A 2012-ben bemutatott dél-koreai történelmi fantasysorozat, melynek forgatókönyve azonos című regénye alapján készült, , Han Gain, és főszereplésével. Az MBC csatorna saját, korhű történelmi díszletekkel teli MBC Dramia stúdiójában forgatták ban. A történet egy fiktív -kori király és egy sámánnőként élő korábbi koronahercegnő szerelméről szól.
A sorozat rendkívül népszerű volt, 40% fölötti nézettséggel zárt, nyolc ázsiai országnak adták el és sztárrá tette a főszereplő t.
A Moon Embracing the Sun az MBC Drama Awardson nyolc díjat nyert, a rangos Paeksang Arts Awardson pedig az év legjobb sorozata díját is megkapta, pedig a legjobb televíziós színész díját is elvihette.
A sorozat alapjául szolgáló regényből musical is készült.
Történet bélyegkép|250px|balra| és mint a fiatal és királynak három gyermeke van, az egyik ágyasától született , a 15 éves trónörökös és legkisebb lánya, . A királynak nincs könnyű dolga gyermekeivel, legidősebb fia szinte elmenekül a palotából, mert azt hiszi, apja az öccsét preferálja, a trónörökös lázadó természetű és önfejű, a hercegnő pedig hisztis és akaratos.
Az állami hivatalnoki vizsga eredményének kihirdetésére a palotába érkezik , akinek bátyja, első helyezést ért el a konfuciuszi vizsgatételekben. Véletlenül összetalálkozik nal, aki épp titokban szökni próbál a palotából, hogy megkeresse rég látott bátyját. A lány először tolvajnak hiszi a fiút, aki nem árulja el neki valódi kilétét és azt hazudja, ő is az egyik vizsgázó rokona. bátyját kéri fel a király a trónörökös tanítására, aki először ezt zokon veszi, amikor azonban kiderül, hogy a fiú testvére, azonnal megkedveli tanárát.
Nem sokkal később az Anyakirálynő úgy dönt, ideje kezébe venni a hatalmat, és biztosítani klánja számára a befolyást a palotában, ezért kiválasztja az egyik hozzá hű miniszter lányát, ot leendő feleségének és a palotába hozatja hercegnő társalkodónőjének. Csakhogy a király tisztában van anyja szándékaival és az őhozzá hűséges miniszter lányát is megteszi társalkodónőnek, aki nem más, mint . A két fiatal így ismét találkozik, és bimbódzó szerelmük tovább bontakozik a palota falain belül. végtelenül féltékeny a lányra, és további komplikációk is akadnak: szintén t szereti, meg is kéri apját, hogy engedélyezze a lánykérést, aki azt feleli, gondolkodik rajta, nem tudván, hogy kisebbik fiának is ez a lány tetszik. Amikor kérelmezi, hogy helyett legyen a feleségjelölt számára, a király elutasítja a kérést, azzal, hogy az Anyakirálynő joga eldönteni. cselhez folyamodik és a tudósaihoz fordul, akiknek petícióját törvény szerint a királynak meg kell hallgatnia. A tudós hallgatók követelik, hogy a leendő király feleségét tisztességes módszerrel válasszák ki, és ne az Anyakirálynő dönthesse el politikai érdekekből. A király elfogadja a petíciót és az ország 12–16 év közötti lányai között meghirdeti a koronahercegnő-választást, amelyet a minden szempontból kifogástalan, gyönyörű és fiatal kora ellenére is igen bölcsen gondolkodó nyer meg, elnyerve a király szimpátiáját.
t koronahercegnővé nevezik ki és megkezdődnek az esküvő előkészületei. Az Anyakirálynő azonban nem hagyja annyiban a dolgot, megparancsolja az udvari sámánok vezetőjének, hogy fekete mágiával betegítse és ölje meg a lányt, hogy az általa preferált lehessen a koronahercegnő. sámán vonakodva bár, de megteszi, amit parancsolnak neki, és édesapja karjai között meghal, pedig, mint második helyezett a választáson, átveszi a helyét és szerelmét gyászoló felesége lesz. A fősámán azonban évekkel korábban megígérte kivégzett legjobb barátnőjének, hogy megvédi t, ezért elárulja az apjának, hogyan törheti meg a lányt megölő gonosz varázslatot. visszatér hát a halálból, azonban emlékei eltűntek. néven, sámánként él tovább, míg egy napon az eső elől az úton lévő , immár királyként, az ő házába menekül be.
a palotába kerül sámánnak, ahol szembe kell néznie az Anyakirálynővel, a pozícióját féltő gal és annak apjával, pedig nyomozni kezd halálának körülményei után, mivel annyira hasonlít a lányra. Közben pedig az udvarban szövetkezni kezdenek a politikai erők a fiatal király eltávolítására.
