Sallai Róbert Benedek (Mezőtúr, 1974. augusztus 13. –) magyar természetvédelmi mérnök, biogazdálkodó, politikus. A rendszerváltást követően a zöldmozgalom aktív résztvevője, elsősorban a Nimfea Természetvédelmi Egyesületben tevékenykedett. 1998 és 2002 között, valamint 2010-től túrkevei önkormányzati képviselő; 2019 óta a város polgármestere. A 2014-es országgyűlési választáson a Lehet Más a Politika országos listájáról szerzett parlamenti mandátumot. Az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottságának elnöke a ciklus végéig.

Életpályája Általános iskolai tanulmányait Túrkevén végezte, majd a szolnoki Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskolában tanult. 1993-ban érettségizett a Ványai Ambrus Gimnáziumban. Sorkatonai szolgálatának teljesítése után a túrkevei önkormányzatnál kezdett el dolgozni szociális előadóként, itt elsősorban gyámügyi és szociálpolitikai kérdésekkel foglalkozott. 1996-tól a karcagi önkormányzati művelődési központjában volt szakművelődési előadó. Emellett 1995-től a Nimfea Természetvédelmi egyesület központi irodájának vezetője lett. Itt 1999-ig tevékenykedett, majd saját céget alapítva foglalkozott természetvédelmi kérdésekkel. 2003 és 2006 között a Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrumában tanult és természetvédelmi mérnöki diplomát szerzett, ezt követően környezetvédelmi jogi tanulmányokat folytatott. Ezenkívül többek között méhészi, lovas sportoktatói és vadgazdálkodási képesítéseket is szerzett. 2005-ben visszatért a Nimfeához, az egyesület ügyvezetőjének választották, pozícióját 2014-ig viselte. Saját gazdaságot irányít mezőgazdasági vállalkozóként.

Munkái mellett számos kormányzati környezetvédelmi szakértői testület tagja, valamint 2004 és 2005 között a Természeti Örökségünk Alapítvány kuratóriumának tagja, 2007 és 2009 között az Országos Környezetvédelmi Tanács, illetve 2009 és 2010 között a Nemzeti Civil Alapprogram Tanácsának tagja. 2002 és 2005 között a Magyar Természetvédők Szövetsége elnökségi tagja volt. Ezenkívül szerepet vállalt a közéletben is: a Herman Ottó Természetvédő Kör színeiben (amelynek 1992 és 1998 között elnöke volt) 1998-ban túrkevei önkormányzati képviselővé választották. Mandátumát 2002-ig viselte. 2010-ben újra önkormányzati képviselő lett; 2019-ben polgármesternek is megválasztották a városban.

Az LMP-ben

2008-ban a Lehet Más a Politika társadalmi kezdeményezés, majd 2009-ben a párt alapító tagja volt. Az alapítástól 2010-ig az országos választmány tagjaként és 2010-ben egyik szóvivőjeként tevékenykedett. 2012-ben kilépett a pártból, majd egy évre rá visszatért. A 2014-es országgyűlési választáson pártja országos listájának negyedik helyéről mandátumot szerzett. Emellett 2013-ban az LMP pártalapítványa, az Ökopolisz Alapítvány kuratóriumának tagja lett.

2017-ben bejelentette, hogy a 2018-as országgyűlési választások után visszavonul a képviselői munkától.https://24.hu/belfold/2017/04/18/visszavonul-az-lmp-s-sallai-robert-benedek/

A 2018-as magyarországi országgyűlési választáson az LMP képviselőjelöltje a Jász-Nagykun-Szolnok megye 3. OEVK-ben és az országos lista 15. helyén.

2018 áprilisában a sajtóban – válaszként más pártoknak az LMP-vel kapcsolatos bírálataira – több éles hangú nyilatkozatot tett azon képviselőjelöltekkel szemben, akik más ellenzéki jelölt érdekében visszaléptek a választás előtt, valamint a pártvezetés azon tagjaival szemben (különös tekintettel Hadházy Ákos társelnökre), akik ezeket a visszalépéseket támogatták. Hadházy egy interjúban azt állította, hogy Sallai és Schiffer András egykori pártelnök kártérítési perrel fenyegették meg a visszalépett képviselőjelölteket.https://444.hu/2018/04/09/hadhazy-schiffer-fenyegette-a-visszalepoket-schiffer-szemszedett-hazugsag Ezt követően a sajtó is hírt adott a párton belüli súlyos személyi feszültségekről.

Sajtóhírek szerint 2018. április 14-én, az LMP-nek a visszalépéseket tárgyaló belső fórumán, Sallai fizikailag inzultálta Hadházy Ákost, majd távozott. Egyes sajtóhírek szerint Sallai megpróbálta megütni Hadházy Ákost, akinek ennek nyomán felborult a széke.Balhé az LMP-ben: Sallai Róbert Benedek nekiment Hadházy Ákosnak- Index, 2018.04.14.Szél: Sallainak mennie kell a pártból - Index, 2018.04.14. Mivel Hadházy beütötte a fejét és elveszítette az eszméletét, mentőt hívtak.https://444.hu/2018/04/14/sallai-robert-benedek-megutotte-hadhazy-akost Szél Bernadett társelnök felszólította Sallait, hogy távozzék a pártból.https://24.hu/belfold/2018/04/14/a-nap-legfontosabb-hirei-2018-aprilis-14/ Az előző napok eseményeiről Sallai 2018. április 15-én "Én, az agresszor" címmel publikált egy rövid írást Facebook-oldalán. Júliusban az LMP etikai bizottsága eltiltotta attól, hogy bármilyen párttisztségre jelöltesse magát.Kizárták az LMP-ből, mert visszalépett, de Hadházy támadója újra párttag lehet

2019 júniusában Sallai kilépett az LMP-ből. 2019 decemberben becsületsértés miatt bűnösnek mondták ki a Hadházy Ákossal történt dulakodás ügyében; tettéért két évre próbára bocsátották és neki kellett megfizetnie 14 200 forint bűnügyi költséget is.

Függetlenként 2019. október 13-án az önkormányzati választások során függetlenként indulva Túrkeve polgármesterévé választották.

Főbb művei Pirkadat után; Herman Ottó Természetvédő Kör, Túrkeve, 2002 (Zöldike könyvsorozat) Miért rossz a karcagi kistérség környezetvédelmi programja?... Esettanulmány egy környezetvédelmi programról, annak elfogadásáról és az elfogadás körülményeiről a túrkevei képviselő-testület munkája alapján; Herman Ottó Természetvédő Kör, Túrkeve, 2003 (Nimfea tanulmánykötetek) Egy kezdő képviselő naplója. Közéleti rémtörténetek; Kossuth, Budapest, 2018

Jegyzetek

Források Adatlap az Országgyűlés honlapján Életrajz az Országgyűlés honlapján Életrajz az LMP választási oldalán Bemutatkozó a Herman Ottó Természetvédő Kör honlapján

További információk

Kategória:Magyarországi politikusok Kategória:Országgyűlési képviselők (2014–2018) Kategória:Országgyűlési képviselők (LMP) Kategória:Magyarországi polgármesterek Kategória:Az LMP korábbi tagjai Kategória:Természetvédők Kategória:Mezőtúriak Kategória:Túrkeveiek Kategória:1974-ben született személyek Kategória:Élő személyek