Frederikshavn dán város a Nordjylland nevű régió Frederikshavn járásában, Jylland északkeleti partvidékén. Mai neve Frigyes kikötőjeként fordítható, de eredetileg Fladstrandnak hívták. Lakossága fő (2014. január 1-jén)BEF44: A város belterületi lakossága január 1-jén a Dán Statisztikai Hivatal adatai A város életében kiemelt szerepet játszik a halászat és a kikötő. Frederikshavn fontos kikötő a Svédország és Norvégia felé közlekedő kompok számára. A turizmus miatt Skandinávia irányából évente több, mint ember halad át a városon. A dán nyelvben a frederikshavner, vagyis frederikshavni szó a legkeresettebb lepényhalfajtát jelöli.

1818-ban nyerte el a városi rangot. Frederikshavn legrégebbi épülete, a Fiskerklyngen eredetileg a 16. század közepén épült, de a most a környékén látható házak a 18-19. századból származnak.

Földrajza A történeti kialakulás I. e. 6000 környékén a Kattegat nagyrészt még szárazföld volt. I. e. 4000 körül emelkedett meg a tengerszint addig, hogy a korábbi partvonal helyett Frederikshavn környékéig törjön előre a víz és kialakítsa a Hirsholmene szigetcsoportot és a mintegy 27 km-re fekvő Læsø szigetét.

Ma a partot strandok és homokdűnék alkotják. A város északi felében elhelyezkedő sík Marinevorland fenyérrel és erdővel váltakozó mezőgazdasági haszonterület, szántóföldjein elsősorban gabonatermesztés folyik. A várost déli részén mindössze egy keskeny sávnyi partvonal választja el a város nyugati részéig érő dombságtól.

Magaslatok thumb|250px|jobb|A Bangsbo Å hallépcsői a Bangsbo Parkban Blåhøj Pikkerbakken Øksnebjerg

Folyók A város környékén található kisebb folyók: Bangsbo Å – a Kattegatba torkollik Elling Å – a Kattegatba torkollik Kragskov Å – a Rugholm Å-ba torkollik Rugholm Å – a Kattegatba torkollik Skærum Å – az Elling Å-ba torkollik Åsted Å – az Elling Å-ba torkollik

A part Frederikshavn (a Skagen és a Sæby) nélkül 32 kilométer hosszú tengerpartja van a Kattegat mentén, az Északi-tenger és a Balti-tenger találkozásánál. A partvonal sík és strandok, valamint dűnék váltogatják egymást rajta. A strandokon homoklerakódások alakultak ki. A víz mélysége 2 kilométeres körzetben körülbelül 4 méter.

Városrészei A dán közigazgatási reform óta Frederikshavn járáshoz tartozik a városon kívül északon Skagen városa és Sæby városa délen. Az új járáshatár egyben a magasabb közigazgatási egység határa is.

Frederikshavnhoz tartoznak a következő községek (Sogn) (Skagen és Sæby városait leszámítva): Frederikshavn Sogn – A városmag kikötőivel, 2,5 km hosszú sétálóutcájával, Önkormányzati hivatala, pályaudvara, temploma (Frederikshavn Kirke), uszodája, könyvtára, gimnáziuma, kórháza és rendőrsége. Szintén Frederikshavnhoz tartoznak a Hirsholmene szigetcsoport tagjai. Abildgård Sogn – A városközponttól nyugatra fekvő ipari terület, a MAN-művek és annak lakónegyede; az Abildgård Kirke és a Fladstrand Kirke templomai Bangsbostrand Sogn – A városközponttól délre a part mentén elhelyezkedő vitorláskikötő, lakónegyed; a római katolikus templom és a Bangsbostrand templom Elling Sogn – A centrumtól északra fekszik, magába foglalva Ellinget, ahol az Elling Kirke található, Jerupot a pályaudvarával és a Jerup Kirke templomával, Nielstrupot és Strandbyt annak pályaudvarával, templomával (Strandby Kirke) és a nagy halászkikötővel. Åsted Sogn – 5 km a városközponttól nyugatra található és olyan kisközségeket ölel fel, mint Orten Åsted, Kvissel, Rydal és Ravnshøj. Ezen a területen fekszik az Åsted Ådal természetvédelmi terület és számos paraszttanya. Ezek központját a templomok (Åsted Kirke és Kvissel Kirke) és a körülöttük elhelyezkedő temetők képezik. Gærum Sogn – a város középpontjától 3 km-re délnyugatra található Gærum településével. Skærum Sogn – a városcentrumtól 8 km-re nyugatra fekszik Skærum és Skærum Kirkeby falvait magába foglalva, utóbbiban található a Skærum Kirke templom. Flade Sogn – a városmagtól délre lehet megtalálni Kilden faluját a Flade Kirke templommal és Knivholt falujával, melynek Cloostårnet nevű kilátótornya kitűnő kilátást biztosít Vendsyssel nyugati részére. Understed Sogn – a város középpontjától 2 km-re délre a parton fekvő Haldbjerg falujával, amelynek temploma a Understed Kirke

