A Belváros (pontosabb megnevezésekkel: óváros, vár, történelmi belváros vagy szűk értelemben vett belváros) Székesfehérvár egyik legkisebb városrésze, mely történelmi és turisztikai szempontból Magyarország egyik legfontosabb területének számít. Északról a Mátyás király körút, délről a Budai út, keletről a Várkörút, nyugatról pedig a Mátyás király körút és a Piac tér határolja. A történelmi belvárost részben ma is városfalak veszik körül, melyek azonban két kivételtől eltérően (Várfal park és Prohászka liget) belső udvarokban húzódnak. A belváros középpontjában található Városház tér a város főtere, a belőle észak felé induló, palotákkal és rezidenciákkal szegélyezett Fő utca a belváros gerince, a város legismertebb sétálóutcája. A falakon belül élő népesség száma alacsony. Ennek nem csak a viszonylag kicsi terület az oka: a belvárosban templomok, múzeumok, irodák, üzletek, szórakozóhelyek, éttermek és kávéházak sokasága található.
A fehérvári vár mai képét túlnyomóan barokk (pl. városháza főépülete) vagy késő barokk (pl. püspöki palota) stílusú épületek jellemzik, de az Árpád fürdő és néhány lakóépület jellegében a szecessziós építészet jegyeit is fellelhetjük, a megyeháza és a híres Magyar Király Szálló klasszicista stílusban épült, a Vörösmarty Színház és néhány lakópalota pedig eklektikus, de szép számmal találunk romantikus épületeket is. A városrészben fellelhetőek a gótika nyomai is, erre a legszebb példa a régi vármegyeháza valamint a város egyetlen teljes épségben fennmaradt középkori műemléke, a Szent Anna-kápolna.
A várban található számos templom, köztük a város székesegyháza, a gótikus–barokk–klasszicista Szent István-bazilika. Az egykori Nagyboldogasszony-bazilika romjait bemutató romkert, mely szintén a történelmi belvárosban található, Magyarország hivatalos nemzeti emlékhelye. Az említett bazilika pedig, melynek a romkertben csupán az alapfalai láthatók, nem volt más, mint a középkori Magyar Királyság szakrális és adminisztrációs központja, ahol 37 magyar királyt koronáztak meg, és amelyet tizenöt uralkodónk végső nyughelyéül is választott.
Története
A városalapítástól a török hódoltságig bélyegkép|Az égő főbazilika. Iniciálé a Képes krónikából 150px|bélyegkép|jobb|Alba Regia a középkorban A latinul Alba Regiának elnevezett Székesfehérvár alapítását 972-re teszik, amikor is Géza nagyfejedelem megépíttette fejedelmi kővárát, benne házát és az ország első templomát a mai Szent István-bazilika területén. Ezzel a legősibb magyar városnak tekinthető.
Géza nagyfejedelem fia, I. István tette meg Fehérvárt királyi székhellyé. Ő kezdte meg a bazilika építését, amit utódai egészen a török megszállásig folytattak.
A 13. század és a 15. század között az okmányok egy sor palota építéséről számolnak be. A középkorban virágkorát élő város képét nagyjából 1490-ig számtalan metszeten örökítették meg.
Székesfehérvárt I. Szulejmán oszmán szultán 1543-as hadjárata során foglalta el. A török kort a város jórészt átvészelte, mégis ekkor indult pusztulásnak a Szent István által építtetett, majd az Anjouk és később I. Mátyás által kibővített pompás koronázótemplom, a Nagyboldogasszony-főbazilika: a tornyában tárolt puskapor felrobbant az 1601-es keresztes ostrom során. Az ostrom eredményeképp egy évre magyar kézre került a város, ami aztán újra a töröké lett egészen 1688-ig.
A török időkben a város kétarcú volt és keleties képet mutatott. Mecsetek, minaretek, hamamok, oszmán stílusú paloták tarkították Székesfehérvár képét.