Szereplők
mint (gyermekszínész: ): A címbéli „Nap”, Csoszon trónörökös hercege, majd királya. A tanulni nem akaró, a palotából állandóan szökni próbáló herceg véletlenül találkozik az okos és gyönyörű val, akibe beleszeret. halála után cinikus és rideg király válik belőle, akinek feleségül kell vennie a számító ot.
Han Gain (한가인) mint , később (gyermekszínész: ): A címbéli „Hold”, születési nevének jelentése „ködös eső”. Nemesi család sarja, kiváló tanuló bátyja mellett ő is remek oktatást kapott, okos és bölcs. Véletlenül találkozik a trónörökössel, aki végül koronahercegnővé választja, ám az anyakirályné intrikái miatt átokkal megbetegítik és megölik. A sírból visszatérve (Hold) néven sámánként él, nem emlékezve múltjára, mígnem egyszer újra összetalálkozik az immár király nal.
mint (gyermekszínész: ): A „második Nap”, bátyja, féltestvére, akivel apjuk, a király keményen bánik, hogy kisebbik fia trónöröklését védje, ezért a fiú inkább a palotán kívül keresi a boldogulást. bátyjának jó barátja és viszonzatlanul szerelmes a lányba, akinek halála után végtelen szomorúságba esik.
mint (gyermekszínész: ): A tükör, mely Hold szeretne lenni, ambiciózus és törtető, akinek már gyermekkorában megtanította az apja a palotabeli intrikákat. Kívülről kedvesnek és jóságosnak tűnik, azonban egyetlen célja királynévá válni oldalán.
Királyi család és udvartartás mint Anyakirályné (, 대왕대비), anyja mint király, apja Nam Bora (남보라) mint hercegnő (민화공주) (gyerekszínész: ) mint (gyermekszínész: : és barátja, kiváló katona mint Királyné, anyja mint asszony, herceg anyja mint : személyi eunuchja
bélyegkép|150px| mint ): sámán, a , a sámánok hivatalának fősámánja. mint (gyermekszínész: ): sámán mint Ari (아리): sámán volt, aki előre látta és szerelmét, még mielőtt megszülettek volna. Szemtanúja volt egy gyilkosságnak, amit az Anyakirályné rendelt el, emiatt üldözték, és a val állapotos Sin asszony mentette meg az életét. Ari megesküdött, hogy megvédi a gyermeket, ám elkapták és végül kivégezték, utolsó kérése barátnője, felé az volt, védje meg helyette a lányt.
klán mint : és édesapja, miniszter mint Sin asszony: és édesanyja mint (gyermekszínész: ): bátyja, kiváló fiatal tudós, akit tanárává neveznek ki. Húga halálát követően hercegnő férje lesz. mint (gyermekszínész: ): szolgálólánya, később harcosnő, aki t védelmezi.
klán mint : apja, miniszter mint Kim asszony, anyja
Háttér és forgatás bélyegkép|MBC Dramia A sorozatot , a Sungkyunkwan Scandal szerzőjének azonos című regénye alapján készítették. A forgatást 2011 novemberben kezdték meg a gyermekszereplőkkel, a főszereplők december végén csatlakoztak a produkcióhoz. Han Gain közvetlenül az Architecture 101 című mozifilm befejezését követően, azonnal a sorozat forgatásába kezdett. A férfi főszerepre eredetileg t, t, illetve t gondolták a producerek, azonban mindannyian épp más projekteken dolgoztak. Bár is felmerült, elsőre nem tudtak megegyezni az ügynökségével, így csaknem kihúzták a listáról, végül a színész maga győzte meg a menedzsmentjét arról, hogy mindenképp szeretné eljátszani a szerepet. A forgatás idején rendkívül hideg téli idővel kellett a színészeknek és a stábnak megküzdeni a számos kültéri jelenetben.
A sorozat fő forgatási helyszíne a ban ( tartomány) található MBC Dramia stúdió volt, ahol a palotajeleneteket vették fel. Ezen felül forgattak a Koreai Szabadtéri Néprajzi Múzeumban, ahol a piactéri jeleneteket, a köznéppel kapcsolatos jeleneteket és az éjszakai felvételeket készítették el. családjának háza a tartománybéli Hadongban található hanok, melyet című regényéből készült sorozathoz építettek.