A lakosság számának változása Az adatok a Dán Statisztikai Hivatal adatbázisából származnak.Dán Statisztikai Hivatal, BEF1: Folketal pr. 1. januar efter kommune/amt, civilstand, alder og kon.Dán Statisztikai Hivatal, BEF44: Folketal den 1. i kvartalet efter kommune, kon, alder, civilstand, herkomst, oprindelsesland og statsborgerskab. 1975 1980 1985 1990 1995 2000 2005 2010* Összesen férfi nő 10 év alattiak 10-19 évesek 20-29 évesek 30-39 évesek 40-49 évesek 50-59 évesek 60-69 évesek 70-79 évesek 80-89 évesek 550 675 802 919 90-99 évesek 51 90 89 115 125 153 209 468 99 év felettiek 0 1 4 1 2 2 3 8 2007-ben a közigazgatási reform keretében Skagen és Saby térségei betagolódtak Frederikshavn járásába.

Története thumb|right|250px|A Krudttårnet, az 1686–1690 között épített erődítmény. Ma helytörténeti múzeum

A város területe évezredek óta lakott. A kőkorszaktól a viking éráig találtak régészeti leleteket, úgy mint halomsírokat, megalitikus sírokat, településeket és a Løgten Mark barlanglakásait. Kedvezően hatott a város fejlődésére a tengerhez való közelség, valamint a Hirsholmene és a Deget sziget körüli természetes kikötésre és horgonyzásra alkalmas helyek. A halászat lehetővé válta után, a középkőkorszakban már lakott volt a vidék. Ebből az időszakból, az i. e. 6. évezredből lakott településre jellemző leleteket találtak. A Donbækgårdene mellett több mint 60 későbbi korokból származó halomsírt találtak a régészek, Gærum közelében pedig bronzkori sírokat tártak fel.

thumb|250px|Az 1890-1892 között épült Frederikshavn kirke

Az eredetileg Fladstrand névre hallgató település kezdetben pár halászházból állt. A Balti-tengerhez való előnyös közelsége miatt haditengerészeti bázissá és stratégiailag fontos ponttá vált. Először a Harmincéves háború során IV. Keresztély dán király veresége következtében a Dániát ekkoriban megszálló német csapatok szükségesnek találták a kikötő védművekkel való ellátását. 1627-ben kezdték meg a Nørdre Skanse, az Északi sánc építését. Az első erődítést továbbiak követték a 17. század folyamán és a biztonság nagyban elősegítette a kereskedelem fellendülését. Ennek következtében 1681-ben Sæby-ből Fladstrandba helyezték a vámszedési központot. Az 1688-ban épített katonai épület, a Krudttårnet, avagy Puskaportorony a mai napig is áll és szintén épségben maradt a Nordre Skanse. A Puskaportorony a gondos állagmegóvásnak köszönheti túlélését, és szimbolikus fontossága miatt belekerült a járás címerébe is. 1690-ben elkezdték építeni a település önálló templomát, a Fladstrand Kirkét.

Az 1709-1720-ig tartó nagy északi háborúban az itteni erődben sáncolta el magát Peter Wessel Tordenskjold. Innen szervezte Norvégiába tartó konvojait és az városból indította támadásait Svédország ellen. 1719-ben Tordenskjold 700 harcosával bevette a svéd Marstrand erődöt, melyre Frederikshavnben évente megemlékeznek Tordenskloldtagen-nek nevezett ünnepség keretében.

