A budapesti 287-es jelzésű autóbusz Budatétény vasútállomás (Campona) és a Budaörsi lakótelep között közlekedik. A viszonylatot a MÁV Személyszállítási Zrt. üzemelteti MAN Lion’s City típusú autóbuszokkal.
Története
2014. március 29-én a M4-es metróvonal átadásakor a 88-as busz felhagyott útvonalszakaszát az új 287-es és 287A buszok szolgálják ki.
A 287A járattal közösen Kamaraerdőig a 88-as járat által megszokott kapacitást biztosította, ahonnan onnan tovább közlekedett a Kamaraerdei út–Dózsa György út útvonalon a Török utcáig, majd a 213-assal közös útvonalon haladva érte el a Camponát.
2015. augusztus 30-án a 287A járat megszűnt, a 287-es betér Budaörs vasútállomáshoz, de a járatsűrűsége a reggeli és a délutáni csúcsidőszakban jelentősen csökkent.
2016. május 1-jétől a Balatoni útnál létesített új megállóhelynél is megáll.
Járművek A vonalon kezdetben Mercedes-Benz Citaro C1 típusok közlekedtek a Volánbusz sárga festésével, majd 2014. június 1-jétől MAN Lion’s City típusú autóbuszok váltották fel ezeket.
Útvonala Budatétény vasútállomás (Campona) felékeretnélküli|250pxBudaörsi lakótelep vá. – Szivárvány utca – Szabadság út – Károly király utca – Kinizsi utca – Raktár utca – Budaörs, vasútállomás forduló – Raktár utca – Kinizsi utca – aluljáró – Vasút utca – Budapest, Kamaraerdei út – Dózsa György út – Minta utca – Nagytétényi út – Budatétény vasútállomás (Campona) vá. Budaörsi lakótelep feléBudatétény vasútállomás (Campona) vá. – Nagytétényi út – Minta utca – Dózsa György út – Török utca – Bartók Béla út – Dózsa György út –Kamaraerdei út – Budaörs, Vasút utca – aluljáró – Raktár utca – Budaörs, vasútállomás forduló – Raktár utca – Kinizsi utca – Károly király utca – Szabadság út – Szivárvány utca – Budaörsi lakótelep vá.
Megállóhelyei
!Perc (↓) !Megállóhely !Perc (↑) !Átszállási kapcsolatok |- |0 |Budaörsi lakótelepvégállomás |31 |align=left| |- |1 |Patkó utca |30 |align=left| |- |2 |Gimnázium |29 |align=left| |- |3 |Budaörs, városháza |28 |align=left| |- |4 |Kötő utca |27 |align=left| |- |4 |Kisfaludy utca |26 |align=left| |- |∫ |Károly király utca |25 |align=left| |- |6 |Baross utca |24 |align=left| |- |7 |Csata utca |23 |align=left| |- |9 |Agip utca |21 |align=left| |- |10 |Budaörs vasútállomás |20 |align=left| |- |11 |Kinizsi utca |19 |align=left| |-bgcolor=DFDFDF |colspan=5|Budapest–Budaörs közigazgatási határa |- |12 |Repülőgépes Szolgálat |18 |align=left| |- |13 |Vasút utca |17 |align=left| |- |14 |Kamaraerdei út 11. |16 |align=left| |- |15 |Kamaraerdei Ifjúsági Park |15 |align=left| |- |16 |Idősek Otthona |14 |align=left| |- |17 |Kamaraerdő |13 |align=left| |- |18 |Szép utca |12 |align=left| |- |19 |Dűlő út |11 |align=left| |- |21 |Balatoni út / Dózsa György út |9 |align=left| |- |22 |Bartók Béla út 208. |7
|23 |Török utca |7 |align=left| |- |24 |XIII. utca / Dózsa György út |6 |align=left| |- |25 |Bem tábornok utca |5 |align=left| |- |26 |Szent László utca |4 |align=left| |- |27 |Tátra utca |3 |align=left| |- |28 |I. utca |2 |align=left| |- |29 |Rózsakert utca / Minta utca |1 |align=left| |- |29 |Budatétény vasútállomás (Növény utca) |1 |align=left| |- |30 |Budatétény vasútállomás (Campona)végállomás |0 |align=left|
Jegyzetek
Források
Kategória:Budapest autóbuszvonalai Kategória:Budaörs autóbuszvonalai Kategória:Budapest XI. kerületének közlekedése Kategória:Budapest XXII. kerületének közlekedése Kategória:A MÁV-Volán autóbuszvonalai