A 1976-ban bemutatott japán animációs kalandfilm, amelyet a Toei Animation készített, a Csizmás Kandúr-sorozatának harmadik filmje Sidara Hirosi rendezésében. A film Charles Perrault Csizmás Kandúr és Jules Verne Nyolcvan nap alatt a Föld körül című művei alapján készült.

Az Egyesült Államokban az RCA/Columbia Magic Window forgalmazta. Magyarországon a MOKÉP forgalmazásában mutatták be 1978. május 11-én, VHS-en 1989-ben jelent meg. DVD-n a Black Mirror adta ki 2009. május 3-án, rajta a japán és az eredeti, a MOKÉP által készíttetett magyar szinkronnal és magyar felirattal. A film eljutott még Franciaországba, Spanyolországba, Oroszországba és Lengyelországba is.

Cselekmény Csizmás Kandúr egy londoni étteremben felszolgáló. Az étterembe betér az arrogáns és dúsgazdag Röfi úr is, aki mialatt Kandúrra vár, hogy kiszolgálja, a szomszéd asztalnál ülőktől megtudja, hogy az újság szerint 150 nap alatt meg lehet kerülni a Földet. Kételyének ad hangot, azonban Kandúr állítja, hogy ő 80 nap alatt is meg tudja kerülni a Földet, ezért Röfi úr fogadást köt vele: ha Kandúr nyer, övé a teljes vagyona, azonban ha veszít, örökre rabszolgája lesz. Csizmás Kandúr beleegyezik és vele tart hűséges társa, Tasziló és az egerek is. A Verne-regények futurisztikus járműveivel földön, vízen, levegőben, Franciaországon, Olaszországon, Görögországon, Szuezen, Indián, Hongkongon és a messzi északon át kerülik meg a Földet, miközben a kandúrölők és a Röfi úr által felbérelt, félelmetes Dr. Garigari is üldözik őket. A legnagyobb nehézségek azonban csak ez után következnek, mivel Röfi úr mindent megtett, hogy Kandúr ne érjen időben a fogadásban megkötött helyre.

Szereplők Szereplő Japán hang Magyar hang Csizmás Kandúr (Pero) Nabe Oszami Kern András Vizi Tasziló (Carter) Kamijama Takuzó Kristóf Tibor Röfi úr (Monsieur Gourmon) Takigucsi Dzsunpei Képessy József Dr. Garigari Ócuka Csikao Kautzky József Félszemű bérgyilkos kandúr Hasze Szandzsi Márton András Bérgyilkos kandúr Tanonaka Iszamu Szakácsi Sándor Legkisebb bérgyilkos kandúr Mizumori Ado Szombathy Gyula Egér apuka Tomita Kószei Balázs Péter Macskakirály Csurka László Cini Jamamoto Keiko Gyabronka József Polgármester Janami Dzsódzsi Szabó Ottó Étterem igazgatója Jamada Keaton Gyenge Árpád Újság elnöke Kató Oszamu Prókai István Suzanna kisasszony Maszujama Eiko Oszvald Marika Eszkimó fiú Csidzsimacu Szacsiko Szatmári György Tiszteletes rowspan="6" Szatmári István Suzanna apja Tyll Attila Eszkimó Perlaki István Részeges vendég Horváth Pál Vendégek Rátonyi RóbertSurányi Imre Hölgyvendég Venczel Vera

Betétdalok Magyar Japán Dal Előadó Dal Előadó Nyitódal Kern András? 長靴をはいた猫 Nabe OszamiKoorogi ’73 Vár a nagy világ 八十日間世界一周のテーマ Suzanna dala Oszvald MarikaKern András スザンナのうた Maszujama EikoNabe Oszami

Jegyzetek

További információk

Csizmás Kandúr a világ körül a Klasszikus Szinkron Adatbázisban

Kategória:1976 filmjei Kategória:Japán animációs filmek Kategória:Japán családi filmek Kategória:Japán fantasyfilmek Kategória:Japán kalandfilmek Kategória:Francia írók művei alapján készült filmek Kategória:Toei Animation-filmek Kategória:MOKÉP-filmek Kategória:Macskákkal kapcsolatos filmek