A Télapu (eredeti cím: The Santa Clause) 1994-ben bemutatott amerikai karácsonyi családi filmvígjáték, melyet John Pasquin rendezett. A főbb szerepekben Tim Allen, Judge Reinhold és Wendy Crewson látható.

Pasquin és Allen már korábban is együtt dolgoztak a Házi barkács című sorozatban, majd a Dzsungelből dzsungelbe és az Akárki Joe című filmeket, illetve az Apa csak egy van című sorozatot csinálták együtt.

A Télapu sikerét meglovagolva két folytatás készült, vegyes kritikai értékeléssel.

Cselekmény A játékgyárban dolgozó Scott Calvin együtt szeretné tölteni a karácsonyt volt feleségével élő fiával, Charlie-val. Mikor Charlie idősebb iskolatársainak hatására kételkedni kezd a Télapó létezésében, Scott meggyőzi ennek ellenkezőjéről - noha ő maga sem hisz benne. Egykori neje, Laura, és annak jelenlegi férje, Dr. Neil Miller már egészen apró gyermekkorukban kiábrándultak a Télapóból (egyikőjük sem kapta meg a hőn áhított játékokat). Charlie-t is saját meggyőződésük felé igyekeznek terelni.

Karácsony este, miután Scott és fia alváshoz készülődnek, Charlie-t különös zajok ébresztik: meggyőződése, hogy a Télapó szánka landolt a háztetőn. Felkelti apját is, aki betörőre gyanakszik, és a ház elé sietve rákiált a tetőn tartózkodó alakra. Ő ijedtében elveszti az egyensúlyát és lezuhan a tetőről. Az iratai után kutató Scott egy igazolványt talál az idegen zsebében, amelynek tanúsága szerint az alak valóban a Télapó. A okmányban arra kérik a kártya megtalálóját, hogy amennyiben bármi történne a tulajdonosával, vegye fel a kabátját, a továbbiakban pedig hagyatkozzon a rénszarvasokra. Scott és Charlie ekkor pillantják meg a házuk tetején álló, rénszarvasok által vont szánt. Mikor visszanéznek a Télapóra, meglepetten tapasztalják, hogy az köddé vált, csupán a ruháit hagyva hátra.

Charlie felmászik a szánhoz és felül a bakra, az őt követő Scott pedig akaratlanul kiadja a parancsot a rénszarvasoknak az indulásra, így továbbrepítik őket a következő állomáshoz. Fia unszolására Scott beleegyezik, hogy felvegye a kabátot és házőrző kutyákkal, valamint éber gyerekekkel dacolva elvégezze a Télapó feladatát és kiszállítsa az ajándékokat. Ezután a rénszarvasok az Északi-sarkra viszik őket, ahol Scott és Charlie a Télapó manók által üzemelt játékgyárába jutnak. Itt találkoznak a főmanóval, Bernarddal, aki felvilágosítja Scottot, miszerint a kabát felvételével elvállalta az ún. "télapótlási záradékot" azaz új Télapóként átveszi a régi helyét. 11 hónapot kap felszámolni a régi életét és elrendezni a dolgait. Scott, aki az egészet álomnak hiszi, felveszi a manóktól kapott pizsamát és fiával együtt aludni tér.

Másnap a saját ágyában ébred és azt hiszi, csakugyan álmodott, míg észre nem veszi a pizsamát. Charlie szétkürtöli az iskolában, hogy az apja a Télapó. Laura és Neil jelenlétében az iskolaigazgató arra kéri Scottot, közölje fiával, a Télapó nem létezik. Ezt végül mégsem teszi meg, hanem arra kéri őt, maradjon a dolog kettejük titka. Csakhogy időközben Scott is drámai változásokon megy át. Kezdetben elkezd különös módon vonzódni az édességek, különösen a tej és a sütemény iránt, ezzel együtt eltűnik laktózérzékenysége is. Ezt követően rejtélyes körülmények között meghízik, a súlyfelesleget pedig képtelen leadni. Majd megőszül és a szakálla is kinő, amit hasztalanul próbál leborotválni. Charlie egyik focimeccsén a megérkező Laura és Neil döbbenten látja, hogy Scott előtt gyerekek egész hada sorakozik, akik a karácsonyi kívánságaikat sorolják fel.

