Tóth József (Nagyecsed, 1932. április 4. – Szikszó, 2019. május 4.) agrármérnök, közgazdász, operációkutató, egyetemi tanár, az MTA doktora.

Fiatalkora Született Nagyecseden 1932. április 4-én, egy parasztcsalád hatodik gyermekeként. Apja Tóth Miklós, anyja Gergely Mária. Jól tanult, de középiskolai tanulmányokról nem is álmodhatott, így különböző tanfolyamokat végzett el. A legfontosabb volt ezek közül a 10 hónapos Állami Gazdaságok Vezetőképző tanfolyama, ahol mezőgazdasági és közgazdasági ismeretekre tett szert. Jó tanulmányi eredményeinek köszönhetően szakiskolák előadójaként és igazgatójaként dolgozott, majd Gödöllőn az egyéves Mezőgazdasági Akadémián Nagy Imre tanszékén volt tanársegéd. Közben magánúton kitűnő bizonyítvánnyal leérettségizett, majd felvételt nyert a Gödöllői Agrártudományi Egyetem Agrár-közgazdasági Karára (1952-1957).

Családja Felesége Komlós Viktória, gyakorlóiskolai tanító. Két gyermekük (Tóth Emese orvos, Tóth Norbert agrármérnök, közgazdász) és öt unokájuk született (Lilla, Johanna, Marcell, Dorottya, Zsombor).

Fontosabb munkakörei 1957 Gödöllői Agrártudományi Egyetem, tudományos gyakornok. 1958-1973 Debreceni Agrártudományi Egyetem tanársegéd, adjunktus, majd docens. 1973-1976 Gödöllői Agrártudományi Egyetem Statisztikai Tanszék, tanszékvezető egyetemi tanár. 1976-1992 Debreceni Agrártudományi Egyetem, egyetemi tanár, intézetigazgató, tanszékvezető, 6 évig rektor. 1992-től nyugdíjas. Nyugdíjasként alapítványt hozott létre, az egészségügy, tudomány és az oktatás támogatására, melyet a kuratórium elnökeként évekig irányított, valamint létrehozott egy külkereskedelemmel és nagykereskedelemmel foglalkozó Kft.-t. 2000-2002 között az „Őrhegy 2001” részvénytársaság alapítója és vezérigazgatója volt, mely tisztségről egészségi állapota miatt két év múlva lemondott.

Oktatómunkája 1958-tól foglalkozott a matematika és a számítástechnika mezőgazdasági alkalmazásával. 1958-ban magyarországi agráregyetemen elsőként szervezte meg az operációkutatás és a számítástechnika mezőgazdasági alkalmazásának tudományos kutatását és gyakorlati alkalmazását, majd 1961-ben az oktatását. Az általa megalkotott matematikai modellek, irányításával széles körben alkalmazásra kerültek hazai mezőgazdasági vállalatoknál és néhány külföldi vállalatnál is. Kidolgozott rendszereire irányításával automatizált alkalmazási szoftverek készültek. Ezek közül a legnagyobb és a gyakorlatban leginkább és legeredményesebben alkalmazott rendszer a Cadmas (Computer-Based Agricultural Decision Making and Analysing System) volt.

Több új tantárgy oktatását is bevezette az egyetemen: Gazdasági matematika és számítástechnika, Operációkutatás, Operációkutatási ismeretek és mezőgazdasági alkalmazásuk, Rendszerelmélet és rendszerszervezés, Információszervezés, Gépi adatfeldolgozás. E tantárgyakban oktatásra kerültek az általa kidolgozott módszerek, modellek és elméleti tételek.

Tudományos munkája Tudományos munkát 1958-tól végzett, a matematika és a számítástechnika mezőgazdasági vállalati, majd makrogazdasági alkalmazásával kapcsolatban. Ennek során több, a gyakorlatban is alkalmazott matematikai modellt dolgozott ki, s több gazdasági törvényszerűséget fogalmazott meg. Tudományos munkájának eredményei a tudományos fokozatok megszerzéséhez szükséges disszertációkban (egyetemi doktori 1961, mezőgazdaság tudomány kandidátusa 1968, mezőgazdasági tudomány doktora 1977), valamint Magyarországon és külföldön megjelent könyveiben és szakcikkekben, tanulmányokban, egyetemi jegyzetekben, hazai és külföldi tudományos konferenciákon tartott előadásokban, gyakorlati munkában kerültek ismertetésre. Könyveinek és egyetemi jegyzeteinek egy része az interneten, a Magyar Elektronikus Könyvtárban is olvasható.

