A Kinizsi Bank Zrt., vagy röviden Kinizsi Bank egy magyarországi regionális, veszprémi székhelyű kereskedelmi bank volt. 2007-ben alakult a Kinizsi Takarékszövetkezet kereskedelmi bankká formálásával, majd 2019. február 1-jével banki tevékenységét megszüntette és Kinizsi Invest Zrt. néven működik tovább, más profillal.http://8200.hu/index.php/hirek/helyi-hirek/item/4042-megszunteti-banki-tevekenyseget-a-kinizsi
Története left|thumb|250px|A veszprémi Óváros tér, háttérben középen a bank székháza („Kinizsi-ház”) A bank jogelődjét 1958. július 6-án, Nagyvázsonyban alapították Kinizsi Takarékszövetkezet néven. A takarékszövetkezet 1990-ig kizárólag a nevéhez hűen Nagyvázsonyt és vidéke számára nyújtott pénzügyi szolgáltatásokat. 1990-ben nyitották meg első fiókjukat Veszprémben, 1991-ben pedig Budapesten.
A cég 2007. augusztus elsején alakult át általános kereskedelmi bankká, amivel a rendszerváltás utáni első, nem budapesti székhelyű bank lett. Tulajdonosa ekkor összesen 202 magánszemély volt, 16 fiókjukból 14 Veszprém megyében, kettő pedig Budapesten működött. Mérlegfőösszegük ekkor 27 milliárd forint volt. A bank a 2008-ban kirobbant gazdasági világválság ellenére is fejlődni tudott, 2012 végén ugyanezen mutatójuk már 36,73 milliárd forint volt.
A Gazdasági Versenyhivatal 2008-ban a bank reklámját a fogyasztók számára részben megtévesztőnek ítélte, amiért a céget megrótta, de pénzbüntetést nem adott.
A cég 2018 végén eladta pénzügyi portfólióját a B3 Takaréknak, majd 2019. február 1-jével megszüntette banki tevékenységét és Kinizsi Invest Zrt. formájában működik tovább. Források Bank lett a szövetkezetből , veol.hu, 2007. augusztus 17. Kinizsi Bank (adatlap), bankrácio.hu (hozzáférés: 2014. január 3.) Kinizsi Bank, (adatlap), bankszovetseg.hu (hozzáférés: 2014. január 3.) Gazdasági Versenyhivatal határozata a bank 2009-es egyik reklámjáról, Gazdasági Versenyhivatal, 2009. november 24. Jegyzetek
Kategória:Magyarországi kereskedelmi bankok Kategória:Veszprém megye gazdasága Kategória:1958-ban alapított cégek