Laura és Neil bírósági távoltartási határozatot szereznek Scott ellen. Az összetört apa meglátogatja őket Hálaadáskor. Charlie ráveszi apját, végre nézzen bele a varázslatos hógömbbe, amit a manóktól kapott, így emlékezve az elmúlt karácsonyra. Miután ennek hatására végre ő maga is elfogadja, hogy ő a Télapó, megjelenik Bernard, és mindkettőjüket magával viszi az Északi-sarkra.

Laura és Neil azt hiszik, Scott elrabolta a fiukat, ezért a rendőrséghez fordulnak. Amikor az ajándékokat széthordó Scott és Charlie hazaérnek, a rendőrök rajtaütnek és letartóztatják Scottot. A bajból az elit manóosztag, a Kommanó menti ki. Scott hazaviszi Charlie-t, ahol meggyőzi Laurát és Neil-t, ő valóban a Télapó. Elmondja fiának, hogy nem akarhatja, hogy Charlie csak vele legyen, hiszen ő, Charlie, Laura és Neil egy család és mindannyian szeretnének vele lenni. A meghatódott Laura megsemmisíti a Scottot és Charlie-t szétválasztó papírokat. Ezután Scott útnak indul, ám még előtte Bernard elmondja Charlie-nak, hogy ha megrázza a hógömbjét, az apja azonnal ott terem. Scott átadja Laurának és Neil-nek azokat az ajándékokat, amelyeket annak idején nem kaptak meg és ami miatt elvesztették benne a hitüket.

Nem sokkal azután, hogy Scott elmegy, Charlie megrázza a gömböt, így apja visszatér, az éjszaka hátralévő részét pedig együtt töltik és együtt szállítják ki az ajándékokat.

Szereplők Szereplő Színész Magyar hang Scott Calvin / Télapó Tim Allen Szakácsi Sándor Charlie Calvin Eric Lloyd Szalay Csongor Bernard David Krumholtz Hamvas Dániel Dr. Neal Miller Judge Reinhold Mihályi Győző Susan Perry Judith Scott Détár Enikő Laura Miller Wendy Crewson Kovács Nóra Mr. Whittle Peter Boyle Izsóf Vilmos Nunzio nyomozó Larry Brandenburg Áron László Miss Daniels Mary Gross Andresz Kati Judy, a kobold Paige Tamada Molnár Ilona Judy, a pincérnő Jayne Eastwood Náray Erika Compton igazgató Joyce Guy Némedi Mari Reklámszakember Jesse Collins Szabó Sipos Barnabás Dr. Pete Novos Steve Vinovich Harsányi Gábor Whelan bíró Ron Hartmann Elekes Pál Quintin, a kobold Nic Knight Molnár Levente KomManó parancsnok Kenny Vadas Szőke András Postás Dennis O'Connor Varga Tamás Rendőr a pultnál Gordon Masten

A film készítése A forgatókönyvet Steve Rudnick és Leo Benvenuti írta.

Bill Murray-nek és Chevy Chase-nek felajánlották Scott Calvin szerepet, de mindketten visszautasították: Chase ütemezési problémák miatt nem vállalta, míg Murray a Szellemes karácsony című filmje után nem akart újabb ünnepi témájú filmben szerepelni. Tom Selleck, Tom Hanks és Mel Gibson is szóba került a főszerepre. Neil Miller szerepére Jeff Daniels, Stanley Tucci és Bradley Whitford is esélyes volt. Patricia Richardson, Patricia Clarkson, Patricia Heaton és Kate Burton neve is felmerült Laura Miller megformálására.

Jegyzetek

További információk

Kategória:1994 filmjei Kategória:Amerikai filmdrámák Kategória:Amerikai fantasyfilmek Kategória:Amerikai filmvígjátékok Kategória:Karácsonyi filmek Kategória:Hollywood Pictures-filmek Kategória:Chicagóban játszódó filmek