18–19. század A város 1688-ban szabadult fel végleg az oszmán uralom alól. A középkori magyar és a török kori emlékeket szinte egytől egyig lerombolták. Erre a sorsra jutott többek között a koronázóbazilika és a királyi palota, a préposti palota, több templom és kolostor, mecsetek, minaretek, a város három hamamja és a bég palotája. Csak a Szent Anna-kápolna vészelte át ezt az időszakot épségben, de a középkori műemlékek közé sorolhatjuk a IV. Béla által emeltetett belvárosi plébániatemplomot, amelyet barokk stílusban átépítettek, majd az 1777-ben alapított Székesfehérvári egyházmegye székesegyházává tették.
Székesfehérvár 1702-ben alapított jezsuita, majd pálos, végül ciszterci gimnáziuma (ma Ciszterci Szent István Gimnázium) országos ismertségre tett szert. A város 1703-ban kapta vissza a szabad királyi város rangot. A 18. század közepén nagyobb építkezések kezdődtek, ekkor épültek például a karmeliták, a ferencesek és a jezsuiták templom- és rendházépületei. A már említett belvárosi plébániatemplom felújítása 1702-ben kezdődött el (tényleges átépítése 1743-ban vette kezdetét), a városháza főépületének újjáépítése az 1710-es években készült el. Középületek, barokk paloták és polgárházak épültek, melyek közül a legjelentősebb a püspöki palota, ami 1801-re készült el.
A belváros zártsága a XIX. század első harmadában szűnt meg, amikor új utcákat nyitottak, s kapcsolták a külvárosokat a történelmi városmaghoz, a megmaradt mocsarakat pedig lecsapolták. A belváros szerkezetét jelentősen megváltoztatta a Palotai kapu illetve a Budai kapu melletti várfal 1809-es lebontása (A Palotai kapunál a délkeleti falat meghagyták, ma is látható), ugyanis 1810-ben József nádor érkezett a Fejér vármegyei felkelő sereg megszemlélésére. A Budai kaput 1872-ben bontották le, mivel a városi magisztrátus szűknek találta, s így, több polgári ház és várfal lebontásával megnyitották a Nádor utca, a mai Fő utca északi részét. 1843-ban a belváros déli része tűzvész következtében szinte teljesen elpusztult.
Az 1848. március 15-én kirobbant forradalomhoz Székesfehérvár már 16-án csatlakozott. Ezen a napon az Ady Endre (akkor Sas) utcai Fekete Sas kávézóban, a „fehérvári Pilvax”-ban fölolvasták a 12 pontot és a Nemzeti dalt.
Fehérvár a dualizmus korában nem fejlődött sokat, Budapest árnyékában, egyetem nélkül agrár jellegű várossá vált nem nagy jelentőségű iparral, de közlekedési csomópont szerepe ez idő alatt is növekedett.
A belváros képe tulajdonképpen az 1800-as évek közepére elérte mai formáját.
20. század A 20. század első évtizedeiben elkészült néhány jelentős épület, ilyen például az 1902-ben átadott igazságügyi palota pompás épületegyüttese.
Az első világháború idején a belváros utcáin szállásolták el a sérült katonákat, a település valóságos katonai táborrá változott. Ekkor szerzett kitüntető hírnevet a fehérvári lovasezred, amely nem csak népdalok („A fehérvári huszárok”), hanem a képzőművészet központjába is került. Az ő emlékükre készítette Pátzay Pál híres lovasszobrát 1939-ben, mely a Városház téren áll. 200px|bélyegkép|Imrédy Béla miniszterelnök a fehérvári parlament előtt A város jelentős fejlődésen ment keresztül az 1930-as években Csitáry G. Emil polgármestersége és Hóman Bálint országgyűlési képviselősége idején. Ekkor épült a belvárosi Bartók Béla téren található Megyei könyvtár és Csók István Képtár épülete, illetve a Ciszterci Szent István Gimnázium új épülete. De ekkor került kialakításra a középkori romkert és került elhelyezésre számos jelentős emlékmű. Az 1938-as országos Szent István-emlékév fő helyszíne Székesfehérvár volt, a már említett fejlesztések jó része ehhez az ünnepkörhöz kapcsolódott. Az augusztus 18-ai kihelyezett parlamenti ülés iktatta törvénybe Szent István emlékét és az augusztus 20-i nemzeti ünnepet.
