dél-koreai énekes, táncos, színész és modell, 2014 decemberéig az MBLAQ együttes tagja. Színészként a Nindzsagyilkos című amerikai filmben debütált, Rain fiatalkori énjét alakította. 2013-ban főszerepet kapott Rough Play című filmjében.
Élete és pályafutása pályafutását modellként kezdte, számos reklámban szerepelt.
2009. október 9-én debütált Rain Legend of Rainism koncertjén az MBLAQ együttes tagjaként. Ugyanebben az évben mentora, Rain fiatalkori énjét alakította a Nindzsagyilkos című amerikai filmben.
2010-ben két televíziós sorozatban kapott szerepet, a Jungle Fish 2-ban, és a Housewife Kim Kwang Ja's Third Activity-ben.
2011-ben a Gnómeó és Júlia című animációs film koreai szinkronjához kölcsönözte a hangját.
2013-ban I főszerepet kapott Rough Play című filmjében, ahol alakításáért pozitív kritikákat kapott.
2014 decemberében bejelentette, hogy kiválik az MBLAQ együttesből, mert színészi karrierjére szeretne koncentrálni.
2017. október 24-én kezdte meg - 21 hónapos - kötelező sorkatonai szolgálatát.
Magánélete modern táncot és modern balettet tanult a Szöuli Művészeti Középiskola, majd a Koreai Nemzeti Művészeti Egyetem hallgatójaként.
Az énekes 2010-ben bevallotta, hogy álmatlanságban és extrém hangulatingadozással járó bipoláris zavarban szenved.
2011. február 3-án az SBS csatorna Inkigayo című műsorának próbáján I hányni kezdett, kórházba vitték, ahol belsőfül-gyulladást állapítottak meg. Egy időre minden fellépését törölni kellett.
Diszkográfia
Filmográfia thumb|I Dzsun (bal szélen) együttesével és az MBLAQ's Hello Baby című műsor gyerekszereplőivel thumb|I Dzsun 2011-ben Film ÉvCímSzerep2009NindzsagyilkosFiatal Raizo2011Gnómeó és JúliaGnómeó koreai hangjaJungle Fish 2An Bau (Cinderella Man)2013Rough Play2016Szöul, végállomásKi Woong (hang)
Videóklipek
ÉvCímElőadó2010Going CrazyKan Mijon2011가슴이 뛴다 (My Heart is Beating)K.Will입이 떨어지지 않아서 (Can't Open Up My Lips)K.WillBubble Pop!Hyuna2014Singing Got BetterAilee
Televízió ÉvCímSzereplőCsatorna2008그분이 오신다 (Here He Comes) önmaga MBC2009Idol Army önmaga MBCArt of Seduction önmagaMnet2010Housewife Kim Kwang Ja's Third Activities Csin MBCM! Countdown műsorvezető MnetShin PD önmaga SBSMaking the Artist önmaga GOMTVMBLAQ Goes To School önmaga MnetIdol United önmaga MTVStar Golden Bell önmaga KBS2011100 Points Out of 100 Points aka "Oh! My School" önmaga KBSSesame Player önmaga Mnet2012MBLAQ's Hello Baby önmaga KBSPit-a-Pat Shake! önmaga MBCHistory of the Salaryman önmaga (cameo) SBSStrongest K-Pop Survival önmaga (cameo) Channel AIdol Manager önmaga MBCI Need a FairyDzsunKBS2We Got Married 4. évad O Jonszóval. vőlegény MBC2013Iris II Jun Sihjok KBS2The Dramatic|align="center"| önmaga |align="center"| MBC Every1 |- |The Human Condition: The Conditions of a Vacation |align="center"| önmaga |align="center"| KBS |- |rowspan="2" align="center"| 2014 | Kaptong|align="center"| Lju Theo |align="center"| tvN |- |Mr. Back|align="center"| Cshö Dehan |align="center"|MBC |- |rowspan="2" align="center"| 2015 | Pinocchio|align="center"| Fama (cameo) |align="center" rowspan="2"| SBS |- |Phungmunuro thurosszo (Heard It Through the Grapevine)|align="center"| Han Inszang |- | rowspan="2" align="center" |2016 |Vampire thamdzsong (Vampire Detective)|align="center"|Jun Szan |align="center"|OCN |- |Woman with a Suitcase|Ma Seok Woo |MBC |- |align="center" |2017 |Abodzsiga iszanghe (My Father is Strange)|align="center"|An Dzsunghi |align="center"|KBS2 |- |align="center" rowspan="2" |2021 |A nyugalom tengere|align="center"|Rju Theszok |align="center"|Netflix |- |Bulgasal: A halhatatlan lelkek|align="center"|Ok Ulthe |align="center"|tvN/Netflix |- |align="center"|2022 |Pulgun tangsim (Red Heart)''I TheKBS2
Jegyzetek
További információk
Kategória:1988-ban született személyek Kategória:Dél-koreai énekesek Kategória:Dél-koreai színészek Kategória:Táncművészek Kategória:Dél-koreai modellek Kategória:Running Man-versenyzők Kategória:Élő személyek