Legfontosabb új tudományos eredményei Takarmánygazdálkodás optimalizálására megalkotott matematikai modellrendszerei Takarmányadagok optimalizálása állategyedekre Takarmányadagok optimalizálása az egész üzemre egy modellrendszerben Alaptakarmány és pótabrak optimalizálása és optimális arányának meghatározása, elméleti kérdései és matematikai modellrendszere A takarmánytermelés tervezésének elméleti kérdései és matematikai modelljei A takarmánytermelés szakosításának modellrendszere Egyéb problémák modellezése, a takarmánygazdálkodás köréből

Tehenészetek elemzésére és operatív irányítására megalkotott modellrendszerei Tejtermelés és a tartástechnológia kapcsolatának modellezése Hozamok és költségek modellezése a tehenészetben

Technológiák tervezésére, optimalizálására megalkotott modellrendszerei Növénytermesztési technológiák optimalizálása Növénytermesztési technológiák optimalizálása a szállítások figyelembevételével Növénytermesztés jövedelmezőségének változása különböző tényezők függvényében

Komplex vállalati problémák optimalizálására megalkotott modellrendszerei A tervezés, mint rendszer elméleti kérdései Helyzetelemzés módszere matematikai modellezés esetén Koncepciók kialakításának módszere matematikai modellezés esetén Technológia tervezése Matematikai modellek Célrealisztikus matematikai modell A termelési szerkezet, a technológiák és a termelési források egyidejű egymással kölcsönhatásban történő optimalizálása A termelési szerkezet, a fajlagos hozamok, a technológiák és a termelési források egyidejű egymással kölcsönhatásban történő optimalizálásának modellrendszere Speciális mátrixok és mátrixsorozatok inverze, gazdasági alkalmazási lehetőségek A célfüggvény közgazdasági tartalma mezőgazdasági vállalatok modellezésében A matematikai modell megoldása, variánsszámítások, döntés mezőgazdasági vállalatoknál A komplex vállalati terv, tervmérlegek, tervtáblázatok kidolgozása A mezőgazdasági vállalatok döntés-megalapozásának és komplex tervezésének automatizálási rendszere A tervezés Excel táblázatszerkesztővel eMezőgazdaság rendszer

Gazdasági törvényszerűségek matematikai megfogalmazása, melynek során számos tételt fogalmazott meg matematikai vizsgálatai alapján

Tudományszervezési tevékenysége Jelentős számú doktorandusz és aspiráns szerzett vezetésével egyetemi doktori és kandidátusi fokozatot. Több tudományos értekezés vitája során volt opponens, bizottsági elnök, illetve tag. Tudományos konferenciákat szervezett, s ezeken, valamint hazai és nemzetközi tudományos konferenciákon tartott előadásokat. A legjelentősebbek voltak az általa szervezett „Operációkutatás és számítástechnika mezőgazdasági alkalmazása” tudományos konferenciasorozat, amelyeken egy-egy alkalommal 500-800 szakember vett részt. Különböző hazai és nemzetközi bizottságokban és szervezetekben vett részt. (KGST számítástechnikai munkabizottság, Közgazdasági Szemle szerkesztőbizottsága, MTA Operációkutatási Bizottsága, Neumann János Társaság Operációkutatási bizottsága, stb.)

Gyakorlati tevékenysége Fontosnak tartotta az oktatás, a tudományos kutatás és a gyakorlat egységét, a gyakorlatban alkalmazható módszerek, modellek és elméleti tételek kidolgozását, a tudományos munkában a gyakorlat által felvetett kérdések megfogalmazását és megoldását, valamint azt, hogy a tudományos eredmények és a gyakorlati megoldások és problémák ismertetésre kerüljenek az oktatásban. Több száz mezőgazdasági vállalattal tartott kapcsolatot, s e vállalatok számára gyakorlati vizsgálatokat, modellezéseket és szaktanácsadást végzett. A vállalatok adatokkal visszaigazolták a szaktanácsadások eredményességét. Különösen széles körben került gyakorlati felhasználásra a CADMAS, automatizált, komplex döntésmegalapozási, tervezési számítógépes rendszer, amely nem csak Magyarországon, de külföldön is eredményesen alkalmazásra került. Volt olyan év, amikor 30-40 vállalat komplex fejlesztési és/vagy éves tervét készítették el. Az oktatás és tudományos kutatás, valamint az egyetem rektoraként, az állami vezetési feladatok ellátása mellett, pezsgő tudományos életet teremtett az egyetemen.