A második világháború nyomott hagyott a belvároson is. Számos műemlék, köztük a ciszterci templom és a Szent István-székesegyház is megsérült. A pesti nagy zsinagógával vetekedő neológ zsinagóga szinte helyrehozhatatlan sérüléseket szenvedett, újjáépítésével nem foglalkoztak, megmaradt romjait elbontották.
A világháború és a rendszerváltás között Székesfehérvár óriási átalakuláson ment keresztül. A város népessége megháromszorozódott, sorra létesültek az ipari negyedek és a lakótelepek, de a belvárost megkímélték az átépítésektől. Az 1972-es év kulturális fellendülést hozott a városban: megemlékezéseket tartottak, emlékműveket emeltek és számos műemlék felújításra került, ugyanis a város alapításának ezredik évfordulóját ünnepelte. Az 1980-as években került kialakításra a palotavárosi skanzen, amiért 1989-ben a város Europa Nostra-díjat kapott.
A rendszerváltás után Fehérvár gazdasága hanyatlásnak indult, a turizmus is visszafejlődött. Ebben az évtizedben indították útjára a Székesfehérvári Királyi Napokat, mely a hanyatló fehérvári turizmus feltámasztását volt hivatott elősegíteni. A gazdaság gyors helyreállításával a város ismét fejlődésnek indult. 200px|bélyegkép|jobbra|A Hiemer-ház megújult homlokzata
21. század A város gazdaságának megerősödésével egyszerre a belvárosba is visszatért az élet: műemlékek, közterek újultak meg, fesztiválok alakultak, ezekkel párhuzamosan a turizmus is felvirágzott.
2008-ban kezdődött, és 2013-ra fejeződött be a Belváros Rehabilitációja c. projekt egyik szakasza, melynek részeként megújult a teljes Fő utca. A projekt folytatásaként újították föl 2015-re a Várkörutat és a városháza C épületét. 2008-tól a belvárosban a 70-es évek óta nem látott műemlék-felújítási hullám vette kezdetét. A közelmúltban újult meg többek között a Hiemer-ház, a ciszterci templom és a székesegyház is.
A 2013-as Szent István-emlékév első királyunk halálának 975. évfordulója alkalmából került megrendezésre, és a 900. jubileum idején tartott 1938-as emlékévhez hasonlóan került lebonyolításra. A kihelyezett országgyűlésre emlékezve a kabinet kormányülést tartott a városházán, melynek kereteiben Fehérvárt érintő fejlesztésekről döntöttek. Az emlékév egyik csúcspontjaként ismét hazatért a Szent Jobb, mely a Szent István halálának 950. évfordulóján, 1988-ban szervezett ünnepségek óta nem volt látható a városban.
Közlekedés A történelmi belvárost egyéni és tömegközlekedéssel egyaránt egyszerű megközelíteni a város minden szegletéből. A városrészt határoló utcák forgalma rendkívül nagy. A keleti határvonalat jelentő több kilométer hosszú Várkörúton az elmúlt években történt fejlesztéseknek köszönhetően enyhült a gépkocsiforgalom. A „fehérvári Andrássy út”-ként emlegetett Várkörút villáival és középületeivel a belváros meghatározó útvonala. Teljes hosszában az egykori várárok helyén fut.
Tömegközlekedés
A városrészen egyetlen autóbusz-vonal sem halad keresztül, ezzel szemben a városfalak mellett húzódó útszakaszok nagy autóbusz-forgalomnak vannak kitéve. A belváros nyugati felén található Székesfehérvár modern központja, az ország egyik legnagyobb terének számító Piac tér. Itt van a város központi autóbusz-pályaudvara, mely amellett, hogy óriási helyközi autóbusz-forgalmat bonyolít le, a helyi közösségi közlekedés egyik fő csomópontja is. Az óváros kiváló összeköttetésben áll a vasúti pályaudvarral, így a Vasútvidékkel és Székesfehérvár többi városrészével egyaránt.
A belvárost érintő helyi autóbuszvonalak A táblázat a történelmi belváros határát érintő autóbuszvonalakat tartalmazza a városrész szegélyén levő megállók nevével.