2012 februárjában elterjedt a hír, miszerint a sorozatot meghosszabbítanák négy résszel, a produkciós cég azonban később közölte, hogy az eredeti tervek mellett maradnak, és a sorozat húsz epizóddal zárul. Az eredetileg március 8-i befejezést egy héttel ki kellett tolni, mert a rendező csatlakozott az MBC producereinek sztrájkjához. Emiatt azon a héten két különkiadást vetítettek, melyek nézettsége így is meghaladta az azonos időben más csatornákon vetített programokét.
A főszereplők hanbok öltözékeit tervezte.
Zene
Nemzetközi sugárzás
2012 márciusában a sorozatot nyolc ázsiai országnak (Japán, Thaiföld, Hongkong, Szingapúr, Tajvan, Malajzia, Indonézia, Fülöp-szigetek) adták el. Az MBC csatorna legtöbb profitot termelő sorozata volt, a rekordot később az Arang and the Magistrate döntötte meg 2012 augusztusában. Japánban az NHK csatorna vetítette 2013 januárjától, a Fülöp-szigeteken pedig a GMA Network 2012 augusztusától. 2015-ben bekerült a Netflix kínálatába.
Nézettség A kék szín a legalacsonyabb, a piros a legmagasabb nézettséget jelöli.
Epizód #Dátum Átlagos nézettségTNmS RatingsAGB NielsenOrszágszerteSzöuli Fővárosi TerületOrszágszerteSzöuli Fővárosi Terület 1 2012. január 4. 15,0% 16,9% 18,0% 19,7% 2 2012. január 5.17,3%20,8%19,9%22,2% 3 2012. január 11.19,4% 22,3%23,2%26,1% 4 2012. január 12.20,6% 25,1%23,4%26,0% 5 2012. január 18.21,6%24,9%24,9%28,3% 6 2012. január 19.25,9%28,6%29,3%32,9% 7 2012. január 25.25,5% 28,8%29,7%33,8% 8 2012. január 26.26,2%29,4%31,7%35,3% 9 2012. február 1.28,4%32,3%34,5%38,9% 10 2012. február 2.30,5%35,1%37,1%40,5% 11 2012. február 8.34,3%38,6%41,7% 12 2012. február 9.33,7%37,8%40,8% 13 2012. február 15.34,6%39,3%38,4%42,9% 14 2012. február 16.37,2%42,0%37,6%42,1% 15 2012. február 22.37,7%42,6%39,1%43,1% 16 2012. február 23.39,8%45,5%41,3%46,1% 17 2012. február 29.33,3%36,1%36,0% 39,7% 18 2012. március 1.40,7%47,0%41,2%45,8% Különkiadás 2012. március 7.24,7%26,0%24,5%26,9% Különkiadás 2012. március 8.19,8%21,7%19,2%20,1% 19 2012. március 14.38,9%42,9%38,7%41,8% 20 2012. március 15.42,3%46,5%42,2%45,8% Összátlag 30,1% 34,1% 33,0% 36,7%
Díjak és elismerések Év Díj Kategória Jelölt Eredmény201248. Paeksang Arts Awards Legjobb televíziós sorozat Moon Embracing the Sun Legjobb színész televíziós sorozatban Legjobb új színész televíziós sorozatban legjobb új színésznő televíziós sorozatban Mnet Asian Music Awards Legjobb filmzene Back in Time – Lyn 18. Shanghai Television FestivalMagnolia Awards Ezüst Díj a legjobb külföldi televíziós sorozatnak Moon Embracing the Sun MBC Drama Awards Az év sorozata Moon Embracing the Sun Kiválóság-díj, színész minisorozatban Kiválóság-díj, színésznő minisorozatban Han Gain Legjobb gyerekszínész Legjobb gyerekszínésznő Arany Színésznő-díj Az év forgatókönyvírója Népszerűségi díj
Jegyzetek
Fordítás
További információk A sorozat epizódjai az MBC oldalán Moon Embracing the Sun a Viki.com oldalán (13 nyelven)
Kategória:2012-ben bemutatott dél-koreai televíziós sorozatok Kategória:Fantasy televíziós sorozatok Kategória:Az MBC saját gyártású műsorai Kategória:Történelmi televíziós sorozatok Kategória:Romantikus televíziós sorozatok Kategória:2012-ben befejezett dél-koreai televíziós sorozatok