Általa megalkotott számítógépes rendszerek és általa, vagy irányításával létrehozott szoftverek Adattárkezelő rendszer és szoftver a mezőgazdasági vállalatok tervezéséhez szükséges adatok kezeléséhez. Növénytermelési termelési technológia tervezési rendszere és szoftvere Állattenyésztési technológia tervezési rendszere és szoftvere Nem mezőgazdasági tevékenységek tervezési rendszere és szoftvere Vállalati komplex matematikai modellszerkesztő rendszer és szoftver Tervtáblázat készítő és tervelemző rendszer és szoftver Takarmányadag optimalizáló rendszer és szoftver Alaptakarmány és pótabrak arányát optimalizáló rendszer és szoftver Tehenészet gazdasági elemzési rendszere és szoftvere Mezőgazdasági vállalatok automatizált komplex döntésmegalapozásának és elemzésének rendszere és szoftvere Termelési rendszerek (és tájak) információs és döntésmegalapozási rendszere Az újratermelés dinamikájának szimulációs matematikai modellje

Publikációi Könyvek A takarmánygazdálkodás matematikai tervezése. (A nagyüzemi gazdálkodás kérdései sorozat.) Akadémiai Kiadó. Budapest. 1969. (165 p.) https://mek.oszk.hu/07400/07428 A termelési tényezők felhasználásának optimalizálása a mezőgazdaságban. Közgazdasági Kiadó. Budapest. 1973. (232 p.) https://mek.oszk.hu/07400/07430 A takarmányadagok optimalizálása egyszerűen. (Társszerző: Varga Károly) (Nagyüzemi gazdálkodás kérdései sorozat.) Akadémiai Kiadó. Budapest. 1974. 121 p. https://mek.oszk.hu/07400/07429 A mezőgazdaság műszaki fejlesztésének gazdasági kérdései. (Társszerzők: Gönczi Iván, Kádár Béla, Matos Károly, Vadász László) Mezőgazdasági Kiadó. Budapest. 1979. 179 p Mezőgazdasági Vállalatok automatizált tervezése. Mezőgazdasági Kiadó. Budapest. 1981. 240 p. Megtekinthető a https://mek.oszk.hu/05200/05296 helyen Biologická a economická optimalizácia vyzivy hospodárskych zvierat. (Szerk: Michal Kovác, Társszerzők: G.A. Bogdanov, J. Pitel, L. Kabát, M. Kovac) Priroda. Bratislava. 1987. 422 p. A gazdasági törvényszerűségek absztrakt matematikai vizsgálata. Cudar fonák világ; Szerzői kiadás. Debrecen, 1998. Megtekinthető az Országos Széchényi Könyvtár, Magyar Elektronikus Könyvtárban a https://mek.oszk.hu/01600/01621/ helyen Az újratermelés dinamikájának szimulációs, matematikai modellezése. Megtekinthető az Országos Széchényi Könyvtár, Magyar Elektronikus Könyvtárban a https://mek.oszk.hu/02200/02202/ helyen. A növénytermesztési technológiák és a mezőgazdasági vállalatok komplex tervezése számítógéppel. I. Kötet. Egyszerű számítógépes eljárás. Debrecen, 2004. Megtekinthető az Országos Széchényi Könyvtár, Magyar Elektronikus Könyvtárban a https://mek.oszk.hu/02400/02471/ alatt. A növénytermesztési technológiák és komplex vállalati tervezése számítógéppel. II. Kötet. Automatizált tervezés matematikai programozással. eMezőgazdaság. Debrecen, 2005. Megtekinthető az Országos Széchényi Könyvtár, Magyar Elektronikus Könyvtárban a https://mek.oszk.hu/02700/02710/ alatt. Tandíj, vagy átfogó reform a felsőoktatásban? Debrecen, 2006. Megtekinthető az Országos Széchényi Könyvtár, Magyar Elektronikus Könyvtárban a https://mek.oszk.hu/03900/03976/ alatt. Miért problémás és lehet-e ismét sikeres a magyar mezőgazdaság? Debrecen, 2006. Megtekinthető az Országos Széchényi Könyvtár, Magyar Elektronikus Könyvtárban a https://mek.oszk.hu/03900/03982/ alatt. A növénytermesztési technológiák döntésmegalapozására, tervezésére és elemzésére szolgáló, a jelenlegi viszonyok között széles körű gyakorlati felhasználásra alkalmas automatizált rendszer. Megtekinthető az Országos Széchényi Könyvtár, Magyar Elektronikus Könyvtárban a https://mek.oszk.hu/04900/04997/ alatt. A Debreceni Egyetem Agrárcentrumában polgárjogot nyert a szerzői jogsértés? Hogyan plagizálhatnak a diákok? (1. kötet) Megtekinthető az Országos Széchényi Könyvtár, Magyar Elektronikus Könyvtárban a https://mek.oszk.hu/05900/05918/ alatt. A Debreceni Egyetem Agrárcentrumában polgárjogot nyert a szerzői jogsértés? Hogyan plagizálhatnak a diákok? (2. kötet) Megtekinthető az Országos Széchényi Könyvtár, Magyar Elektronikus Könyvtárban a https://mek.oszk.hu/06000/06021/ alatt.