dáma a Maximból; Montgicourt) – kecskeméti Katona József Színház 2007 Shakespeare: A windsori víg feleségek (Caius doktor) – kecskeméti Katona József Színház 2007 Móricz: Úri muri (Ügyvéd) – kecskeméti Katona József Színház 2007 Molière: Mizantróp (Az új embergyűlölő; Philinte) – kecskeméti Katona József Színház 2008 Coelho: Tizenegy perc (Roger) – Thália Színház 2010 Molière/B.: A képzelt fösvény beteg (Béralde) – Szegedi Nemzeti Színház 2010 Egressy: Sóska, sült krumpli (Művész) – Szegedi Nemzeti Színház 2011 Csehov: Három nővér (Versinyin) – Szegedi Nemzeti Színház 2011 Schiller: Haramiák (Schwarz) – Szegedi Nemzeti Színház 2011 Ibsen: Hedda Gabler (Ejlert Lövborg) – Szegedi Nemzeti Színház 2012 Steinbeck: Egerek és emberek (Slim) – Szegedi Nemzeti Színház 2012 Pozsgai: Pipás Pista (Szokál Mihály) – Szegedi Nemzeti Színház 2013 Hellstenius: Elling és Kjell (Kjell Bjarne) – Aranytíz 2013 Tasnádi: Memo (dr. Lónyai Péter) – Szegedi Nemzeti Színház 2013 Shakespeare: Othello (Lodovico) – Szegedi Nemzeti Színház 2014 Tasnádi : Finito (Pál, médiaszemélyiség)- Pinceszínház Budapest 2015
Rendezések Albert Camus: Caligula Aranytíz Kultúrház 2015
Filmek A Hídember (2002) Szeret, nem szeret (2002–2003) Átok (2011) Jóban Rosszban (2011–2018) Társas játék (2013) Béke - A nemzetek felett (2022) …a szomszéd tehene (2024)
Díjai, elismerései Radó-díj (Kecskemét, 2007) Pantalone díj a legjobb főszereplő duettnek, Kedvek Richárdnak és Őze Áronnak, (Vidor fesztivál 2014.)
Jegyzetek
Források
Életrajza a Szegedi Nemzeti Színház honlapján
Kategória:Magyar színészek Kategória:Veszprémiek Kategória:1976-ban született személyek Kategória:Élő személyek