A napóleoni háborúk során Dánia 1807 és 1814 között szembekerült a tengeri nagyhatalom Angliával. Emiatt a Krudtårnet-től délre hadikikötő létesítése vált szükségessé. Az 1805-ben elhatározott építkezést 1810 és 1812 között sikerült megvalósítani.

jobb|thumb|250px|Ágyúállás a Pikkerbakkenen a második világháborúban

A háború lezárása után a város norvég és svéd partokhoz való közelsége gazdasági, politikai és katonai előnyöket kínált. Emiatt emelkedett az addig Fladstrand (lapospart) névre hallgató halásztelepülés 1818. szeptember 23-án VI. Frigyes dán király nevét kapva kereskedővárossá. A kikötő következtében a város gyorsan a régió kereskedelmi központjává vált. Bírósági épület, gyógyszertár, kereskedőházak épültek, majd 1852-ben rendszeres kompjárat létesült Koppenhága irányában. Egy évvel később megnyílt az olsói, nyborgi és kieli kompjáratok, majd 1881-ben tovább szélesült a paletta a göteborgi járattal. 1871-ben Frenderikshavn és Aalborg között felépült a jütlandi vasút, melynek vonala 1890-ben elérte Skagent, majd 1899-ben Sæbyt. A 19. századi iparosodás először a kikötőt érintette, hajógyárak és dokkok épültek. 1871-ben megalapították a Danyard és a Frederikshavn Værft & Tørdok hajógyárakat. 1883-ban létrejött a Burmeister & Wain motorgyár, melyből később a MAN B&W Alpha Diesel vállalata kifejlődött. Az idevonzott munkaerő 1870 és 1890 között megduplázta a város lakosságát. A Fladstrand Kirke szűkké vált, ezért 1890 és 1892 között felépítették a jóval reprezentatívabb, 1100 ülőhelyet számláló Frederikshavn Kirke templomát. 1902-ben a város déli részét újabb templom épült, a Bangsbostrand Kirke.

Az első világháborút Dánia semlegességben vészelte át, így minimális katonai összpontosításon kívül más esemény nem történt a városban. A második világháború ennél sokkal jelentősebb eseménynek bizonyult. Mindenekelőtt a város stratégiai fekvése miatt rendezkedtek be itt a német megszálló csapatok folyamán, Frederikshavnt a védelmi körzet középpontjának megtéve. A másik három védelmi körzet középpontja Aalborg, Esbjerg és Hanstholm volt. Frederikshavn-ből indult a német flotta Norvégia elleni műveletére 1940-ben. Később a területet az Atlanti fal részévé kívánták tenni, ezért a németek erőd- és bunkerrendszert építettek a Pikkerbakken és a Nordstrand környékére, melyet 1943-ban Erwin Rommel tábornagy is megtekintett. Az összesen 350 darab létesítményből 250 a mai napig áll.

Kikötők A város kikötői északról dél felé haladva: Rønner kikötő (Rønnerhavn): élményhajókat, csónakokat és halászhajókat fogadó kikötő Északi sánc kikötő (Nordre Skanse Havn): csónakkikötő Frederikshavn kikötő (Frederikshavn Havn): kereskedelmi kikötő Hadikikötő (Flådehavn): hadihajók, jégtörők, királyi jachtok és kiképzőhajók kikötője Tengeri sportok kikötője (Søsportshavn): élményhajókat, csónakokat és lakóhajókat kiszolgáló kikötő Neppen kikötője (Neppens Havn): csónakkikötő

A kompszolgálat járatai Frederikshavnt a norvég főváros Oslóval, a svéd Göteborggal és Læsøval kötik össze. thumb|center|800px|Frederikshavn haditengerészeti kikötője

Főbb nevezetességei thumb|250px|right|A Palm Beach A Palm Beach. A járás vezetése a partot 100 pálmafával ültette be. A Bangsbo Múzeumot egy 1750-ben emelt udvarházban rendezték be a város délnyugati részében. Az ház egyike a legrégebben épült és épségben megmaradt épületeknek a település halászfalu korszakából. Az épületcsoport a 16. században épült, de a mai épületek a 18. századból valók. Frederikshavni Művészeti Múzeum (Frederikshavn Kunstmuseum) Frederikshavni Hajógyári Történeti Társaság (Værftshistorisk Selskab Frederikshavn) Tordenskiold Fesztivál, amelyet 1998 óta rendeznek meg. Villám Fesztivál, amelyet kétévente rendeznek meg.

Gazdaság Olyan cégek települtek a térségbe, mint a MAN/BW Alpha, a Martin és kiépült a Frederikshavni Haditengereszeti Bázis (Flådestation Frederikshavn), mely Danmark gyakorlóhajónak, a jégtörőknek és a királyi jachtnak, a Dannebrog-nak horgonyzóhelye.